• Prompt-csokor tanároknak

    Tippek, trükkök - 5 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Nem is olyan régen azt kezdték el mondani szakértők, hogy a jövő 'írástudása' a prompting lesz, azaz annak a képessége, hogy a mesterséges intelligenciától úgy kérdezzünk, hogy a lehető leghasznosabb választ kapjuk. Ezt egyre kevesebben hiszik ma már, mivel olyan gyorsan fejlődik ez a terület, hogy valószínűbb, hogy egy éven belül akár az AI-k már lesznek annyira intelligensek, hogy képesek lesznek sokkal hatékonyabban olvasni az 'intencióinkat', így a prompt-nak nem lesz akkora szerepe. Mindenesetre most még nagyon fontos, hogy tudjunk jó promptokat írni, így hát most összegyűjtöttünk néhány hasznos 'előregyártott' prompt-ot, amit tanárként érdemes lehet kipróbálni - nekünk működtek (inkább többé, mint kevésbé).

    Bővebben...

  • Járjuk a világ városait - AI-val generált hangosítással

    Internet a tanórán - 5 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    A Google térképre fejlesztett elég vicces, és pl. angolórán jól használható alkalmazást ajánlunk ma! Egyszerűen megtanulható, hiszen egyetlen kattintás, és már indul is a vicces nyelvóra. A lapozás után mutatunk órai felhasználásra is elvihető példákat.

    Bővebben...

  • Lesznek-e AI tanárok?

    Vezércikk - 5 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    teaching machineMegannyiszor szó esik arról, hogy mire és miként lehet használni a mesterséges intelligenciát a tanításban, a legerősebb ígéret a személyre szabott tanulás. A mesterséges intelligencia majd személyes tutor lehet, teljesen az egyéni kívánalmaknak megfelelően tudja alkítani a tanulást és így hoz el egy sokkal boldogabb jövőt (amiben azért a tanárokra egyre kevesebb szükség van). maga az ötlet nem újdonság, Az 1970-es években jelentek meg például az első számítógépes adaptív tesztek, amik az újabb kérdéseket az előzőek függvényében adták mindig a diáknak, így próbálva meghatározni minél laposabban a tudás szintjét. Ha erről a Peter-elv jut eszünkbe, miszerint egy hierarchikus rendszerben mindenki addig jut el, amíg már képtelen jól teljesíteni, az nem véletlen.

    De még korábban találunk példákat hasonló elképzelésekre a tanulási folyamatról. A kísérletes pszichológia egy nagy kutatója, B. F. Skinner, aki a behaviorizmus egyik kidolgozója volt gondolta azt, hogy a galamboknál és patkányoknál már bizonyított módszereket az iskolában is lehetne alkalmazni. Megalkotta a tanítógépet, egy olyan szerkezetet, amiben a tananyagot apró részletekre bontotta fel, amit a diáknak meg kellett oldania. A diák a választ (ami lehet rövid szöveg, szám, de a leggyakrabban egy ABCD-teszt) beírja, majd látja, hogy helyes-e. Ha helyes, tovább léphet a következőre, ha nem, egy újabb hasonló problémát kap. Skinner, aki a tanulást a pozitív és negatív megerősítéssel (jutalmazással és büntetéssel) elért viselkedésváltozásnak tartotta úgy vélte, ezek a gépek egyfelől azonnali visszajelzést adnak, másfelől lehetővé teszik, hogy mindenki az egyéni ütemében tanuljon tovább.

    Bővebben...

  • Vicces, rajzolós, játékos AI - ilyen is van

    Internet a tanórán - 5 hónapja

    Írta: Nádori Gergely

    Van az AI-nak játékos, vicces oldala is, amely nem csupán az angolóra, hanem akár rajzon is vicces lehet. A játék roppant egyszerű- egy mesterséges intelligencián alapuló alkalmazást 'tanítunk'. Én nagyon kezdő angolos, hátrányos helyzetű gyerekekkel használtam, nagyon vicces volt! A remek játék ötletét a lapozás után elmondjuk!

    Bővebben...

  • A nagy AI svindli

    Vezércikk - 5 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Az iskola vége, vagy új paradigma? Hatékonyan segíti a tanulást, vagy egyszerűen egy újabb eszköz a csalásra? És ezzel együtt feladat a tanárnak, hogy kiszűrje az AI-val megírt házi feladatokat, és beadandókat - mintha nem lenne elég feladata, dolga manapság! A mesterséges intelligencia iskolai használata a határtalan optimizmus és csodavárástól egészen az apokalipszis vizionálásáig sokfajta reakciót vált ki az oktatás körül élő és dolgozó emberekben. A diákok gyakran azt gondolják, hogy ezentúl nem kell már esszét írni, fogalmazni, sőt olvasni sem. A tanárok rettegnek a sok AI-val megírt beadandótól, vagy lelkesen keresik azokat az alkalmazásokat, ahol egy perc alatt, egyetlen mondatból óravázlatot ír nekünk egy messterséges intelligencia. Az oktatás irányítói remek eszközt láthatnak az AI-ban, hiszen egyszerű tömegtermelésre kiválóan alkalmas, és viszonylag olcsó. Ja, és nem kérdez vissza, nem gondolkodik. Egy magyartanárt nehezen lehet esetleg arról meggyőzni, hogy lelkesedéssel tanítsa Herczeg Ferencet, egy AI alkalmazással nem lesz ilyen problémánk. És aztán itt vannak azok a cégek, akik megérezve, hogy az AI valami egészen új, izgalmas, és sokoldalú, az alap AI modellekre építve, és azok technológiáját használva oktatási alkalmazásokat készítenek - napok alatt, ezrével. Ebben az írásban ezeknek az előnyeit, veszélyeit járjuk körbe, sok gyakorlati tippel, amelyek segítenek eligazodni a sokezer AI alkalmazás dzsungelében.

    Bővebben...

  • Európában is elérhető a Claude - az egyik legmenőbb AI nagy nyelvi modell

    Hírek - 5 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Magyarországon (és Európában általában) eddig nem volt elérhető az egyik legnyagyobb nagy nyelvi modell AI terméke, a Claude. Mától ez megváltozott, hiszen magyarok is tudnak regisztrálni rá. A Claude hasonló a ChatGPT-hez, vagy Co-pilot-hoz, azok, akik mindhármat használták eddig pl. az USA-ban, azt állítják, hogy a Claude adja meg a 'leginkább emberi' felhasználói élményt. Van ingyenes verziója. Érdemes kipróbálni, tényleg picit más (IDE KATTINTVA érhető el).

    Arra, hogy milyen öldöklő a verseny az AI piacon, mi sem jobb példa, mint hogy szintén ma (2024. 05. 14.) indította el újabb verzióját a ChatGPT-nek is az OpenAI, ami így már tud keresni az interneten, és sokkal jobb minőségbaen fordít és gyorsabb (ez a fizetős ChatGPT 4o) Valóban, mindhárom állítás igaz, bár véleményem szerint az AI-val támogatott kereséseknél (rövid összehasonlító tesztelés után) még mindig sokkal jobb a Perplexity AI (ITT TALÁLHATÓ.

    Szóval sűrű eddig ez a hét nagy bejelentésekben! És még csak kedd van.

    Bővebben...

  • Hogyan írjunk szakdolgozatot? Umberto Eco újragondolva AI-val

    Tippek, trükkök - 6 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Lehetett sejteni, hogy nem marad majd olyan eleme az életünknek, ahová a mesterséges intelligencia nem teszi be a lábát. Ez néhol kellemetlen, esetenként kifejezetten káros, ám az nagyjából látszik, hogy a most elérhető (ChatGPT 4-szintű) alkalmazások kifejezetten jól használhatóak asszisztensként, így kutató asszisztensként is. Képzeljük el: cikket, komolyabb iskolai beadandót, netán szakdolgozatot kell írnunk, és találunk egy olyan eszközt, amelynek csak feltesszük a kérdésünket, és már adja is a válaszokat, forrásokkal, ráadásul úgy, hogy az összes hivatkozás azonnal elérhető, kattintható, letölthető, továbbgondolható. Egyetemistaként nagyon szórakoztatónak és hasznosnak találtam Umberto Eco 'Hogyan írjunk szakdolgozatot' című könyvét. A fárasztó, időigényes részét a kutatásnak most akár pár percre csökkenthetjük - abban csak bízhatunk, hogy az esszék megírása már nem csak ennyi ideig fog tartani. Az eszközt teszteltük, a lapozás után részletesebben is bemutatjuk, ráadásul a ChatGPT 4 tudásával meg is versenyeztetjük!

    Bővebben...

  • Készíthetünk saját e-learning kurzust 5 perc alatt AI-val - bármiről. És akkor mi van?

    Tippek, trükkök - 6 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Sokan (részben jogosan) félnek a mesterséges intelligencia felhasználásával elkészített konzerv tartalmaktól. Azonban, ha ezt továbbgondoljuk egy lépéssel, és megpróbálunk arra figyelni, hogyan tudjuk minél sokoldalúbban kihasználni az AI nyújtotta lehetőségeket, akkor teljesen új dimenzióba repíthetjük a tanulás hatékonyságát - ráadásul egyre kevesebb készüléssel, és úgy, hogy 'adaptívan' vagy 'dinamikusan' tudunk differenciálni, azaz az órán belül valós időben alakul a tananyag a diákok és a tanár irányítása alatt.

    Bővebben...

  • Mesterséges intelligencia az oktatásban - online kézikönyv, most elérhető!!!

    Vezércikk - 5 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Ismét kitaláltunk valamit, amiről azt gondoljuk, sok pedagógusnak hasznos lehet. Elkezdtünk írni egy online kiadványt, amelynek a címe: Mesterséges intelligencia az oktatásban. Nem túl kreatív, ám annál beszédesebb cím :)

    A könyv több szempontból is különleges: online írjuk, és egy Google Drive-on lesz elérhető minden TanárBlog előfizető számára! Folyamatosan írjuk, újraírjuk, és dinamikusan változtatjuk a könyv tartalmát, igazodva a világ hihetetlen ütemű változásához, így mindig naprakész kiadványt olvashattok.

    További izgalmas újdonság, hogy közösségi szerkesztésre hívjuk minden olvasónkat. A könyvben helyben lehet kérdéseket feltenni, kiegészíteni, példákat írni hozzá, és mi ezt beledolgozzuk a kiadványba, vagy ha nem is, ott lesz, és minden olvasó számára elérhető marad!

    A TanárBlog olvasói 2024. május 10-től elérhetik a folyamatosan bővülő kézikönyvet, amelyben elméleti alapok, a rendszerszintű bevezetés keretei, óravázlatok, eszközök, és rengeteg egyéb, hasznos információ található még. Hisszük, hogy ez a kiadvány lehet az AI iskolai felhasználásnak egyik alapja, főleg, ha ti is kommenteltek :)

    Ha szeretnél hozzáférést a kiadványhoz, nem kell mást tenned, mint előfizetni erre a hónapra a TanárBlogra. A részletekről ITT TÁJÉKOZÓDHATSZ, a havi előfizetés 999 Ft.

    Bővebben...

  • Fogalmazást írtunk ‘versenyre’ - CSAK AI-t volt szabad használni. Ez lett belőle

    - 6 hónapja

    Írta: Prievara Tibor

    Amikor a mesterséges intelligencia helyét keressük az oktatásban, jelenleg talán az van kicsit jobban kitalálva, hogy egy tanár hogyan tudja használni (pl. Remek értékelő táblázatokat lehet vele gyártani, vagy képeket viccesen, izgalmasan manipulálni). Emellett a félelem van még jelen, mégpedig attól, hogy ‘jaj, mi lesz, ha a diákok ezentúl ChatGPT-vel írják meg a beadandó esszéket. Gondoltam, hogy fordítok egyet a dolgon, és egy olyan órát terveztem, ahol CSAK ChatGPT-vel volt szabad írni a diákoknak - természetesen tervezni, szerkeszteni lehetett. Meglepően izgalmas, tanulságos óra lett, lapozás után elolvashatjátok a részletes beszámolót róla, így bárki megteheti az első bátortalan lépést az AI integrálása felé a tanulásba - nem csak a tanításba!

    Bővebben...