Milyenek az innovatív tanárok?
Vezércikk - 2012. március 25.
Be kell vallanom, nem számítottam annyira nagyon komoly szakmai munkára a Microsoft PIL Fórum európai döntőjének bírájaként, hiszen ez leginkább játék - gondoltam én. És valóban játék volt, de a játékot megelőző tréning első percétől olyan komoly figyelem tükröződött a többi bíró arcán, hogy magával ragadott a hangulat. Jól éreztem magam, pedig komoly 'teszt' volt sok szempontból. Szintén hatalmas élmény volt megtapasztalni, hogyan is dolgozik Európa IKT elitje (elsősorban egyetemi professzorok, minisztériumi szakértők vettek körül - összesen 27-en). Amikor pedig végül a versenyre került a sor, ahol rengeteg európai ország összesen 82 projekttel nevezett ... nos, az igazán különleges két nap volt. A lapozás után megpróbálok saját élmények alapján választ keresni azokra a kérdésekre, amelyek végig foglalkoztattak mindenkit a 4 nap során: kik is azok az innovatív tanárok, mit csinálnak, és mitől hívjuk őket innovatívnak?
Az első fontos szempont a fenntarthatóság, illetve az innnovatív gyakorlat volt (nem az EGY innovatív projekt). Nekünk, bíráknak fontos szempont volt, hogy valódi innovatív tanárokat díjazzunk, ne pedig pszeudo-innovatív konferencia turistákat. Bevallom, néha meglep, amikor valaki egy 2010-es tanulmánykötetben publikál egy projekt óravázlatot, majd ugyanerről tart egy év múlva egy workshop-ot (kb. ugyanazoknak az embereknek), majd az azt követő évben ismét ugyanazt előadja, csak rövidített változatban. A PIL Fórumon olyanokat kerestünk, akik valóban folyamatosan próbálkoznak innovatív módszerekkel, ötletekkel.
A következő szempont ez volt: tetten érhető-e a tanulás? Ahogy a plenáris előadók is szinte mindannyian ezt hangsúlyozták, egyre nyilvánvalóbb, hogy a közeli jövő nagy kérdése az, hogy az innovációban nem veszik-e el a tanulás? Mivel itt nem elsősorban tananyag átadására gondolunk, ez sokkal nehezebben mérhető, mégis mérni kell. Az nem elég, ha valaki kitalál egy projektet, ahol kollaboráció és tudásépítés van, fontos azt is látnunk, hogy az adott projekten hol és miként tanultak a gyerekek. Attól, hogy egy nyelvtani feladatsort online oldanak meg, még nem tanulnak mást, többet, jobban. Volt olyan versenyző, aki remek Powerpoint játékokat talált ki. De attól még az egy négyválasztós teszt maradt, és bármennyire szerették a diákok, az is igaz, hogy a prezentációk 75%-ban helytelen információt tartalmaztak.
Kreativitás: ez volt talán az egyik legfontosabb szempont számomra, és jó érzés volt, hogy szinte minden kiállító tanár standjáról tudtam egy-egy ötletet 'lopni', amit be tudok építeni a mindennapokba itthon. Csak néhány példa: egy lengyel tanár virtuális világutazást szervezett, ahol a gyerekek kilométereket kaptak pontok helyett, és - ha ügyesek voltak - beutazták a földet egy év alatt, egy angol kollégától pedig az audió feedback-et 'lopom' majd - a projekt értékelését egy rövid podcast-ban, vagy videó üzenetben adta meg a gyerekeknek. Szintén fantasztikus volt az a testnevelő, aki a számítógépes játékokon nevelkedett gyerekeinek egy Super Mario akadálypályát épített, ahol a diákok voltak Super Mario, és teljesíteni kellett a pályát - nem kellett hozzá még olyan nagy előkészület sem, hiszen zenét kellett keresni, pályát megépíteni, és a diákok találták ki a következő pályát már - egyre nehezebbeket természetesen. Szintén nagy kedvencem volt egy norvég kolléga, aki 'Trouble' (kb. 'Baj') címmel, a Facebook-ot kreatívan és értelmesen használva - tervezett egy zseniális projektet, ahol a gyerekek zenekarokat alakítottak, de az előadandó dalokat Guitar Hero-n tanulták meg (IDE KATTINTVA található egy rövid, angol nyelvű videó minderről). Észak-ír kollégánk dizájnt tanított a gyerekeknek, és sikerült becsábítania a lányokat is, akikből sokan belsőépítészek, építészek, formatervezők lettek. A legnagyobb érdeme a projektnek (ITT TALÁLHATÓ egy rövid videó) az, hogy a tanár hatalmas lelkesedéssel olyan hangulatot volt képes teremteni, ahol a gyerekek szívesen, sokat és önállóan dolgoztak.
Természetesen mindez a jéghegy csúcsa, hiszen mindent nem tudunk leírni. A svédek egy mentor rendszert találtak ki, ahol egyetemisták (pedagógia szakosok) Skype és MSN segítségével bevándorlókat korrepetáltak svédből. Ehhez sem kellett különösen nagy erőforrás, csak lelkesedés. Érdekes volt az egyik svéd egyetemistával beszélgetni, aki szemmel láthatóan rendkívül sokat tanult a projekt során, mellesleg pedig sikerült sok gyereknek segíteni a beilleszkedést új hazájában.
Külön érdeme volt szinte mindegyik tanár munkájának, hogy megvalósítható és gazdaságos volt. Ennek így kellett lennie, hiszen főállású tanárként fontos volt, hogy beleférjen a projekt a tanárok életébe. Kétségtelen, hogy a svéd projekt jól mutatott volna pl. Second Life-ban, de az MSN egyszerűbb volt, gyorsabb, üzembiztosabb, és mindenki számára elérhető mindenhonnan. Nagyon más egy valódi, gyakorlatban kipróbált ötlet, mint egy íróasztal mögül kipattant társa, ahol könnyen mondjuk, hogy 'és akkor mindenki töltse le a kliens programot', vagy 'ezen a ponton minden gyerek indítson egy wikit', vagy akár 'nem kell számítógép, hanem vegyük fel a videót a telefonunkkal, majd ugyanott szerkesszük is meg' hisz nekünk mindehhez nem kell időt rendelni az órán, nem szaladhatunk bele olyan nyilvánvaló akadályokba, amelyek kivitelezhetetlenné teszik a munkát.
