• 30 év a Földön

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Izgalmas oldalt készített a Google, amit nagyon jól használhatunk, ha az ember hatását akarjuk szemléltetni a Földön. A Google Earth programmal már eddig is körbenézhettünk bolygónkon, de most időutazást is tehetünk. Egybeszerkesztették az 1984 és 2012 között készült műholdfelvételeket így megnézhetjük, hogy miként változott as vidék 30 év alatt. Mindehhez IDE KELL KATTINTANI.

    Maga az oldal felkínál pár érdekes helyet, amit érdemes megnézni (erdőpusztítás Amazóniában, Las Vegas növekedése, az Aral-tó kiszáradása stb.). Találunk azonban Magyarországon is izgalmas látványt, kettőt ajánlunk is rögtön. Az egyik egy pozitív példa, a Kis-Balaton létrehozása (ITT LÁTHATÓ), jól megfigyelhető a Hídvégi-tó kialakítása 1984 és 1985 között. A másik egy szomorúbb esemény, a bősi erőmű létrehozása (ITT LÁTHATÓ), amit 1992 és 1993 között tekinthetünk meg.

    Bővebben...

  • Hírek gyerekeknek

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Két évvel ezelőtt futott egy rövid ideig a Magyar Gyermek című gyereklap (ITT ÍRTUNK RÓLA), amiben Tóta W. Árpád foglalta össze a hét eseményeit kifejezetten gyerekek számára. Sajnos, elég hamar elfogyott az energia és véget ért a dolog. Franciaországban több gyerekeknek készült napilap is van, a reggelinél nem csak az apuka olvasgatja a friss újságot, hanem a gyerekek is. Ha nekünk nem is jutott ilyen, az angolul tudó gyerekek nem maradnak le a világ híreiről. Az Our Little Earth nevű szolgáltatás (IDE KATTINTVA) nekik szól.

    Ha feliratkozunk a szolgáltatásra, akkor kéthetente érkezik a világ híreinek összefoglalása a postaládánkba. A viszonylag egyszerű angol nyelvű szöveg aktuális hírekkel foglalkozik, bár ezek nem feltétlenül politikai jellegűek. Nem kell feltétlenül e-mailre feliratkoznunk, az oldalon is elolvashatjuk a híreket. Angol nyelvtanuláshoz ideális alapanyag lehet, hiszen aktuális, érdekes és nem is nagyon nehéz nyelvezetű.

  • Helyesírás az MTA-tól

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Elindult a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének helyesírás oldala (IDE KATTINTVA). A tetszetős oldalon ellenőrizhetjük egyes szavak helyesírását és elolvashatjuk a vonatkozó szabályokat is. Hét nagy területen kérhetünk segítséget: egybe vagy különírás, szavak helyes írása, tulajdonnevek, dátumok, számok, elválasztás és ábécébe rendezés.

    Nincs más dolgunk, kint beírni a kérdéses szót vagy szavakat és már jönnek is az ajánlatok. A rendszer kifejezetten intelligens, ha igazán kemény feladatot adunk neki, több lehetőséget is felajánl és magyarázatot is ad hozzájuk. Nem fogott ki rajta például a különbség a veszélyes állatokgondozása-óra és a veszélyesállatokgondozása-óra között. Minden javaslatnál elolvashatjuk a vonatkozó helyesírási szabályt is.

    Bővebben...

  • Középkori állatok

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Elkövetkezett ez a pillanat is: egy Facebook csoportot ajánlunk. Érdekes, ahogyan a Facebook egy több webes alkalmazás szerepét veszi át, nem csak az e-mailt kezdi kiszorítani, de a csetet is. A most ajánlott oldal öt éve még biztosan önálló webcímmel rendelkező honlap lett volna, egy-két éve blog, most pedig Facebook csoport. Lassan teljesen értelmetlen lesz a Van-e helye a Facebooknak az oktatásban vita, mert minden ezen a platformon lesz és kész.

    Ugyan ott még nem tartunk, de ha középkori ábrázolásokat keresünk állatokról, akkor mindenképpen a Medieval Animals Data Network oldalra érdemes ellátogatnunk (IDE KATTINTVA). Lelkes kutatók publikálnak itt állatábrázolásokat kódexekből, festményekből, faragványokról. Minden héten más állat van a központban, most éppen a teve. Érdemes végigpörgetni a képeket, amiket azután nagyon sok dologra használhatunk. Történelemből a korszak ábrázolására, rajzból akár inspirációnak, hiszen enm csak létező, hanem elképzelt állatok is vannak itt (sárkány, egyszarvú). Irodalomból is érdekes lehet egyfelől a kor jellemzésére, az illusztrációk bemutatására, de pusztán csak azt szemléltetni is, hogy mennyi köze lehet a leírásoknak a valósághoz. Izgalmas és gyakran megmosolyogtató megnézni, hogyan ábrázolnak olyan állatokat (pl. elefánt), amit biztosan csak hallomásból ismertek. Biológiából is hasznos lehet, ha sort kerítünk az egyébként gyakran elnagyolt tudománytörténetre.

    Bővebben...

  • Pál utcaiak

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A kötelező olvasmányok közül kiemelkedik a Pál utcai fiúk, nem csak azért, mert ez valóban arról a korosztályról, akiknek olvasniuk kell és nem is csak azért, mert egy valódi világsiker a könyv, hanem azért is, mert gyereknek, felnőttnek egyaránt mond valamit. Ha azt mondjuk, Grund, esetleg Gittegylet, tudjuk miről van szó, és azt tudja mindenki, miért írjuk így: nemecsek. A Petőfi Irodalmi Múzeum 2007-ben kiállítást rendezett a regény megjelenésének 100. évfordulójára. Ma már nem látogatható, de az interneten továbbra is elérhető az a sok anyag, amit hozzá készítettek (IDE KATTINTVA)

    Olvashatunk itt a regényről, annak szerzőjéről, a regény utóéletéről is. Egy térképen (ITT) nézhetjük meg a regény helyszíneit. Ezen felül találhatunk még leírásokat a korabeli öltözködésről is. Külön érdekesség az Üzenőfal (IDE KATTINTVA), ahol elolvashatjuk és meg is hallgathatjuk több híres ember írását arról, hogy mit jelent nekik a Pál utca fiúk. Ezek közül is érdemes kiemelni Geszti Péter levelét (ITT), aki levelet ír Nemecseknek arról, mi is lett a többiekkel, gondolatindítónak nagyszerű lehet az órára.

  • 24 weboldal ökológiai szimulációkhoz

    Tíz weboldal... - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az ökológia a biológia egyik olyan ága, ahol nagy szerepet kapnak a modellek, szimulációk. Nehéz ebben a tudományágban kísérletezni, hiszen keveseknek adatik meg egy egész erdő, amivel szabadon játszadozhatnak. Még ha az lenne is, akkor is gond, hogy egy ökológiai esemény akár 50-100 évet is igénybe vehet, így nem könnyű sokszor megismételni egy-egy vizsgálatot. marad tehát a matematikai modell, a szimuláció és a megfigyelés. Ez azonban a tanár számára szerencsés is, hiszen ezeket a szimulációkat könnyedén bevihetjük a tanórára is.

    Az ITT ELÉRHETŐ gyűjteményben 24 izgalmas szimulációt gyűjtöttünk össze, melyek a tanításban is jól használhatók. Ezeket csoportokba is szedtük, vannak a szénciklust modellezők, a táplálkozási hálókat bemutatók, a környezetszennyezéssel kapcsolatosak, valamint a sokféle modellt alkalmazó komplex programok. egy-két szimulációhoz diákjaim leírást készítettek, ezek a megjegyzésekben olvashatók.

  • Tanulási napló

    Internet a tanórán - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Sok bajom van azzal, ahogyan a diákok munkáját értékeljük. Ritkán érzem azt, hogy az értékelés hasznos lenne a diák számára, tanulhatna belőle, segítené a munkájában. Ehelyett gyakran egy tisztázatlan szempontból adott sommás verdikt (legtöbbször csak egy szám), amit többnyire csak a folyamat végén annak lezárultával kap meg a gyerek, így még elvi lehetősége sincs a korrekcióra. Ezért is keresem megállás nélkül, hogy milyen új formái lehetnek az értékelésnek, így találtam rá a tanulási naplóra.

    A tanulási naplóban a diák valóban naplószerűen írja le, hogy mi történt vele az órán. Megírhatja azt is, mi az, amit nem ért, mi az, ami nem volt világos, de azt is, hogy otthon hogyan foglalkozott az anyaggal. Mindez nem csak azért hasznos, mert addig is foglalkozik a tananyaggal és nem is csak azért, mert visszajelzés a tanár számára, hanem azért is, mert valójában önértékelést végez a diák általa. Túl azon, hogy lehetőséget ad a számomra, hogy differenciáltan tudjak a problémáikkal foglalkozni, akár még arra is jó lehet, hogy egymástól tanuljanak. Természetesen az a legkönnyebb, ha a tanulási napló egy blog, hiszen akkor otthon írhatja és én is láthatom, kommentelhetem, amit a diák írt.

    Bővebben...

  • Proprofs - keresztrejtvények gyorsan

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egyszerű, nagyszerű, modern és hasznos alkalmazást ajánlunk ma - sajnos némi szépséghibával. A Proprofs keresztrejtvény-készítő oldala a lehető legegyszerűbb és legpraktikusabb a világon, tényleg csak kattintunk, beírjuk a szavakat és a meghatározásokat, egyetlen egyet kattintunk és már meg is volnánk. A szépséghibája az a játéknak, hogy nem érti a magyar ékezetes karaktereket, azaz ha azt szeretnénk beírni, hogy rózsa, akkor abból a rejtvényben csak annyi fog látszani, hogy rzsa, ami - magyar esetében - kifejezetten nem javítja a felhasználói élményt. Amennyiben nyelvórán - vagyis nem magyarul - szeretnénk használni, praktikus kiegészítője lehet bármilyen órának.

  • Programozás mindenkinek

    Oktatóvideók - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Érdekes online kurzust találhatunk a Codecademy oldalán (IDE KATTINTVA), programozni tanulhatunk meg a tanfolyam lépéseit követve. Az alapoktól kezdve (html és css) egészen a ma használt jquery, Python és Ruby nyelvekig ismerhetjük meg, miként kell a számítógépet az akaratunk alá hajtani. Ugyan a tanfolyam angolul van, nem kell hozzá nagyon komoly nyelvtudás, hiszen a programozás nyelvezete nem túl összetett (nem filozófiai értekezésekről van szó).

    Nagyon érdekes a kurzusok felépítése is: három ablakban dolgozhatunk. Az elsőben maga a tananyag szövege szerepel, a másodikba írhatjuk be magát a kódot, amit éppen gyakorlunk, a harmadikban pedig azt láthatjuk, hogy mi történik ennek hatására. Minden leckében kapunk feladatokat is, ezeket nagyon intelligensen ellenőrzi a rendszer. Az oldal (miután regisztráltunk rá) nyilvántartja a haladásunkat, később folytathatjuk onnan, ahol abbahagytuk. Ezen túl még jelvényeket is gyűjthetünk a munkánkkal, ami egészen jó motivációt biztosít. Miután végigcsináltam pár leckét teljesen az az érzésem, hogy a dolog működik, ezen a módon valóban meg lehet tanulni a programozás alapjait.

    Bővebben...

  • Rímszótárak

    Internet a tanórás - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A versírás remek feladat lehet bármilyen tárgyból. Kiadhatjuk feladatnak, hogy a diákok írjanak verset a fizikai törvényekből, történelmi eseményekből, Európa fővárosaiból. Nem lesznek ezek remekművek, de addig is észrevétlenül az anyaggal foglalkoznak, később pedig jó segítségek lehetnek a tanuláshoz is. Nem véletlen, hogy a kisangyalom versikét szinte mindenki tudja, de az Arkhimédesz törvény pontos megfogalmazását már sokkal kevesebben tudnák elmondani.

    A versek gyártásában segíthetnek a rímszótárak. Korábban is mutattunk már ilyeneket, de az ausztrál Alcor oldalán (IDE KATTINTVA) nagyon sok nyelven találunk ilyet. ugyan a szuahéli versírás ritkán kerül elő a hazai iskolarendszerben, jó hasznukat vehetjük idegennyelv órákon. Van itt angol, német, francia, spanyol, olasz, sőt latin rímszótár is a magyar mellett. Semmi sem akadályozhatja meg hogy diákjainkból (fűzfa)poéta legyen!