Jó tanár - rossz tanár a 21. században
Vezércikk - 2012. március 22.
Vajon ki a jó tanár? Mit kell tudnia a jó tanárnak? Hogyan mérjük, hogy valóban jó-e az, aki jónak tartja magát (vagy mások őt). Szabad-e a diákok eredményei alapján ítélni, mint New York-ban, ahol 15 000 tanár munkájának a hatékonyságát mérték a 'hozzáadott érték' nem egyértelmű alkalmazásával? Hogyan érzik magukat a tanárok az iskolában, és mit gondolnak a vezetők a tanárok képességeiről? Egyáltalán milyen készségekre, képességekre van szüksége egy tanárnak manapság? És hogy el ne felejtsük: végül akkor hol is hatékonyabb a közoktatás a világon? Ezekre a nem elaprózott kérdésekre keres választ az OECD TALIS kutatása. A Microsoft Innovatív Tanárok Fórumának európai döntőjén erről beszélt Kristen Weatherby, a kutatás egyik vezető elemzője. A lapozás után ezzel kapcsolatban szeretnék néhány talán érdekes adatot, helyenként kifejezetten hangulatkeltőnek szánt felvetést megosztani.
Szóval a TALIS még folyik, de az első év eredményei már látszanak. Amit vizsgálni szeretnének: a) tanártovábbképzés hatékonysága, b) visszajelzés a tanárok munkájára, c) az iskola hangulata, d) iskolai vezetés, e) tanárok módszertani attitűdje, f) tanárok pedagógiai hite.
A kutatás első köre 2008-ban volt, abban még Magyarország is szerepelt. A konferencián néhány érdekesség is előkerült, például az, hogy a lett és a litván tanárok majdnem 100%-a részesült továbbképzésben 2008-ban. Ez nem kis szám - sőt! A kérdés, a mit egyre többen feszegetnek ugyanakkor az, hogy a továbbképzéseknek, a modern technológia használatának pontosan milyen hatása van a diákok teljesítményére. Tipikus az olyan játék, ami a tanárnak játék, de a diáknak valójában csak egy teszt. Nem azt kérdezik már, hogy használ-e valaki IKT eszközöket, hanem azt, hogy az IKT eszközök használata valóban olyan pedagógiai haszonnal jár-e, ami indokolttá teszi az említett eszközök alkalmazását. Csak attól, mert nem írunk a táblára, hanem egy Powerpoint prezentációt készítünk, nem lesz innovatív, újszerű az, amit csinálunk.
Fontos kiemelni az iskolák szerepét, illetve az iskolai vezetés szerepét a folyamatban. Láttunk néhány megdöbbentő adatot. Megkérdezték az iskolaigazgatókat, hogy véleményük szerint az iskolájukban dolgozó tanárok milyen arányban képtelenek megfelelő minőségben ellátni a munkájukat (azaz mennyi a 'rossz' tanár), és Olaszországban például ez az arány közel 50%! Ez azt jelenti, hogy a vezetőik szerint az olasz tanárok fele inkompetens. Az OECD átlag kb. 25%, azaz átlagban a tanárok negyedéről gondolják az igazgatóik, hogy semmi keresnivalójuk a pályán.
A továbbképzésekkel kapcsolatban az lehet kiemelendő, hogy azokban az országokban működik hatékonyan, ahol a tanárok fizetnek a továbbképzésért. Szintén itt járnak a legtöbben továbbképzésre (nem, ezek nem a dánok, akiknek biztos van rá pénzük, hanem pl. a balti országok tanárai). Ezzel persze lehet vitatkozni, hiszen amíg egy tanár két gyerekkel a fizetése 20%-át költi tömegközlekedésre, addig nem lesz tovább 10% továbbképzésekre. Ezt tudom, a tendencia mégis érdekes.
Amíg igaznak látszik az, hogy a tanárok általában elégedettek a munkájukkal, a 2008-as TALIS kutatás aggasztónak nevezi azt a tényt, hogy a 75%-uk semmilyen elismerésben, pozitív visszajelzésben nem részesül azért, ha megpróbál innovatívan tanítani. A legtöbb, amire számíthat az, hogy 'eltűrik', nem tiltják az innovatív módszereket, újdonságokat. A tanárok 75%-a érzi úgy, hogy nem azok kapnak elismerést, akik valóban sokat és innovatívan tesznek az oktatásért. Az ő munkájuk leggyakrabban értetlenséggel, néha ellenérzésekkel, félelemmel találkozik.
Szintén kérdés a továbbképzések esetében a mennyiség és a minőség viszonya. Nem elég - tarja a kutatás - az, ha 'papíron' továbbképzünk egy csomó tanárt, és boldogan lobogtatjuk a számokat. A tanárok nagyon kis százaléka érzi úgy, hogy a tanártovábbképzések olyan pluszt adnak a munkájukban, ami valóban - és hasznosan - beépül a mindennapok rutinjába.
A legnehezebb kérdés a tanári munka minőségének megítélése. A már említett New York-ban publikált lista a hozzáadott érték kiszámításához két elemet vett figyelembe: a diákok előző teszteredményeit (rendes évente elvégzendő standardizált tesztekről van szó), illetve a diákok óralátogatásának az arányát. A két értéket aztán matematikailag megbűvölték, majd kijött egy érték, ahol a következő évben kell a gyerekeknek tartaniuk. Szerencsére így megtudtuk, hogy a legrosszabb tanárt Pascale Mauclair-nak hívják. És pont erre próbál a TALIS kutatás is utalni - ha nincs pozitív visszajelzés, ha a tanárok nem érzik, hogy a munkájuk fontos, illetve az innovatív módszerek adaptálására fordított szükséges befektetett energia nagy részét nem őrli fel az ellenállás az intézmény részéről, ha a tanárokat valóban olyan továbbképzésekre küldhetnék, amire szükségük van, nagy lépést lehetne tenni a közoktatásban.
