• Rengeteg ingyenes szoftver egyetlen letöltéssel

    Letölthető anyagok - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Végre ez a pillanat is eljött. Az igazság az, hogy mostanában egyre többet használunk Microsoft szoftvereket, hiszen a cég üzletpolitikájának része, hogy elhalmozza a tanárokat ingyenes szoftverekkel. Ez kedves tőle, persze, az pedig még inkább az, hogy ezek a szoftverek kifejezetten használhatóak, értelmesek, és még a munkánkat is megkönnyíthetik. A gond eddig ezzel csak annyi volt, hogy ezer helyről kellett összevadászni a szoftvereket, és külön-külön kellett letöltögetni őket. Én például kimondottan sokat használom, és szeretem a Photostory-t, az AutoCollage-t, vagy a Mouse Mischief-et, de beszélhetnénk akár a Kodu-ról, amellyel gyerekek pillanatok alatt megtanulhatják - játszva -a programozás alapjait. Most viszont megtörtént a csoda - az összes hasznos, ingyenes szoftvert egyetlen kattintással, egy letöltéssel a gépünkre varázsolhatjuk. A link pedig ITT TALÁLHATÓ. Természetesen kiválaszthatjuk, hogy mely szoftverekre van szükségünk, nem automatikusan indul el az összes letöltése.

  • Pulitzer center - óravázlatok

    Letölthető anyagok - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A Pulitzer center rengeteg témához kínál óravázlatokat. A témák aktuálisak, és jó minőségben dolgozták fel őket. Sokszor jelent gondot, hogy egy aktualis eseményből hogyan készítsünk a tanórán valóban használható tananyagot, óravázaltot. Ebben segít az oldal, amely IDE KATTINTVA található, és rengeteg témát tárgyal. Nekem külön tetszett az, hogy egyes témákat, pl. az arab tavasz jelenségét több szinten, több korosztály számára is elérhetővé teszi. Háttéranyagot, az órai munkához ötleteket, feladatokat is letölthetünk (PDF dokumentumként), szóval nagyon a kezünk alá dolgoznak az oldal szerkesztői, érdemes egy pillantást vetni - akár csak a témákra.

  • Keressünk feliratozott filmeket

    Nyelvoktatás - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A 22frames nevű oldal (ITT TALÁLHATÓ) hiánypótló vállalkozás, hiszen nem kevesebbre vállalkozik (egyelőre még béta állapotban), mint hogy a világhálón fellelhető feliratozott filmeket segít nekünk megtalálni. A filmek tematikusan is csoportosítva vannak, azaz kereshetünk pl. animációkra, vagy éppen különböző témájú filmekre (pl. állatok). Ha valaki még ennél is jobban érdeklődik a téma iránt, az akár saját maga is elkezdhet filmeket feliratozni (mondjuk kereshetünk magyar dokumentumfilmeket, és elláthatjuk őket más nyelvű felirattal), vagy éppen IDE KATTINTVA további információt találhat a feliratozott filmek használatáról a nyelvórán.

  • Dokumentumfilmek

    Letölthető anyagok - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A SnagLearning oldalán (IDE KATTINTVA) nagyon sok dokumentumfilmet találhatunk különféle témákban. A filmeket témakör és szint szerint is kategorizálták, vannak olyanok, amik kifejezetten kicsiknek készültek és olyanok is, amik a felsőoktatásban használhatók jól.

    Az egyes filmekhez kérdések is tartoznak, amik a feldolgozásukat segítik. Sajnos van pár olyan film, ami csak az USA-ból érhető el, de a többséget mi is meg tudjuk nézni. A filmek részleteit be is ágyazhatjuk a saját oldalunkra, sőt akár teljes listát is készíthetünk belőlük.Angol órán magasabb szinteken használhatjuk nagyszerűen ezeket a filmeket.

    Bővebben...

  • Crowdvine - weboldal konferenciáknak

    Internet a tanórán - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Sok konferenciaszervezőnek jelent gondot, hogy a konferenciát hogyan lehet népszerűsíteni online úgy, hogy az ne kerüljön nagyon sok pénzbe. Nos, erre most egy (sajnos angol) megoldást mutatunk. A Crowdvine (ITT TALÁLHATÓ) szolgáltatása nagyon egyszerű, praktikusan használható, hiszen egy alkalomra létrehozhatunk egy közösségi oldalt, ott kapunk alapvető funkciókat (pl, fórum, blog, közösség), és ezt 500 főig ingyen ráadásul. Sok minden személyre szabható az oldalon, de így is max. 30 perc alatt kész a weboldalunk. A szolgáltatás elég gyors is ráadásul, hiszen akár 5000 fős konferenciák kiszolgálására is képes.

  • Éljen a PÍ - rap és egyebek

    Internet a tanórás - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Március 14. a PÍ (a.k.a. 3.14) nemzetközi napja. Ennek örömére szeretnénk egy PÍ rap-pel kedveskedni minden kedves velünk ünneplővel (A szám címe szabad frodításban: Oldódj fel a tizedesben). A TeachPi.org oldalán (IDE KATTINTVA található) rengeteg egyéb érdekességet tölthetünk le, olvashatunk, vagy oldhatunk meg. Lapozás után itt is megtekinthető a kőkemény PÍ-rap - szövegkönyvvel, hogy érthető is legyen!

    Bővebben...

  • Szókincs 'mélység' és 'szélesség'

    Letölthető anyagok - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Paul Nation a szókincstanulás kutatásának egyik kiemelkedő élő legendája. Ma az ő oldalán néztünk körül, és hatódtunk meg, hogy mennyi mindent oszt meg ő is a kutatók közösségével. Ezek a programok, illetve letölthető dokumentumok elsősorvban - ám nem kizárólag! - kuatóknak lehetnek érdekesek. Letölthetjük például a szókincs mélységét mérő szoftverét, ami arra jó, hogy bármilyen szöveget összemérjen a leggyakoribb 1000, 2000 és 3000 szóval szemben. Azaz, ha például arra vagyunk kíváncsiak, hogy az egyik How I met your Mother epizódnak mennyire nehéz a szókincse, nem kell mást tennünk, mint bemásolni a szöveget a programba, ami megmondja, hogy melyik listából hány szó található a szövegben. Az oldalról egyébként szókincs mélységet mérő teszt is letölthető, amely azt mutatja meg, hogy egyes tanulóknak milyen széles a szókincse. Szóval sok érdekesség található Nation prof. oldalán, érdemes körülnézni, letöltögetni, olvasgatni dolgokat - akár csak úgy is!

  • Videolectures.net - előadások mindenkinek

    Oktatóvideók - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Bár többen vitatják, hogy az internet valóban igazi demokratizáló erő a tudásalapú társadalom kialakulásában, azt azért kár elvitatni, hogy a megosztani kívánt tudást hatékonyan tudja a felhasználókhoz juttatni. Láthattuk már a Khan akadémia példáján, hogy akár egy ember is igen komoly hatással lehet a tudásmegosztás folyamatára. Most a Videolectures.net (IDE KATTINTVA található) nevű kezdeményezést ajánljuk minden bármi iránt érdeklődő kolléga figyelmébe. Sajnos nem magyarul van az oldal, viszont cserébe nem is 'minden angol'. Bárki, bármilyen nyelven feltölthet előadásokat, amelyeket egy angol nyelvű menürendszeren keresztül érhetünk el. Mivel 'minden mehet', az előadások színvonala egyenetlen eléggé, de mondjuk az ITT TALÁLHATÓ előadás Umberto Ecotól a csúnyaság történetéről például nagyon érdekes!

  • Saját wiki

    Internet a tanórán - 7 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A wikikről szólva elsőre mindenkinek a Wikipedia jut az eszébe. és valóban, a Wikipedia a legismertebb wiki, azonban bármilyen közös szerkesztésű oldalt nevezhetünk wikinek. Egy ilyen oldalt nagyon sokféleképpen használhatunk fel a tanításban, készíthetnek a diákok saját enciklopédiát, akár egyetlen témakörben, vagy dolgozhatják ki ki ilyen fomában az érettségi tételeket is.

    Szerencsére ma már semmi komoly technikára nincs szükség ahhoz, hogy az embernek saját wikije legyen,elegenő, ha készít magának egyet például a Wetpaint nevű oldalon (IDE KATTINTVA), de ugyanezt a szolgáltatást nyújtja a Wikispaces (ITT TALÁLHATÓ), a Wikia (ITT TALÁLHATÓ) vagy a PBWiki (ITT VAN). A Bővebben után a Wetpaint használatát mutatjuk be egy videóban.

    Bővebben...

  • Sorozat ajánló (angolul)

    Tippek, trükkök - 7 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A tanulás fontos színhelye az internet - már annyiban is, hogy az én diákjaim (kb. 16 évesen) már nem a magyar TV-re várnak, hanem online nézik a legismertebb, legnépszerűbb sorozatokat - eredeti nyelven. Most szeretnénk néhány új online és ingyen nézhető (Amerikában már népszerű) új sorozatra felhívni a figyelmet. Szóval: van a Traffic Light, a Better With You, illetve a Perfect Couples - mindhárom a családi, párkapcsolati szituációkból csinál komédiát. Ennél némileg messzebbre mutat a Portlandia nevű sorozat, amely Portland-ben játszódik, és portlandiakról szól (némileg abszurd, ám folyamatosan vicces). Star Trek fan-oknak kötelező a Shit! My Dad Says című sorozat, ahol Kirk kapitány (William Shatner) legújabb arcát mutatja. Emellett egy személyes kedvenc: az Outsourced egy Indiába kiszervezett amerikai call-center mindennapjait mutatja be - nagyon viccesen! (Megj.: a linkekre kattintva több helyen is megnézhetjük a filmeket online - semmit nem kell letölteni - válasszuk a gyorsan töltődő oldalakat, pl. Loombo, Zshare vagy Megavideo). Kellemes tévézést!