Az oktatási aranyhal

Vannak olyan kérések, amikkel nem lenne sok dolga: Legyen az iskola 21. századi! - kérnénk tőle és az aranyhal megkönnyebbülne: ezzel nem lesz sok dolga. Elvégre minden iskola a 21. században van már vagy tizenhét éve. Persze a kérést megfogalmazók nem erre gondoltak, de vajon pontosan mire is? Talán a többi elvárásukból kiderül.

Csökkentsük a tananyagot, mert túl sok. Ez közös nevezőnek tűnik, a gond csak az, hogy kevés olyan tanár van, aki a tananyag csökkentését pont a saját tantárgyán kezdené. A kémiatanár szerint nyugodtan el lehet hagyni a nemesi vármegye kialakulását, a magyartanár szerint a kovalens kötést (hogy egy klasszikust említsünk), a testnevelő szerint az adatbázis-kezelést, a történelmet tanító szerint a szekrényugrást. Igazi schnitzleri körtáncot lehetne írni a tananyagcsökkentés kérdéséből. A dolog egyik érdekes mellékzöngéje, hogy az emellett kardoskodók gyakran árnyékbokszot folytatnak. „Nem akarjuk megtanulni, a 19 század nemzetközi eseményeit évről évre” – mondja az egyik diák, miközben ezt legfeljebb a tanára követeli tőle, a NAT biztosan nem. Valóban túlzsúfolt az alaptanterv, de messze nem annyira, mint amennyit egyes tanárok követelnek meg a diákoktól.

Legyen praktikus és hasznos, amit az iskolában tanulnak! – hangzik gyakran és itt kerül elő legtöbbször az adóbevallás kérdése is. Túl azon, hogy az adóbevallást az idei évtől a hivatal készíti el, aki azt nem tudja kitölteni az útmutató elolvasása alapján, az alapvető szövegértési hiányosságokkal bír, az igazán fontos tehát mégiscsak az lenne, hogy ez a képessége fejlődjön. Azon természetesen lehet vitatkozni, hogy a szövegértési képességet vajon a Szigeti veszedelem vagy egy gyógyszer használati útmutatójának értelmezése fejleszti jobban és hova érdemes helyezni a képességfejlesztésben a hangsúlyokat, de ha nem a szövegértési képességről, hanem az adóbevallásról beszélünk, a lényeg veszik el. Hasonló a helyzet a csekkfeladással is. Vannak iskolák ugyanis, ahol tanítják, életvezetés néven a végzősöknek. A végzősök pedig többnyire könyörögnek, hogy az ilyen trivialitások helyett inkább valami valóban hasznossal foglalkozzanak ezen az órán, például érettségi tesztek megoldásával. Annyiban biztosan igazuk van, hogy a kollégiumok nincsenek tele olyan diákok tetemeivel, akik éhen haltak mert nem tudtak elkészíteni egy zacskóst levest, olyanokból több van, akik kibuknak az első félév analízis vizsgáján.

A képességfejlesztő oktatás is gyakran szerepel az elvárások között, ami remekül hangzik az első dolgozatig, vizsgáig. Természetesen fontos a puha képességek fejlesztése, az együttműködés, a prezentáció, a problémafelvetés, de a lényegi kérdés mégiscsak az, hogy ez benne lesz a tesztben? A tudásról alkotott elképzelés, az iskolai tudásról mindenképpen, hogy az az, ami mérhető értékelhető, lehetőség szerint objektíven. Nem azért válik adat- és tényközpontúvá a tanítás, mert a tanárok ezt szeretik (bár biztosan vannak, akik ezt szeretik), hanem azért mert ez értékelhető könnyen és az objektivitás látszatával. Ezen nem segítettek a tesztelést megkönnyítő IKT eszközök, appok sem, sőt talán még tovább rontották a helyzetet. A többszörös választásos tesztek, párosítós feladatok alkalmasak lehetnek arra, hogy a mély tudást mérjék, ha nagyon alaposan átgondoltan, kipróbálva és bemérve készülnek, mint például a PISA feladatok, a nagy feladatbankokra ez a legritkább esetben igaz (és nem igaz az érettségi feladatokra sem). (Az értékelés és a tananyag összefüggéséről ITT ÍRTUNK hét évvel ezelőtt.)

A digitalizálás is a változtatási szándékok élvonalában szerepel, megjelent minden ellenzéki párt programjában (például ITT IS) egyfajta minden problémára jó panaceaként, és a kormánypártoknak is van Digitális Oktatási Stratégiája. Jellemzően ezek a az iskolai digitalizációt elsődlegesen technikai kérdésként kezelik, az eszközök, a hardver irányából közelítik meg. Nem is csoda, hiszen sok tanártól hallható, hogy ugyan hova digitalizálódjon ő, amíg ilyen ócska gépek vannak, ilyen kevés gép van, ilyen lassú a net, nincs wifi, nincs pénz digitális tananyagokra és így tovább, így tovább. Szerencsére a technika már csak olyan, hogy a net mindig lehet gyorsabb, a gép jobb, a wifi lefedettebb, ha azt keressük, hogy miért nem akarunk máshogy tanítani, találunk rá indokot.

Szegény aranyhal! Mihez kezdjen így, ha részben egymásnak ellentmondó, részben pedig végeláthatatlan kívánságokat kellene teljesítenie. (Mintha a klasszikus azt kívánom, hogy mostantól minden kívánságom teljesüljön formulával állna szemben.) 21. századi képeségeket kellene tanítani, úgy, hogy nem változik az értékelés, csökkenteni a tanyagot, úgy hogy még a csekkfeladás is belekerüljön. Modern eszközöket adni, amik lehetőség szerint nem változtatnak semmit a tanítási gyakorlaton. Ez még az okos lánynak sem menne, nemhogy egy egyszerű aranyhalnak!

Ne feledjük el azt sem, hogy volt már egy ilyen jó tündére a magyar oktatásnak, nem is olyan régen, Hoffman Rózsának hívták. Az ő rendelkezései a tanárok többségének akaratával egybevágtak. Nem kellett többé szövegesen értékelni (amit addig is aláhúzogatós szövegekkel próbáltak a legtöbben elalibizni), lehetett buktatni (végre!), megszabadulni az értéktelen gyerekektől és így tovább. A most oly sokat szapult NAT úgy készült, hogy a tanárok szervezetei pakoltak bele mindent, ami szerintük fontos (kicsit úgy, ahogyan a cicus és a kutyus tortát készített Čapek meséjében, annak is nagy hasfájás lett a vége), így született ez a szörnyeteg, hiszen mindenki meg volt győződve arról, hogy az ő tárgyából nem lehet kihagyni semmit. De voltak már korábban is aranyhalak, amik minden iskolába juttattak pár (egyre több) interaktív táblát, amik azután jó esetben vetítővászonként funkcionálnak, rossz esetben ki se lettek csomagolva.

Mit kellene tenni ahelyett, hogy az aranyhalra várunk? Nagyon nagyban és nagyon kicsiben kezdeni az oktatás átalakítását. Kicsiben egy-egy órán, egy-egy tananyagrésznél, egy-egy projekttel. Abból építkezve, ami már megvan. Nagyban pedig az egész tanítás újragondolásával, annak a meghatározásával, hogy mit is jelent a tudás a 21. században, milyen értékelés illeszkedik ehhez a tudás koncepcióhoz és milyen iskola, milyen tanár és milyen tanulásszervezés. Egyik feladatot sem lehet megúszni, ha tényleg szeretnénk változtatni.