A világ modern csodái
Internet a tanórán - 14 éve
Nagyon szeretem a világ modern csodái (vagy modern világ csodái?) oldalát, ahol évente lehet jelölni, szavazni városokra vagy éppen természeti csodákra (ITT TALÁLHATÓ az oldal). Az idei első fázis -a jelölésé - már elérhető, március 7-étől pedig lehet az első körben beszavazott városok közül választani majd. Én órán fogom használni, ne csak beszélgessünk a modern csodákról, hanem vegyünk részt a játékban is. Feladtam diákoknak azt is, hogy válasszanak 2 várost (rengeteg van), és lobbizzanak a csoportban egy picit mellettük. Ehhez persze meg kell nézni, hogy hol van a város, miért szép, miben különleges. Nagyon jól működött már B1+ szinten is, főleg azért, mert lehetőségük volt otthon felkészülni, és egy wikipédia szócikket már megértettek.
Hihetetlennek tűnik a cím, pedig az utoldó szóig pont így igaz. Sokat és sokan gondolkodtak azon, hogy milyen haszna lehet a közösségi oldalaknak, illetve a videómegosztóknak a közéletben. Érdekesség, hogy a legnagyobb botrányok az angol futball világában leginkább twitter bejegyzésekből fakadnak. Egyre gyakoribb a BBC-n is, hogy egy cikk agy játékos tweet-jéről és annak fogadtatásáról ír. Most egy sokkal izgalmasabb dolgot ajánlunk - a washingtoni Fehér Ház YouTube csatornáján mindenki feltehet kérdéseket magának az amerikai elnöknek, aki január 30-án eg sajtótájékoztatón sok kérdésre válaszol. A legjobb kérdések beküldőit meghívják egy Google + csevegésre, magával az elnökkel. Kérdezni bármilyen nyelven lehet, Google fordítóval azonnal angolítják. A határidő január 28., szóval sietni kell, de a Fehér Ház YouTube csatornája egyébként is trtogat érdekességeket (
Mostani cikünkben egy olyan foglalkozást mutatunk be, amiben az online és az offline tevékenységek kéz a kézben haladnak. A diákok a Föld gömbhéjait tanulták, csoportokban dolgoztak. Elsőként gépteremben kellett adatokat gyűjteniük a Föld gömbhéjainak tulajdonságairól (ehhez kiindulás volt a Wikipedia (
Nemrég írtunk arról a kísérletről, mely során diákoktól azt kértem, hogy hetente osszanak meg egymással egy-egy olyan érdekes oldal, ami hasznos lehet a többieknek is, és az angolhoz kapcsolódik. Valóban igaz, hogy ha hagyjuk, hogy saját maguktól írjanak a gyerekek, egészen meglepően jó dolgokat tudnak hozni. Ma a Kids react című YouTube csatornát ajánljuk (
Vannak olyan alkalmazások, amiknek a világon semmi értelmük nincsen, mégis viccesek és jól használhatóak a tanításban. Ha sikerül a diákok figyelmét valamivel megfogni, elkapni, akkor érdemes ezeket használni, még akkor is, ha egy szigorú tudós kétségbe vonná a hasznát vagy értelmét. Pedig akkor sosem tudná meg, hogy mi köze az erdei mormotának és a rákevő makákónak a reformkorhoz!
Az alábbiakban egy rövid, érdekes és teljes mértékben önszerveződő nemzetközi projektet szeretnék bemutatni. Nyolcadikos diákjaimmal Ausztráliáról tanultunk, a legkisebb kontinens egyik legérdekesebb része az élővilága, de hogyan lehetne azt igazán aktívan bemutatni? Szerencsére idén nyáron Seattle-ben találkoztam egy tasmániai tanárnővel, akinek vázoltam az ötletemet és ő meg is adta egy kollégája elérhetőségét, akit szintén érdekelhet a dolog. Így aztán együttműködésbe kezdett az Alternatív Közgazdasági Gimnázium és a Taroona High. Az együttműködés lépései a következők voltak:
Lelkesen írtunk már korábban olyan alkalmazásokról, amikkel közösen lehet szövegeket szerkeszteni. Ilyen a Google dokumentumok, vagy éppen nagy kedvencünk, a Titanpad (
A TanárBlog pár hete ajánlotta a storify nevű oldalt (
Egyre jobban tetszik az Eyejot (




