Storykocka

Tananyagbázis - 2013. január 23.

Írta: Nádori Gergely

A minap egy kollégámnál láttam a sztorikocka nevű játékot (ITT KAPHATÓ), amit ő a magyartanításban a szövegalkotáshoz használ. Egy csomagban kilenc kocka található, mindegyiken hat-hat piktogram. A feladat, miután a játékos dobott vele, hogy tetszőleges sorba rendezze a képeket és elmondjon egy azokra alapuló történetet. Úgy is játszhatjuk, hogy először csak két kockával dob valaki, elkezdi a történetet, majd a következő játékos másik kettővel és folytatja és így tovább. Azt is megtehetjük, hogy megmutatjuk a dobott képeket, mindenkinek ki kell találnia egy történetet, majd szavazunk, hogy melyik volt a legjobb. A gyerekek imádják játszani és észre sem veszik, hogy közben fogalmaznak, ha pedig mindezt angolul csinálják, akkor a nyelvet is használják.

Rögtön eszembe jutott, hogy ilyen sztorikockát lehetne interakrtív táblára is készíteni. Pár perc alatt el is készült ez a letölthető Notebook állomány. Az oldalon tizenkét keret látható, mindegyikben tizennyolc-tizennyolc kép van. Ha kevesebbet szeretnénk, ki lehet törölni bármelyiket. Az Edit gombra kattintva pedig kicserélhetjük a képkete azokra, amik nekünk kellenek, elég csak a kellő helyre húzni a képet. Így könnyen a tanult témakörhöz alakíthatjuk a képeket és már kezdődhet is a mesélés!

Letölthetők: