Tanártípusok
Vezércikk - 2013. szeptember 28.
Feladatul kaptam, hogy reflexíve vizsgáljam meg eddigi tanáraimat, majd válasszak egy tucatot közülük, akik valamiért (negatív vagy pozitív irányban) kiálltak az átlagból. Miközben megpróbáltam megtalálni magamban a ’jó tanár’ ismérveit, számomra is meglepő eredményt kaptam. A lapozás után öntényfeltáró elemzés található.
Az első szempont – amiért is azt gondoltam, hogy talán a TanárBlogon is helye lehet egy ilyen (nem annyira IKT ihlette) cikknek, az az innováció. Lehet, hogy tévedek, de az innováció akkor válik létkérdéssé, ha a diákok oldaláról (tanulás, nem tanítás) közelítünk a hivatásunkhoz. Így lehetünk képesek érzékelni, ha egyes módszereket (tartalmakat) meghaladott a kor, vagy csak megváltoztak a körülmények. Könnyű azt mondani, hogy ’rosszabb a gyerekanyag’, és nehezebb azon elgondolkodni, hogy miként tudna a tanár alkalmazkodni az új helyzethez. Ez gyakran a szakmai hitünk újragondolását is jelenti, ami kétségtelenül fájdalmas folyamat (is) tud lenni.
A másik gondolat a tanári szerepek körül gombolyodott ki, hiszen azt láttam a számomra kedves tanáregyéniségek elemzésekor, hogy különösen értékeltem azokat a tanárokat, akik mentorként segítettek bizonyos pontjain az életemnek, illetve meghallgatták a kisebb-nagyobb bajaimat. Szintén feltűnt, hogy ezeknek a tanároknak a magánéletéről milyen keveset tudtam (tőlük). Végül arra jutottam, hogy ezeket a személyiségjegyeket egy grafikonon lehet rögzíteni, ahol az egyik tengely a személyes – személytelen, a másik pedig a magán – publikus értékeket mutatja. Az alábbi ábrán is ez látható, illetve tanár-egyéniségek, akiket így kapunk.
Az én tapasztalatom szerint a személyes kapcsolat + magánélet a ’jóbarát’, haver tanárt jelöli, akivel el lehet menni sörözni, aki megosztja a diákokkal a saját problémáit ugyanúgy, ahogy vele is ők az övéket. Az iskola után is lehet rá számítani, és kb. kétévente felszed egy lányt a végzős osztályból.
A második kategória a Mentor, aki emberként is megközelíthető, illetve igyekszik figyelni a gyerekekre, azonban mindig Publikus figuraként teszi ezt (azaz nem tekinti ’barátjának’ a diákokat, nem terheli őket feleslegesen saját problémáival – vagyis nem kétirányú magánjellegű kapcsolatot próbál kialakítani). Fontos, hogy a cél mindig a diákok támogatása, ’építése’, amibe belefér az, hogy magánéleti problémákról is beszélgessenek (a diákéról), de a tanár saját magáról annyit oszt meg, amennyit a diák érdekében fontosnak tart.
A Személytelen / Publikus kombináció a hűvös, távolságtartó, csak a szakjának (tantárgyának) élő professzor jellegű tanár, akit a diákok magánélete nem, vagy csak kevéssé érdekel, ő tanítja a tananyagot (gyakran, ha lehet, akár egyetemi szinten), a diákok tartanak tőle, de azért tisztelik is. Szigorú, az emberi értéket a szaktárgyi tudásban méri, nem könnyű neki megfelelni, mégis gyakran megpróbálják a diákok. Utólag, visszagondolva a gyomorgörcsben eltöltött órák megszépülnek, hiszen tőle minden diákot felvesznek.
A negyedi kategória a Tolakodó pletykafészek, aki esetenként elég nagy károkat is képez okozni egy iskolában. Jellemzője a Magán / Személytelen kombináció, azaz őt nem érdekli igazán a diák, vagyis igen, de elsősorban az iskolát a magánélete részének gondolja (esetenként magánélet helyett is az iskolai élete van). Nagyon kedves tud lenni, szívesen hallgatja a diákok problémáit, bele is avatkozik lehetőleg minden magánéleti problémába, de mindezt legfőképpen saját maga miatt teszi. Talán igazságtalan a ’pletykafészek’ megnevezés rá, mert sok diáknak igénye van az ilyen tanárokra, hiszen vele lehet szidni a többi tanárt, lehet ’pletyizni’, komoly érzelmi hullámokat megélni (pl. sértődések, rendes veszekedések). Ugyanakkor személytelen, hiszen a motivációja elsődlegesen saját érzelmi életének a felpiszkálása.
Nem hiszem, hogy egy tanárt le lehetne írni egy, vagy akár két kategóriával, hiszen mindannyian csúszkálunk a szerepek között, és felfedezhetjük magunkban bármelyik tanárszemélyiség jegyeit, ami szerintem nem feltétlenül baj. Az érezhető talán azonban, hogy nagyon nehéz kötéltánc a tanári munka.
