Keveset tudnak? Keményebb teszeteket!
Vezércikk - 2013. október 24.
Michael Gove Nagy-Britannia oktatási államtitkára, ő a helyi Hoffman Rózsa, aki a minap Bostonban érdekes beszédet mondott arról, hogy nem szabad tovább hazudnunk a gyerekeknek! Nehéz lenne ezzel vitatkozni, bár amikor elmondta azt is, hogy ezzel pontosan mire is gondolt, már lehet, hogy ez nem is annyira magától értetődő. Gove tudniillik arról beszélt, hogy hamis reményeket keltenek a diákokban azzal, hogy egyre könnyebbé teszik a jó eredmények elérését a brit érettségi vizsgán (GCSE). Ezzel azt a látszatot keltik, hogy egyre hatékonyabb az oktatás, illetve azt a hamis érzetet táplálják a diákokban, hogy annak, amit elértek pozitív hozadéka lehet későbbi életük során (értsd: jobb munkát kapnak és többet tudnak keresni). Az államtitkár a szovjet propagandához hasonlítja a jelenséget, mivel az előző oktatási kormányzat – mint elmondta – győzelmi jelentéseket tett közzé az egyre jobb érettségi eredményekről, ám ezek annak voltak köszönhetőek, hogy a szintet egyre lejjebb vitték.
Nem, nem jó, gondolhatjuk, és valószínűleg igazunk van. Valóban becsapjuk a diákokat – és magunkat is – ha elsősorban statisztikai adatokként közelítünk a megszerzett tudáshoz. Gove sem volt adós a megoldással, amely szerinte is sürgetően fontos, hiszen sok ezer diák végez évente abban a hamis hitben ringatva magát, hogy eséllyel pályázhat egyetemi helyekre, vagy minőségi szakképzésre. Pedig nem. Mi tehát a megoldás? Természetesen szigorúbb tesztelés, nehezebb vizsgák. Hiszen – az államtitkár szerint – az elmúlt 50 évben csökkent a társadalmi mobilitás Nagy-Britanniában, és ennek a folyamatnak gátat kell vetni. Gove válasza szimpatikus volt, hiszen szerinte azoknak, akik nem engedhetik meg maguknak a drága brit magániskolákat, egyre nehezebb profitálni az oktatási rendszerből, ezért arra kell törekedni, hogy a rosszabb körülmények között élő gyerekeket jó iskolákban jó tanárok vegyék körül. Nehéz lenne ezzel vitatkozni. A ’jó iskolákat’ pedig a színvonal emelésével lehet elérni. Ehhez az út pedig a még több vizsga, teszt vezet.
Gove egy vicces(nek szánt), demagóg példát hozott, amelyben két pilótáról volt szó, az egyik komoly tesztelésen esett át, a másik pedig csak jól érezte magát a pilóta-iskolában. Vajon melyik által vezetett gépbe szállnánk be szívesen?
A cikk (egyébként ITT TALÁLHATÓ) elgondolkodtatott. Érthető, hogy egy politikus könnyen számon kérhető eredményeket és számszerűsíthető elveket részesít előnyben. Ettől lesz A2 szinten nyelvvizsga Magyarországon (nem mintha nem lenne eleve már ilyen vizsga pl. angolból, csak senki nem teszi le, mert nincs értelme), és ezért próbálják feltornázni az érettségizettek számát, vagy számolják bele a közmunkásokat a foglalkoztatottak közé. Az dicséretes, ha valaki nem a könnyebb utat választja és felvállalja azt, hogy igenis emelni kell az oktatás színvonalán.
Az ezen a pontot adott válaszok azonban mindig kétségbe ejtenek, hiszen ha nem tud eleget a mai fiatalság, akkor a megoldás az, hogy még többet tanítunk meg nekik, és ezt ’meg is követeljük tőlük’. Valahogy a kimeneti oldalon próbálunk szigorítani, a megfogható, biztonságosan számon kérhető tárgyi tudást helyezzük előtérbe, és eszünkbe sem jut – vagy lehet, hogy eszünkbe jut, de gyorsan elhessegetjük – az, hogy lehet, hogy mást és másképpen lenne érdemes tanítani. Ha Gove államtitkár példájánál maradunk, vajon melyik pilóta gépére ülnénk fel szívesebben: oda, ahol egy vészhelyzetben képes az irányítótoronnyal idegen nyelven kommunikálni, képes értelmesen elmagyarázni az utasoknak és a legénységnek, hogy mit tegyenek, majd a helyzethez alkalmazkodva képes a kollégáival a leghatékonyabb megoldást megtalálni a problémára, vagy annak a gépére ülnénk fel, aki a fentebb említett vészhelyzetben elkezdni sorolni az Árpád-házi királyokat sorban?
