Ősember számológéppel
Vezércikk - 2013. május 2.
A jövőben élünk. Nagyon sok olyan dolog vesz minket körbe, ami gyerekkoromban a sci-fikben fordult csak elő. Tény, sok dolog nem jött be, nem járunk nyaralni a Holdra és nem repülő autókkal közlekedünk a városban, viszont videotelefonálunk, van egy olyan eszközünk, amin bárhol elérhetők vagyunk és bármilyen információt megszerezhetünk egy pillanat alatt vele. Ugyan a tudományos fantasztikus regényekben és filmekben ezek legalább könyv nagyságúak és beszélgetni kell velük, nem pedig beírni, amit tudni akarunk, de a lényeg ugyanaz. Bámulatos az a fejlődés, ami akár az elmúlt tíz évben történt. De képesek vagyunk-e kihasználni?
Néha azt érzem, olyanok vagyunk, mint egy ősember, akinek a kezébe nyomnak egy számológépet. Nézzük, forgatjuk, kalapálunk vele, rájövünk, hogy nyomogatni lehet és akkor változnak rajta a képek. Biztosan jól lehet vele jósolni, vagy rajzolni... de azt, hogy valóban mire való, nem nagyon találjuk ki. Itt van nekünk az internet, a vezeték nélküli technológia, a geolokácio (GPS), a QR-kódok, de hogy ezeket a tanításban hogyan használhatjuk, azt még csak pedzegetjük.
Pedig ma már nem nagy ügy, hogy minden diáknál legyen egy olyan eszköz, ami pontosan megmondja a helyét, kapcsolatba tud lépni minden más eszközzel, képet és hangot rögzít, stb. Bemutattuk például a ClassTools.net QR kincsvadászatát (ITT), ami remek ötlet, de nem sokban különbözik attól, mintha egyszerűen csak kis cetliket raknánk ki mindenhová. A szabadtéri kincskeresést, a geoládák keresését sokszor alkalmaztam én is erdei iskolában (ERRŐL ITT ÍRTUNK), egy sokkal egyszerűbb, mobiltelefonos rendszerről Főző Attila írt blogjában egy alapos és izgalmas cikket (IDE KATTINTVA), de az, hogy akár ennek a használata miként szervesülhet a tanítási folyamatba, nem egyértelmű a számomra.
Izgalmas kísérlet a Google nagy mobiltelefonos játéka, az Ingress (ITT TALÁLHATÓ), ebben a játékban a résztvevők pontokat foglalhatnak el egymástól (két nagy csapat van), ehhez természetesen fel kell keresni az adott helyet. A versenyhez egy jól kidolgozott történet is tartozik (valamiféle idegen lények által itt hagyott dolgokat kell megkeresni és birtokolni, ennek részletei ITT LÁTHATÓK), az egyes helyeken a történetből is kapunk részleteket, akinek ahhoz van kedve, az a mászkálás mellett nyomozást is játszhat. A játék remekül működik, sok ezer ember a világ minden tájáról együttműködik benne, tervez és nyomoz és mindezt a technika teszi lehetővé. Érdekes azt is látni, hogy a játékos környezet milyen erős motivációs erő szinte mindenki számára.
Mégis, mintha hiányozna a nagy áttörés, a nagy ötlet, hogy mindez a valóban fantasztikus technika, hogyan is fogja a tanulást és a tanítást szolgálni. Kevés a nagyon egyértelmű bizonyíték arra, hogy egyáltalán ezek az eszközök hatékonyabbak lennének, mint a száz évvel ezelőttiek. Képes-e követni a metodika a technikát? Van-e olyan pont, amikor a kettő végérvényesen elszakad egymástól?
