Termtud a BETT Show-n

Hírek - 2010. január 21.

Írta: Nádori Gergely

Akárhogyan is nézzük egy ilyen kiállítás jórészt a kütyükről szól. Szép ugyan egy online tartalaomszolgátltatás meg egy izgalmas oktatási szoftver, de az újfajta kütyük biztosan látványosabbak mindennél. Ilyesmiket pedig elsősorban a termtud oktatásban használnak, ezért is volt számomra különlegesen érdekes a BETT.

Úgy látszik, egyre több cég lát fantáziát a termtud holmik gyártásában, ezért lépten-nyomon olyan standokba akadt az ember, ahol valami effélét kínáltak. Az idei évben három újdonság tűnt fel nekem:

  • szinte mindenki megjelent, az USB-s, kijelző nélküli adatpeterekkel, amikkel a szenzorok a számítógéphez csatalkoztathaatók. Ezek legfontosabb előnye az áruk, a hatoda is lehet egy-egy hagyományos dataloggernek.
  • megjelentek a LED-es és iskolai használatra szánt spektrofotméterek.
  • vannak GPS-szel integrált eszközök is.

Vegyük sorra az izgalmasabb cégek kínálatát:

A Fourier Systems semmi igazán nagy dobással nem állt elő. Nekik is van már USB-s kapcsolójuk és nagy kövér loggerük drótnélkül kommunikál a számítógéppel.

 

A Data Harvest már izgalmasabb volt. Sokféle összeállításban kínálják az eszközeiket, az USB-s rendszerük ára kifejezetten baráti. Van spektrofotométerük is, négyszáz fontért nem is tűnik drágának.

Az IDS sokféle dologgal állt ki, ezek között a leglátványosabbak a Vernier termékek voltak (szinte mindenféle szenzor és egy spektrofotométer is) valamint a LEGO dolgok. Szép volt látni, ahogy a LEGO MindStorms robotot programozták be egy titrálás elvégzésére.

 

A ScienceScope, miközben hozza a kötelező logger és szenzor választékot az ötleteivel tűnt ki. Van már olyan loggerük, amibe integrálták a GPS-t és az adatokat azonnal a Google Earth-ben láthatjuk (akkor is, ha egy hagyományos GPS-szel rögzítjük a pozíciókat). Még izgalmasabb a RocketLogger, ami egy szenzorokkal ellátott, levegővel hajtott rakéta. A repülés közben végig regisztrálja a gyorsulást és magasságot, amit azotán nem csak adatsorként, hanem a térkéápen is megnézhetünk. Százötven font, a hülyének is megéri.

Talán a legnagyobb szenzorválasztékkal a Pasco volt jelen, itt sem maradhatott el az olcsó USB csatlakozó sem. Ők álltak elő a mikro-ökoszisztémával is, aminek a paramétereit folyamatosan méri a rendszer.

 

Végezetül essen szó az Edvotekről. Ez a cég a molekuláris biológiát viszi be a középiskolába. Egészen elviselhető áron kínálnak például DNS gélelelktroforázishez felszerelést és készleteket (a legegyszerűbb demonstrációs készlet 300 font).

 

Volt persze még ezen túl is sok minden, például a számítógéphez csatlakoztatható mikroszkópok meg hasonlók, de már háromnegyed egy van (hajnali).