Tananyagdömping Halloween-ra
Letölthető anyagok - 12 éve
Azon gondolkodtam, hogy talán érdemes lenne Halloween alkalmából anyagokat keresni, hátha fel lehet dobni vele a szünet utáni első órákat. Aztán végig néztem a TanárBlog eddigi Halloween kínálatát, és azt gondoltam, hogy talán felesleges lenne ehhez még újabbakat írni. Végül kaptunk eg levelet Szalay Katától (ex-PIL Akadémia), aki nem keveseb mint 8 újabb érdekességet, anyagot, feladatlapot osztott meg velünk. Kata anyagait IDE KATTINTVA lehet elérni a SkyDrive-on (és persze letölteni), íme egy SMART Notebook tananyag, ITT egy interaktív tökvájós játék, ITT TALÁLHATÓ egy A1 szintű kezdő tananyag, EZ egy durvább játék (interaktív kvázi-horror), de azért talán annyira nem vészes, EZ PEDIG egy gyűjtemény 10 ötlettel, végül pedig a New York Times teljesen kimerítő tananyagcunamija a témakörben. Azt gondolom, ebből lehet szemezgetni bőven!
Egy beszélgetésbe csöppentem a minap, ahol arról volt szó, hogy a gimnáziumi (középiskolai) nyelvoktatás abban különbözik egy nyelviskolától, hogy kultúrát is tanít. Egyrészt azon töprengtem el, hogy egy tanár, aki hisz abban, hogy fontos kulturális (ne adj isten interkulturális) értékeket közvetíteni a tanórán, az vajon hogyan tudja ezt szétválasztani, de az sem volt világos számomra, hogy mit is értünk pontosan kultúrán. Mint kiderült mindketten hiszünk a kultúrában, csak mást gondolunk kultúrának. Számomra fontosabb (bár nem kizárólagos fontosságú) a kis betűvel írt 'kultúra', ami nem annyira történelmi események, a Big Ben és egyéb fontos épületek és emberek (pl. királyok) mentén halad, hanem a mindennapok kultúráját próbálja meg bemutatni. Tegnap pont egy ehhez nagyon szépen illeszkedő weboldalba akadtam az Oxfam oldalán (
Egy kép felér ezer szóval tartja a mondás, ha ez így van, akkor egy animált kép pedig százezer szóval kell, hogy felérjen. nem véletlen, hogy az utóbbi időkben az internetet elárasztották a az aprócska mozgóképek. Technikailag a gif formátum képes arra, hogy rövid animációkat is tartalmazzon, animált gifnek hívják az ilyeneket. Legtöbbjük valamilyen film egy-két másodperces jelenete, ami remekül kifejez valamit.
Helyettesítés? Délutáni foglalkozás? Esik az eső az osztálykiránduláson? Gyakran fordul elő, hogy az ember ott találja magát egy osztálynyi gyerekkel és gyorsan ki kell találni valamit, gyorsan le kell kötni őket. Hasznos, ha az ilyen alkalmakra van néhány bekészített ötletünk, amivel hasznosan telhet el 45 perc vagy éppen egy egész délután. Ehhez találunk remek ötleteket az Artzooka! oldalon (
Hasznos és érdekes alkalmazás a Google StreetView .... Nem hiszem, hogy ezzel drámaian újat mondtam volna, hiszen a mindennapokban is megkönnyít eligazodni a világban. Megnézhetjük, hogy néz ki az orvosi rendelő, ahová megyünk, vagy éppen milyen a környéke egy szállodának, mielőtt elutazunk. Természetesen az oktatásban is remekül használható (pl. a GeoGuessr nevű játékkal együtt - erről
Közeledik az új tanév, és ilyenkor lassan az eddig leginkább lángosok emésztésére kondicionált agyunk elkezd töprengeni azon, vajon mit is csinálunk majd az első héten. Ebben ad jelentős segítséget a TanárBlog most már viszonylag rendszeres szerzője, Tóth Éva, aki rengeteg hasznosítható ötletet gyűjtött csokorba angoltanárok számára, és volt olyan kedves, hogy ezt meg is osztotta velünk. A lapozás után található Éva gyűjteménye, valamint képek arról, hogy ezek a feladatok hogyan is néztek ki a gyakorlatban. Kellemes böngészést.
És most kivételesen nem az olimpiáról lesz szó, hanem csak úgy, megpróbáltunk összegyűjteni néhány oldalt, érdekességet Londonról. Teljesen profin szervezett panorámaképekkel segített virtuális városnézésre mehetünk a
Rengeteg anyag van a YouTube-on (gondolom, ez senkinek nem újdonság), ugyanakkor vannak olyan csatornák, amelyek tartalma talán megérdemel egy pár sort itt, a nyári pangás közepén! Régebben is használtam ScreenJunkies anyagait (
Párszor már belefutottam abba, hogy valamilyen közös felületet kellett találni, ahol a diákok képeket tudtak gyűjteni valamilyen témában. Hosszas próbálkozások után a megosztott Skydrive mappa lett a megoldás, oda könnyedén lehet feltölteni akárhány képet. Azonban még ez is felvet bizonyos szerzői jogi aggályokat, azzal, hogy letöltik a képet és külön használják megsérthetnek bizonyos szabályokat a gyerekek.
A VICE nevű dokumentumfilm-csatorna a YouTube-on (




