• Hangfelvétel könnyen

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Egyre jobban látszik, hogy a technika fejlődésének iránya az, hogy a szöveget egyre inkább a hang váltja fel, a különféle berendezések egyre jobban megértik a beszédet, és a szövegek felolvasása sem nagy kunszt ma már. Az Audioboo (IDE KATTINTVA) oldal a hangok rögzítését és megosztását könnyíti meg. A böngészőből vagy akár mobiltelefonról vehetünk fel hangot, amit az oldal tárol. Egy kattintással megoszthatjuk a hangot a Facebookon, Twitteren vagy a Posterouson is, ezen túl még be is ágyazhatjuk a saját oldalunkba.

    Jól használhatják a nyelvtanárok, akár arra, hogy így adjanak ki feladatokat, akár arra, hogy a diákok így küldjenek be nekik megoldásokat. Diszlexiás gyerekeknek segítség lehet, ha a feladatot fel is olvassuk, vagy akár az is, ha így adhatnak be feladatokat. Adhatunk ezzel szóbeli értékelést is a diákoknak, főleg a kicsiknek, akik még nem tudnak olvasni. Kisiskolások üzenhetnek így szüleiknek, vagy akár egy másik osztálynak. A lehetőségek valóban korlátlanok.

  • Sündörgő - foglalkozásvázlat (óvoda)

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Újabb tananyag készült el az Egyszervolt Suli és a TanárBlog együttműködésében, a címe: Sündörgő. Akiknek szól: Csoport: nagy és előkészítő csoport, óvoda Foglalkozás típusa: mese-vers Amiről zó lesz: esztétikai és érzelmi élményben való részesítés, mindennapi gyermeki konfliktusok feloldása a mesei motívumokkal, önkifejezés fejlesztése, társak előtt való megnyilvánulás bátorítása, kommunikáció és szókincs fejlesztése. Mindezt izgalmasan, érdekesen, részletesen a letölthető Word dokumentumban találhatjuk!

  • Archív rádiófelvételek

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A 85 éves Magyar Rádió érdekes oldalt állított össze (ITT TALÁLHATÓ), ahol sok olyan anyagot is megtalálunk, amit akár tanórán is jól használhatunk. Van sok olyan anyag, ami a történelem tanításában lehet érdekes és olyanok is, amiket elsődlegesen az irodalom, vagy éppen a zene órákon használhatunk fel. Négy csoport lehet igazán érdekes a számunkra, a magyar rádiózás emlékezetes hangjai, az archív ritkaságok, a híres színművészek felvételei és az emlékezetes sportközvetítések.

    És hogy mi minden van itt? Például Kossuth beszéde, Horthy napiparancsa, a Cantata Profana szövege Bartók felolvasásásban, Babits versmondása, interjú Szent-Györgyi Alberttel, Nagy Imre híres beszéde vagy éppen Papp László olimpiai győzelme. De nem csak magyarul találunk érdekességeket, hanem németül (Thomas Mann és Albert Einstein) és franciául is (Albert Schwitzer).

  • Hangot látni

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Érdekes vállakozás a Lumisonic (ITT TÖLTHETŐ LE), a hangokat alakítja képekké. A hangokat körökként látjuk, a körök nagysága függ a hang magasságától. A programot sikerrel használták siketek tanításában, mivel nem csak arra képes, hogy már felvett hangokat jelenítsen meg, hanem egy mikrofonnal a diákok hangjai is azonnal megjelennek a képernyőn. Így akár a helyes hangképzést is gyakorolhatják. Használható fordítva is a program és a hnagokat manipulálhatjuk a grafikus felületen keresztül.

    ITT OLVASHATÓ a BBC beszámolója a programról. Láthatjuk, ahogyan használják a programot és olvashatunk arról is, hogy a London Philharmonic Orchestra a program segítségével dolgozott együtt hallássérültekkel. A program használatához azonban tudni kell (és ezt sajnos nem említi semmilyen leírás), hogy telepíteni kell a Quicktime médialejátszót, ha látni is akarjuk a dolgokat. Ez persze nem gond a Macintoshokon, de a Windowson oda kell figyelni rá. Nemrég megjelent a program IPhone változata, így akár ott is lehet használni.

  • Szókincs gyakorlása angolul

    Nyelvoktatás - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Két weboldalt ajánlunk ma a nyájas (angol szakos) olvasó figyelmébe, mindkettőt ITT találtuk. Az elsőt kezdőbbeknek és/vagy kicsiknek ajánljuk (IDE KATTINTVA látogatható meg). Érdemes kipróbálni interaktív táblán, mivel nagyon vicces az, ahogy a hangosan kimondott szavakat össze kell raknunk. Ha 5 perc van az óra végén, és szeretnénk hasznosan kitölteni, ám mégis levezető játékkal, az oldal kiválóan alkalmas a célra (tegyük meg azt a szívességet, hogy lelkes gyerekeket küldünk a következő órára :). A másik játék (ITT TALÁLHATÓ) nehezebb, inkább B1+ szinten játszható, és kicsit egyszerűbb, hiszen szavak rokonértelmű párját, vagy éppen ellentétét kell megkeresnünk. A játék benne annyi, hogy a szavak 'elemek', és bele kell lőnünk egy kis katapulttal egy robot szájába. Az fura picit, hogy nem a helyes megoldás számít igazán, hanem az, hogy beletaláltunk-e a robot szájába.

  • A slágerlista vezetője a születésnapodon

    Internet a tanórás - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Érdekes oldalra hívták fel a figyelmem a minap. IDE KATTINTVA érhető el, és nagyon egyszerű elv koncepció alapján működik. Annyit tud az oldal, hogy 1920-ig megmondja nekünk, hogy egy bizonyos napon (pl. a születésnapunkon) milyen szám állt a slágerlista élén. Nem nagyon bonyolult - sem grafikailag kifinomult - az oldal, de nagyon praktikus és viszonylag egyszerűen használható. Kerestessük meg a gyerekekkel a születésnapjukon a slágerlista élén álló számot, az oldalon sajnos nem lehet meghallgatni a dalokat, csak megvenni iTunes-ról, de ha megkerestetjük a gyerekekkel YouTube-on, majd összegyűjtjük őket egy blogon, vagy digitális osztálytermünkben, akkor máris érdekes, 30 perc alatt elvégezhető mini-projektet gyártottunk, amit vélhetően élveznek majd a diákok!

  • Angolos ötletek ezerszám

    Letölthető anyagok - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Milyen is a jó gyűjtemény? Nos, talán a legfontosabb, hogy olyanok gyűjtsék az ötleteket, akik azt használják is. Hiába mondja nekem bárki, hogy telefonon tördeljük a felvett videókat, vagy éppen milyen jól lehet Facebook-on dolgozni, ha nem érződik benne a gyakorlati megvalósítást segítő tapasztalat, nem lesz hasznos számomra. Ezért is gondoltam arra, hogy az általam használt angolos anyagokat meg kellene osztani, és tematikusan rendszerezni. Aztán megtaláltam EZT A WEBOLDALT, és rájöttem, hogy ezt már valaki csinálja, és nem is akármilyen minőségben. Franciákról talán kevéssé gondolná az ember, hogy ilyen lelkesedéssel gyűjtögetik az angolórákon felhasználható, kiváló anyagokat, pedig de. Teszteltem: összesen 15 órához (különböző témákban) kerestem érdekes, használható anyagokat, és soha nem kellett csalódnom. Kimondható, bármilyen órára készülünk is, ez a gyűjtemény biztosan pár perc alatt kihúz minket a pácból. Őszintén ajánlom betekintésre, majd kedvencek közé elmentésre.

  • Onision - vlog az életről!

    Nyelvoktatás - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Onision egy vlog-ot (videó blogot) csinál, méghozzá - nyelvtanárok számára - elég érdekesen. Rövid, 2-3 perces videókban mondja el, hogy mit is gondol számára fontos dolgokról (pl. barátság). A videókat általában szívesen veszik, hiszen tinédzserekről szól, és egy kvázi tinédzser szerkeszti. Ha bármilyen témakörben szükségünk lenne egy pár perces, picit lelkizős videó anyagra, érdemes a YouTube-on Onision csatornájára kapcsolódni, amely IDE KATTINTA látogatható meg.

  • Érdekes az új Delicious

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egyre jobban tetszik a megújult Delicious. A nyitóoldalon most már nem csupán érdekes oldalak linkjei találhatóak, hanem ún. stack-ek (azaz kis csomagok), amelyekben több link van összefűzve. Ennek az az eredménye, hogy bizonyos témákhoz csokorba gyűjtött linkeket találunk. Nemrég volt szó itt, a TanárBlogon az ábécé projektről (ITT TALÁLHATÓ a leírása), most viszont egy érdekes II. világháborús anyagot találtam (EZT ITT). Azért tetszik különösen, mert több típusú anyag van egy helyen, azaz pl. nem csupán képek, hanem videókat, világháborús hangfelvételeket, vagy éppen interaktív idővonalat is találhatunk. Érdemes hát nem csupán ismeretszerzés, hanem órai készülés közben is szemezgetni a Delicious kínálatából.

  • Népességszámláló interaktívan

    Internet a tanórán - 12 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Népszerű mostanában a 7 milliárdos határt várni - már ami a népességet illeti. A Guardian is így gondolta, azonban nem elégedett meg a gondolattal, hanem egy nagyon egyszerű, világos, informatív interaktív 'Föld népessége' alkalmazást készített (amely ITT TALÁLHATÓ). Tudunk az időben zoom-olni, a fontosabb eseményekről képeket, hanganyagot, sőt videót is találhatunk. Érdekes lehet órán, akár csak 5 percre bevinni, vagy egy rövid feladatlappal megtoldani. Sajnos :) most szünet van, de novemberben biztosan beviszem egy órára. Az ötletet köszönjük Murányi Natáliának!