Egyéni tanulási útvonalak - a jövő oktatása?
Vezércikk - 2012. április 1.
Saját magam számára is félelmetes kísérletbe kezdtem, most már egy ideje tart, ezért arra gondoltam, hogy megosztom másokkal is éppen aktuális aggodalmaimat, esetleges sikerélményeimet, hátha másnak is eszébe jut róla (hozzá) valami. Az ötlet nem új, de eddig nem mertem a gyakorlatban ennyire 'radikálisan' alkalmazni. Oktatásügyi világnagyságotól mást sem hallunk, mint hogy a mai oktatási rendszer elavult és nem képes a diákokat arra készíteni, amire igazán szükségük lenne. Összegyűjtöttem néhány hívószót, és úgy döntöttem, megnézem mi lesz, ha ezt a mindenapokba is átültetjük. Ilyenekre gondolok, mint 21. századi készségek, nem tanítás, hanem tanulás, diáközpontú oktatás, kifordított osztályterem (flipped classroom), egyéni tanulási útvonalak a diákok számára. A lapozás után az egyéni tanulási útvonalakról szólok, mert úgy látom, lehetséges és működik.
Arról van tehát szó, hogy lehet, hogy nem minden diáknak ugyanarra van szüksége. Lehet, hogy valaki jobb, többet szeretne, van aki csak máshogyan tudna jobban tanulni, és az is van, hogy az informális tanulás során többet tanulnak adott esetben, mint az iskolai órákon. Én angolt tanítok, és nem kezdőknek, ami ebben az esetben fontos. Biztos mindez másképpen nézne ki, ha kicsiknek tanítanék kezdő angolt, vagy általánosban matekot. Mindenesetre ez történt:
Ahelyett, hogy én adnék fel a gyerekeknek házit, feltettem egy csomó anyagot egy megosztott Skydrive mappába (25 GB a tárhely, és megbízhatóan működik a megosztás része is, kényelmes és kellemes), több szinten, majd azt a feladatot adtam a gyerekeknek, hogy mindenki válasszon olyan feladatokat, amire szerinte szüksége van. Ez lehetett éppen több nyelvtan, sok olvasmány, vizsgafeladatok, szókincs, bármi. Elég sok anyagot adtam nekik, illetve ők is választhattak más cikkeket, olvasmányokat, filmeket stb.
A következő lépésként hetente 2-3 alkalommal jelentkezni kell virtuális osztálytermünkben egy-egy blogposzttal, ahol le kell írniuk, hogy mit is tanultak - pl. megosztani a szószedetüket, összegyűjteni, hogy milyen nyelvtani feladatokat oldottak meg, honnan stb. - és ezt megosztják másokkal.
Lézetik közös munka is, pl. egy közösen szerkeszthető felületre feltettem 150 nyelvtani feladatot, amit bárki megoldhat. Ha nem tetszik valaki megoldása, alá lehet írni a tiédet - mondtam nekik - de nem szabad semmit kitörölni. Egy hét múlva jövök, és beírom a jó megoldást.
Szóval az történt, hogy rengeteg lehetőséget adtam nekik, aki önállóan szeretett volna dolgozni, annak lehetősége volt, de használhatták egymás anyagait is - így értelme volt a blogolásnak - és a két (három) hét során mindabból amit megtanultak egy portfoliót kell összeállítaniuk.
Mindez nagyon szép, de két kérdés (minimum) felmerül: mi történik az órán, és hogyan lehet ezt ellenőrizni? Nos, az órán sokkal több időnk van kommunikatív feladatokat csinálni, beszélni, együttműködésre épülő feladatokat, projekteket készíteni. Természetesen van könyvünk, abból dolgozunk, de a házi feladat csak az, amit saját magűnak kiválaszt a gyerek (természetesen én is tudok róla, illetve segítek, ha nehezen tud választani). A másik kérdésre egyszerűbb a megoldás, a portfolió alapján midnenki összeállít magának egy 100 pontos dolgozatot (megadtam, hogy mire hány pontot lehet / illik adni), ezt kinyomtatja, behozza, majd megírja (minden segítség nélkül) és erre kap osztályzatot.
Mondanom sem kell, a diákok nagy része tejesen őrülnek tart, ti. így fel tudnak készülni előre a dolgozatra ... és biztosan jót írnak. Én pedig azt gondolom, hogy ha 3 hét alatt megtanul 100 pontnyi anyagot bárki, annáál többet úgysem tudok tanítani neki.
Jelenleg itt tartok, félek nagyon, hiszen nehéz átadni az irányítást a diáknak, hinni, hogy ki tudjuk közösen találni, hogy mi a jó neki, és ebben partner lesz. Nem egyszerű ez a tanárszerep, ahol nem én mondom meg teljesen, hogy 'mi az anyag', ahol nem kell 'leadni az órát', hanem bízni abban, hogy egy diák is képes felelősségteljes döntéseket hozni, és dolgozni azért, hogy elérjen valamit. Nagyon, nagyon nehéz ez.
