A felhőben dolgozni nem kell félnetek jó lesz
Vezércikk - 2013. október 4.
Egyre többet hallhatunk a felhő alapú szolgáltatásokról, ahol internetes kapcsolat segítségével tulajdonképpen egy online adattárolót használhatunk. Ilyen szolgáltatást nyújt a Google (Google Drive), a Microsoft (SkyDrive), illetve ismert szolgáltató még a Dropbox. Most nem a szolgáltatásokról szeretnénk szólni, hanem azon gondolkodtunk el (egy EU-s jelentés kapcsán), hogy milyen előnyei és hátrányai lehetnek az ilyen szolgáltatások igénybe vételének. A kép árnyaltabb, mint gondolnánk.
Az előnyökkel kezdve nem kell sokáig keresgélnünk, hiszen számosak és markánsak, pl. online tárolhatjuk adatainkat, így ezek bármikor elérhetővé válnak számunkra, nincs szükségünk másra, csak internet kapcsolatra. Szintén hatalmas előny, hogy a feltöltött fájlokat megoszthatjuk másokkal, vagy akár publikussá is tehetjük. Ezzel egyetlen kattintással indíthatunk egy weboldalt akár, vagy készíthetünk közösen szerkesztett dokumentumot. Külön érdekesség, hogy a jogosultsági szinteket mi adhatjuk meg, azaz azt is kézben tarthatjuk, hogy ki mit lát, ki mit csinálhat a megosztott dokumentumokkal. Ha a SkyDrive-ot használjuk, akkor egy online OneNote fájl szerkesztésével pillanatok alatt egy wikit, vagy akár saját weboldalt készíthetünk, amit egy újabb kattintással megoszthatunk ismerőseinkkel, vagy akár az egész világgal.
Vagyis ezek a szolgáltatások értékes tárhelyet szabadítanak fel gépünkön, lehetővé teszik a közös munkát egyszerre egy online felületen, remekül használhatóak akár biztonsági mentésként, vagy éppen közvélemény kutatásra, netán csoportokkal információ gyors megosztására.
Hol itt a bibi? – kérdezhetnénk. A válasz természetesen az, hogy az adatbiztonsággal. Ez sem annyira egyszerű ügy, hiszen feltételezhetjük, hogy aki ilyen szolgáltatás használatára vetemedik, az tudja, hogy mit vállal.
A már hivatkozott SafeGov jelentés kitér arra, hogy az adatkezelés aggályos olyan szolgáltatások esetében, ahol a felhasználók adatai reklámcéllal hasznosulnak, illetve szorgalmazza, hogy amennyiben iskolák szeretnének ilyen szolgáltatókkal szerződni, akkor annak legyenek nagyon szigorú adatvédelmi keretei.
Szintén kiemelik a szerzők, hogy a szolgáltatók sincsenek feltétlenül kellemes helyzetben, hiszen ezeken az oldalakon a felhasználási feltételeket soha nem közös megegyezés és egyeztetés előzi meg (hogyan is lehetne ez?), hanem a regisztráció végén ott egy plusz mező azzal, hogy ’Elfogadom a felhasználási feltételeket’, illetve egy link egy hosszú jogilag profin megfogalmazott dokumentumhoz.
A szolgáltatónak tehát egyszerre kell(ene) olyan szabályozást hozni, amely etikus és számára gazdaságos. Olyan esetekben, ahol a bevételt elsősorban a felhasználókból nyerik (pl. Facebook vagy Google), érthetően úgy próbálják megfogalmazni ezeket a szerződéseket, hogy minél tágabb lehetőséget adjon számukra arra, hogy az adatokkal, információkkal gazdálkodhassanak és kereskedhessenek.
A kérdés az (mondja a SafeGov írása), hogy ilyen esetekben tekinthető-e elégségesnek, hogy kattintunk az ’Elfogadom’ gombra. Úgy érzik, hogy ezt magánemberként megtehetjük ugyanakkor ha intézményként szeretnénk ilyen szolgáltatást használni, és főleg úgy, hogy erre gyerekeket is megkérünk, kiszolgáltatva őket akaratukon kívül a szolgáltatónak, akkor ott nem elég egy kattintás, hanem fontos lépéseket tennünk azért, hogy az adatok biztonságban legyenek.
Nem egyszerű az ügy, hiszen pont arra kérnék a szolgáltatókat, hogy attól tekintsenek el, amiből hasznot remélhetnek, viszont a szolgáltatást biztosítsák – ráadásul ingyen.
Az ingyenességgel jutottunk el az újabb kéréshez: melyik szolgáltatót válasszuk. Én használtam mindhárom említett oldalt (Dropbox, Google Drive, SkyDrive), és igyekeztem a legnagyobb tárhelyet keresni reklámmentesen. Sajnos ez sem állandó, hiszen a SkyDrive először 25 GB tárhelyet addot, aztán ez lement 7 GB-ra (ami még mindig nagyon sok). Ez akkor több volt, mint a Google Drive 5 GB tárhelye, amit – a Drive adatai szerint – most 15 GB-ra emeltek. Szóval képlékeny a piac, de az biztos: az 15, de a 7, vagy akár az 5 GB is bőven elég, hacsak nem szeretnénk egész estés filmeket tárolni online.
A reklámmentesség rendben is van, ellenben ha megnézzük az adatkezelési szabályokat, akkor már találunk különbséget. A Microsoft oldalán azt olvashatjuk, hogy ők maguk bombázhatnak ajánlatokkal, illetve kapcsolatba léphetnek velünk, de harmadik félnek nem adják ki az adatainkat. A Google ellenben elmondja, hogy gyűjt információkat és azokat megpróbálja reklámokká váltani így vagy úgy. Ez sem meglepő, hiszen abból él.
Mindezek nagyon fontos kérdések, ugyanakkor a tapasztalatom az, hogy a mindennapi használatban sokkal érzékenyebben érintenek azok a gyakorlati kérdések, amelyek könnyen kényelmetlen helyzetbe hozhatnak minket. Ilyen például az, hogy nem figyelünk arra, hogy a a felhőben is egy könyvtár-rendszerrel van dolgunk, azaz ha egy szinttel feljebb megosztunk valamit, akkor az alatta lévő fájlok mind automatikusan megosztódnak. Ez kellemetlen lehet akkor pl., ha egy mappában tároljuk a diákok projektjeit, de ugyanide tesszük fel a jövő heti dolgozatot is, hiszen – ha az egész mappát megosztottuk egyszer – a gyerekek a projektjeik feltöltése mellett letölthetik a dolgozatot is.
Szintén fontos az, hogy szerkesztői, vagy megtekintési jogot adunk. Ha az utóbbit, akkor fel kell készülnünk arra néha, hogy az általunk feltöltött fontos dokumentum eltűnik, esetleg a diákok egymás fájljait törlik le véletlenül. Ettől egyébként jobban féltem, int amilyen gyakran előfordul. Lassan 3 éve használok ilyen alkalmazásokat, és kipróbáltam azt, hogy az egyik csoportban nagyon komolyan vettem a beállításokat, míg a másikban mindig mindenhez mindenkinek szerkesztői jogosultságot adtam. Fél év alatt egyetlen egyszer fordult elő, hogy letörölte valaki más munkáját, de akkor is ő szólt, és pár óra alatt visszatették. Meglepően éretten álltak a dologhoz 14 éves gyerekek tehát, nem trollkodták szét a munkaterületet, megértették, hogy ez nem azért van.
Nem tudom, van-e tanulsága a mai elmélkedéseknek, én úgy érzem, hogy talán kicsit túl van lihegve az adatvédelem, illetve tartok tőle, hogy elindulunk ismét a túlszabályozás felé. Ugyanakkor nekem is megfordult a fejemben, hogy éppen én ’árulom ki’ a diákok adatait azzal, hogy felhő alapú szolgáltatásokat használ(tat)ok velük. Nem tudom, jelenleg nagyon örülök a felhőnek és hatalmas segítség a munkámban. Reméljük az EU, valamint a szolgáltatók is képesek lesznek némi önmérsékletet tanusítani, hogy a jövőben még magabiztosabban ülhessünk fel arra a bizonyos felhőre.
Vagyis ezek a szolgáltatások értékes tárhelyet szabadítanak fel gépünkön, lehetővé teszik a közös munkát egyszerre egy online felületen, remekül használhatóak akár biztonsági mentésként, vagy éppen közvélemény kutatásra, netán csoportokkal információ gyors megosztására.
Hol itt a bibi? – kérdezhetnénk. A válasz természetesen az, hogy az adatbiztonsággal. Ez sem annyira egyszerű ügy, hiszen feltételezhetjük, hogy aki ilyen szolgáltatás használatára vetemedik, az tudja, hogy mit vállal.
A már hivatkozott SafeGov jelentés kitér arra, hogy az adatkezelés aggályos olyan szolgáltatások esetében, ahol a felhasználók adatai reklámcéllal hasznosulnak, illetve szorgalmazza, hogy amennyiben iskolák szeretnének ilyen szolgáltatókkal szerződni, akkor annak legyenek nagyon szigorú adatvédelmi keretei.
Szintén kiemelik a szerzők, hogy a szolgáltatók sincsenek feltétlenül kellemes helyzetben, hiszen ezeken az oldalakon a felhasználási feltételeket soha nem közös megegyezés és egyeztetés előzi meg (hogyan is lehetne ez?), hanem a regisztráció végén ott egy plusz mező azzal, hogy ’Elfogadom a felhasználási feltételeket’, illetve egy link egy hosszú jogilag profin megfogalmazott dokumentumhoz.
A szolgáltatónak tehát egyszerre kell(ene) olyan szabályozást hozni, amely etikus és számára gazdaságos. Olyan esetekben, ahol a bevételt elsősorban a felhasználókból nyerik (pl. Facebook vagy Google), érthetően úgy próbálják megfogalmazni ezeket a szerződéseket, hogy minél tágabb lehetőséget adjon számukra arra, hogy az adatokkal, információkkal gazdálkodhassanak és kereskedhessenek.
A kérdés az (mondja a SafeGov írása), hogy ilyen esetekben tekinthető-e elégségesnek, hogy kattintunk az ’Elfogadom’ gombra. Úgy érzik, hogy ezt magánemberként megtehetjük ugyanakkor ha intézményként szeretnénk ilyen szolgáltatást használni, és főleg úgy, hogy erre gyerekeket is megkérünk, kiszolgáltatva őket akaratukon kívül a szolgáltatónak, akkor ott nem elég egy kattintás, hanem fontos lépéseket tennünk azért, hogy az adatok biztonságban legyenek.
Nem egyszerű az ügy, hiszen pont arra kérnék a szolgáltatókat, hogy attól tekintsenek el, amiből hasznot remélhetnek, viszont a szolgáltatást biztosítsák – ráadásul ingyen.
Az ingyenességgel jutottunk el az újabb kéréshez: melyik szolgáltatót válasszuk. Én használtam mindhárom említett oldalt (Dropbox, Google Drive, SkyDrive), és igyekeztem a legnagyobb tárhelyet keresni reklámmentesen. Sajnos ez sem állandó, hiszen a SkyDrive először 25 GB tárhelyet addot, aztán ez lement 7 GB-ra (ami még mindig nagyon sok). Ez akkor több volt, mint a Google Drive 5 GB tárhelye, amit – a Drive adatai szerint – most 15 GB-ra emeltek. Szóval képlékeny a piac, de az biztos: az 15, de a 7, vagy akár az 5 GB is bőven elég, hacsak nem szeretnénk egész estés filmeket tárolni online.
A reklámmentesség rendben is van, ellenben ha megnézzük az adatkezelési szabályokat, akkor már találunk különbséget. A Microsoft oldalán azt olvashatjuk, hogy ők maguk bombázhatnak ajánlatokkal, illetve kapcsolatba léphetnek velünk, de harmadik félnek nem adják ki az adatainkat. A Google ellenben elmondja, hogy gyűjt információkat és azokat megpróbálja reklámokká váltani így vagy úgy. Ez sem meglepő, hiszen abból él.
Mindezek nagyon fontos kérdések, ugyanakkor a tapasztalatom az, hogy a mindennapi használatban sokkal érzékenyebben érintenek azok a gyakorlati kérdések, amelyek könnyen kényelmetlen helyzetbe hozhatnak minket. Ilyen például az, hogy nem figyelünk arra, hogy a a felhőben is egy könyvtár-rendszerrel van dolgunk, azaz ha egy szinttel feljebb megosztunk valamit, akkor az alatta lévő fájlok mind automatikusan megosztódnak. Ez kellemetlen lehet akkor pl., ha egy mappában tároljuk a diákok projektjeit, de ugyanide tesszük fel a jövő heti dolgozatot is, hiszen – ha az egész mappát megosztottuk egyszer – a gyerekek a projektjeik feltöltése mellett letölthetik a dolgozatot is.
Szintén fontos az, hogy szerkesztői, vagy megtekintési jogot adunk. Ha az utóbbit, akkor fel kell készülnünk arra néha, hogy az általunk feltöltött fontos dokumentum eltűnik, esetleg a diákok egymás fájljait törlik le véletlenül. Ettől egyébként jobban féltem, int amilyen gyakran előfordul. Lassan 3 éve használok ilyen alkalmazásokat, és kipróbáltam azt, hogy az egyik csoportban nagyon komolyan vettem a beállításokat, míg a másikban mindig mindenhez mindenkinek szerkesztői jogosultságot adtam. Fél év alatt egyetlen egyszer fordult elő, hogy letörölte valaki más munkáját, de akkor is ő szólt, és pár óra alatt visszatették. Meglepően éretten álltak a dologhoz 14 éves gyerekek tehát, nem trollkodták szét a munkaterületet, megértették, hogy ez nem azért van.
Nem tudom, van-e tanulsága a mai elmélkedéseknek, én úgy érzem, hogy talán kicsit túl van lihegve az adatvédelem, illetve tartok tőle, hogy elindulunk ismét a túlszabályozás felé. Ugyanakkor nekem is megfordult a fejemben, hogy éppen én ’árulom ki’ a diákok adatait azzal, hogy felhő alapú szolgáltatásokat használ(tat)ok velük. Nem tudom, jelenleg nagyon örülök a felhőnek és hatalmas segítség a munkámban. Reméljük az EU, valamint a szolgáltatók is képesek lesznek némi önmérsékletet tanusítani, hogy a jövőben még magabiztosabban ülhessünk fel arra a bizonyos felhőre.
Mit szólsz hozzá?
