Hogyan látnak minket mások? Érdekes kísérlet
Nyelvoktatás - 2010. január 23.
A Johari window egy pszichológiai kísérlet az ötvenes évekből, amely abban hivatott segíteni, hogy a magunkról bennünk kialakult képet összehasonlíthassuk azzal, amit mások gondolnak rólunk. A játékhoz nem feltétlenül kell internet, meg IKT, de elkészült a Johari window interaktív, online változata is (IDE KATTINTVA található).
Az alábbi képen is látható, hogy a Johari window mit tud: a megjelenített melléknevek közül kell választani ötöt, esetleg hatot, majd beírni az oldal alján található mezőbe egy egyedi felhasználónevet. Ez azért fontos, mert a többi embert, aki minket értékel, rögtön ide lehet küldeni, az eredmények pedig tárolódnak.
Érdekes csavar a Nohari window, amely ugyanazt tudja, mint testvére, csak nem a pozitív tulajdonságainkat, hanem a hibáinkat szűrhetjük ki vele, illetve vethetjük össze ezeket a többi ember véleményével - ez keményebb menet, még nem próbáltam ki soha, pedig érdeks lehet (ITT TALÁLHATÓ az oldal egyébként).