Az elemző AI
Tippek, trükkök - 2024. november 22.
Biztosan csak kapargatjuk még a felületét mindannak, amire a mesterséges intelligencia akár csak az oktatásban felhasználható, de ezért is izgalmas foglalkozni vele. Használjuk az AI-t képek generálására, szövegek írására, esetleg dolgozatok vagy esszék javítására, de ezek még mind olyan dolgok, amiket egy tanár eddig is csinált rendszeresen. Jellemzően ez az, ahogyan az új technológiák elsőként belépnek az életünkbe, helyettesítenek már meglevő dolgokat, de az igazán érdekes az a pont, amikor az újy technikát olyan feladatokra használjuk, amikre addig még nem is gondoltunk. A most bemutaott felhasználás még nem ez, de esetlegesen egy lépés efelé.
Az jutott ugyanis az eszembe,hogy a mesterséges intelligenciát a diákjaim eredményinek elemzésére használjam fel. Magam nem vagyok egy nagy statisztikai guru, de szerencsére a chatGPT eléggé az. Hat nagy témakört tanultunk a csoporttal és megkértem a chatGPT-t, hogy a táblazatban megadott eredmények alapján készítsen el egy összefüggési (korrelációs) elemzést, melyik témakörök eredményi azok, amik együtt mozogtak és melyikek külön. Ezt kaptam eredményként:
Emelett persze egy rövid szöveges értékelést is:
A fent látható hőtérkép a különböző témakörök közötti korrelációkat mutatja. Az alábbiak alapján néhány fontos megállapítás:
Éghajlat és Kárpát-medence: Ezek között viszonylag erős korreláció figyelhető meg (0,61), ami azt jelezheti, hogy azok a diákok, akik jól teljesítettek az éghajlati témakörben, szintén jól szerepeltek a Kárpát-medence földrajzi témakörében.
Északi félteke és Déli félteke: Itt is magas korreláció (0,61) figyelhető meg, ami azt jelenti, hogy a diákok teljesítménye hasonló volt mindkét földrajzi félteke témájában.
Gyengébb korrelációk: A Témahét témakör és az egyéb feladatok közötti korrelációk viszonylag gyengék, ami azt sugallhatja, hogy ez a feladat különböző készségeket vagy ismereteket igényelt, mint a többi feladat.
A következő kérdés az volt, hogy vannak-e olyan diákok, akiknek az eredménye ettől a képtől eltér. Erre is kaptam izgalmas választ:
B.K.
Témahét: BK teljesítménye jelentősen elmarad az átlagtól ebben a témakörben (44 pont), míg az osztály többi tagjának átlagos pontszáma sokkal magasabb. Ez arra utalhat, hogy a témahéthez kapcsolódó tartalom esetében nehézségei voltak, különösen a komplex elemzést és összefoglaló készséget igénylő feladatokban.
Északi félteke és Déli félteke: K eredményei az Északi félteke (83) és a Déli félteke (88) témakörökben alacsonyabbak az átlaghoz képest. Mivel ezek a témakörök közepes mértékű korrelációt mutatnak egymással, az alacsony teljesítmény mindkettőnél azt jelzi, hogy valószínűleg a térbeli tájékozódási és a globális földrajzi összefüggésekkel kapcsolatos ismeretei kevésbé erősek.
B.L.
Kárpát-medence: L-nek nagyon magas pontszáma van ebben a témakörben (107), ami jóval az átlag felett van. A Kárpát-medence témakör korrelációja az Éghajlat és Északi félteke témákkal közepesen erős, és L mindkét másik témakörben is magas eredményt ért el. Ez arra utalhat, hogy ő különösen jó a regionális földrajzi és klímával kapcsolatos ismeretekben.
Déli félteke: Ezzel szemben a Déli félteke témakörben is magas eredményt mutat (101), de figyelemre méltó, hogy itt az eredménye nem teljesen illeszkedik a többiekhez, mivel az Északi félteke és Déli félteke közötti korreláció magasabb. Ez azt sugallhatja, hogy bár az átlag felett teljesít, van némi egyensúlyhiány a két földrajzi félteke ismereteinek mélységében.
Általános következtetés
BK esetében az eredmények eltérnek a korreláció alapján várhatóktól, különösen a Témahét témakörben való alacsony teljesítménye miatt. Ez arra utalhat, hogy K számára az összetett elemzés és összefüggések felismerése nehézséget okozott, különösen az időjárási és éghajlati kontextusokban.
BL esetében az eltérések pozitív irányúak, azaz kiemelkedően magas eredményeket ér el, különösen a Kárpát-medence és a féltekék földrajza esetén. Ez arra utalhat, hogy L nagyon erős földrajzi és regionális ismeretekkel rendelkezik, különösen az összefüggések felismerése és a térbeli elemzés területén.