Ceruza, vagy egér?

Elvileg egy tanár azt tanítja, amihez maga is (jól) ért. Átlátja tehát a témát. Nem kell tudnia mindenre válaszolni, de azért jó, ha a témában vannak tapasztalatai, ismer bizonyos megoldásokat. Viszont: a diákok önálló gondolatai, véleményük és nem utolsó sorban önálló munkájuk az, ami fejlődést hozhat. A szolgai másolás, megoldások kritikátlan átvétele általában nem jár igazi eredménnyel. Ahhoz viszont, hogy ez az önálló munka jól működjön, jól is kell előkészíteni. Szerintem érdemes első lépésként amennyire csak lehet, közösen megbeszélni, értelmezni az adott témát. Helyet hagyni a gyerekek véleményének, de azért terelgetni, mederben tartani a beszélgetést. Ami pedig még fontosabb: a kereteket minél jobban behatárolni, hogy mindenki tudja, milyen célkitűzéseket kell megvalósítani, tehát mik a követelmények és a határidő. Az ilyen munka esetében nagyon fontos a konzultáció lehetősége. Ugyan javarészt önálló munka folyik, mégis van, aki önállóbb és van, aki elakad, kétségei támadnak munka közben, vagy nincsenek ötletei, esetleg csak úgy egyszerűen nem érdekli a téma, ezért „fejben nincs jelen”.

Voltaképpen ezek a (módszertani) kérdések fontosak inkább. A keretek, melyek behatárolják a munkát. Felfogás kérdése persze. Nyilván számít az eszköz, amennyiben meghatározza a megvalósuló képek jellegét, akár minőségét is. De ez inkább magasabb szakmai szinten, grafikusként, illusztrátorként számít. Lehet persze erre is építeni egy koncepciót. Viszont iskolai feladatként (és ezzel nem akarom degradálni a problémát!) minden jó, amiből tanulni lehet. Ha valaki úgy érzi, ceruzával ügyesebb, akkor azzal dolgozzon. Ha pedig másvalaki más eszközhöz szokott, akkor miért ne dolgozhatna azzal, ha egyébként megvannak ennek a feltételei. Csak azt kell szem előtt tartani, hogy valóban a maga helyén értékeljük mindkét megoldást. Nem szabad tehát bedőlni a „túl szép” képeknek csak, mert könnyebb, tetszetősebb fotómontázst készíteni. És még az sem biztos, hogy olyan egyszerű a montázstechnika. Minden esetben oda kell figyelni, gondosan szükséges dolgozni és képesnek kell lenni megítélni, hogy ami megjelent, az elfogadható-e a kiadott feladat szempontjából. Mert a diákok is kénytelenek megítélni a munkájuk minőségét, amikor befejezik és beadják azt.

Igaz az is, hogy ezzel szemben sajnos túl gyakran találkozom olyan megoldásokkal, amelyek köszönő viszonyban sincsenek a kiírt feladattal. Ezzel valójában rám, tanárra van bízva a döntés, hogy elfogadom-e azt a puszta tényt, miszerint: ő, a tanítvány foglalkozott a feladattal! Ha pedig foglalkozott vele, akkor már nagy baj nem lehet. Ez egyébként így is van, csak épp ne feledjük a közösen lefektetett, értelmezett szabályokat, amelyeket ő ez esetben negligált!

Vegyünk tehát egy kreatív rajzi feladatot. Ilyen esetben a csoporttal közösen szoktuk kiválasztani a témát, ha nincs valami más ok, aktuális esemény, ami befolyásolná a választást. Idén az egyik csoporttal reklámmal foglakozunk. Először reklámfilmeket néztünk, megbeszéltük, hogyan működnek, mi az ötlet bennük, mitől hatásosak (vagy sem), formailag (design, képi világ) milyen összefogottak, egyáltalán milyen jellegűek. Hogyan utalnak az adott márkára. Továbblépésként választottunk közösen egy terméket (Hiszen a reklám mindig egy terméket promotál, legyen az eszme, vagy fogyasztói cikk!). A diákok javaslatára ez lett a papírzsebkendő. Röviden beszéltünk arról, mire kell odafigyelni egy ilyen termék esetében és arról is, milyen ismérvei vannak egy jó terméknévnek, logónak, csomagolásnak. A feladat pedig hosszabb távú, 3-4 hetes időre szabott, amelynek során ki kell találniuk egy terméknevet, egy jellemző logót betűtípussal, jellemző színvilágban, illetve a zsepik csomagolását megtervezni. Itt eldönthetik, hogy az eddig látottakon kívül milyen méretű és jellegű csomagolást választanak a saját zsebkendőjüknek. Lehet tehát 10-es, 60-as, 100-as csomagokat tervezni, papírba, vagy fóliába, vagy másképp. Dolgozhatnak egyesével, vagy kettesével is.

A feladat nagyon összetett. 4-5 hét alatt kell értékelhető eredményt bemutatniuk, amely idő alatt elejétől a végéig mindent aprólékosan meg kell tervezniük. Nyilván nem az a fontos, hogy szakmailag mennyire kidolgozott megoldásokat hoznak létre, hanem az ötlet, a felvetés, és annak minél jobb bemutatása. Ez egy játék. Dolgozhatnak hagyományos rajzi eszközökkel, de akár rajzoló programmal is. Az a tapasztalatom egyébként az eddigi munka alapján, hogy mindenki könnyebbnek látta ceruzával elkezdeni a tervezést. A csoport kb. 80%-a már az első alkalommal ötletes, izgalmas felvetésekkel állt elő. Néhányan már kész terveket hoztak. Valahogy működött bennük egy reflex, ami máshonnan származik nyilván, és amely arra késztette őket, hogy már befejezett munkákkal jelenjenek meg. Hiába vezettem fel a témát úgy, hogy ez hosszabb távú tervezési feladat. Épp azért, hogy legyen mód mindenkivel konzultálni és a lehető legjobb megoldásokat létrehozni. Kíváncsi vagyok, ők hogyan tudnak továbblépni egy szerintük már „kész” rajzból. Ezzel ugyanis általában az a probléma, és épp ezért foglalkozunk hosszabb távon a tervezési feladatokkal, hogy tele vannak esetlegességekkel. Adott egy nyilvánvalóan jó ötlet, ugyanakkor külső szemmel az is nyilvánvaló, hogy ebből még újabb variációkat lehet készíteni, más-más színvilággal, betűtípussal, kissé pontosabb, vagy épp teljesen új elrendezéssel. Éppen az esetlegességek csiszolgatása miatt kell egy kicsit hosszabb idő a tervezési munkára.

Nem tudom még milyen lesz a végeredmény. Az már most látszik, hogy a tizenévesek élvezettel dolgoznak olyan témán, ami át-meg átszövi a hétköznapjaikat, amivel naponta találkoznak, de eddig nem feltétlenül gondolkodtak el rajta. Amit vagy szeretnek, vagy nem, vagy kizárandó vizuális szemétnek tartanak, vagy élvezettel próbálgatják rajta a kritikai érzéküket. Amitől teljesen elzárkózni úgysem tudnak. Akkor hát miért ne vizsgálnák meg egy kicsit közelebbről?
Ceruza vagy egér. Hát nem mindegy? Mondanánk. Hisz úgyis a gondolkodás a döntő. Ceruza, ha úgy könnyebb és egér, ha épp az a célravezető. Az eszköz kiválasztása ugyanakkor mérlegelést igényel. Aki ki tudja választani a legjobb eszközt, amellyel megvalósíthatja az elképzeléseit, az már jó úton halad a megoldás felé. Ha tehát innen nézzük, bizony egyáltalán nem mindegy, melyik. Azt kell tehát megtanítani, hogy ne reflexből válasszon a diák, hanem mérlegelje a megoldandó feladatot, valamint a képességeit, lehetőségeit, és ehhez mérten válasszon!

Akkor tehát? Mikor melyik a leginkább megfelelő, sőt akár variálhatjuk is. Rajzokat digitalizálhatunk, folytathatjuk szoftveresen a munkát, vagy épp a tervező programban elkészített és kinyomtatott rajzokat csak úgy egyszerűen beragaszthatjuk a rajzok közé. Miért is ne? Ha ehhez megvan a technikai háttér! Ha nincs, akkor viszont eleve másképp merül fel a kérdés.

Szóval akkor ceruza? Ha más nincs… miért is ne?