Hogyan ne írj az interaktív tábláról? - recenzió
Hírek - 2012. szeptember 19.
Ügyvédi felszólítást kaptunk a 'Hogyan taníts interaktív táblával' című kiadványról írt Hogyan ne írj az interaktív tábláról címmel megjelent recenziónk kapcsán. A levél egy nyilatkozat közzétételére kért minket, aminek itt helyt is adunk. Mégpedig az eredetileg megjelent cikkel azonos feltételekkel. Szeretnénk hangsúlyozni ugyanakkor, hogy mindez nem jelenti azt, hogy megítélésünk szerint a szabad véleménnyilvánítás határait átléptük volna, illetve ilyen jellegű felelősségünket elismernénk, pusztán azt gondoljuk, hogy a miénktől eltérő véleményeknek is helyük van a TanárBlogon. A nyilatkozat az eredeti, teljes szöveggel, változtatások nélkül ITT OLVASHATÓ. (2012. október 12.)
Megrendeltem Wolf Emőke Hogyan taníts interaktív táblával című könyvét, miután egy interjúban azt hallottam, hogy rengeteg módszertani ötlet van arra, hogyan is lehet hatékonyan használni az említett eszközt a tanórákon. Részben az is motivált, hogy találjak egy olyan kiadványt, ahol frappáns válasz adatik arra a vádra, hogy az interaktív tábla tulajdonképpen nem más, mint egy nagyon drága vetítővászon. Ráadásul a szerző azt is ígérte, hogy táblafüggetlen ötleteket ad, azaz nem kell pont azt a típusú táblát használnom, amit ő ahhoz, hogy értelme legyen a könyv megvételének. Nem tudtam ellenállni, megrendeltem abban bízva, hogy végre itt van egy gyakorlatban született, táblafüggetlen módszertani kiadvány. Aztán megjött a könyv ... elolvastam (többször is), és a végén úgy éreztem magam, mint egy B kategóriás akciófilm után: ezt a két órát soha nem kapom vissza, örökre elveszett. Hogy miért gondoltam mindezt? Nos, a lapozás után részletesen is kifejtem.
Első benyomást mindig a könyv külseje alapján szerzünk. Nos, ez a mű A5 méretű, egyszínnyomásos, kb. 100 oldalas kiadvány. Szerzőtől (nem viszonteladótól) mindehhez 2 200 Ft (+ 1000 Ft kiszállítás) az ára. Mivel több évig volt szerencsém könyvkiadónál dolgozni, nyilvánvaló, hogy egy erősen túlárazott kiadványról van szó. Alapvetően ezzel sincs különösebb bajom, miért kellene ezt a speciális, több év alatt felhalmozott tudást olcsón adni? Külön próbatétel (vagy talán inkább kihívás) lehet az is, hogy az interaktív táblák színes világát hogyan lehet visszaadni egy fekete-fehér papíralapú kiadványban. Talán sok képpel? Nos, összesen 15 ábra van a könyvben, leginkább illusztrációként, semmint a könyv szerves részeként. Esetleg részletes leírásokkal? Egyáltalán, hogyan találjuk meg az elégséges technikai részletek (pl. egy funkció használatának a bemutatása egy olyan kolléga számára, aki még nem használt interaktív táblát) és a módszertani 'jó gyakorlatok' közti egyensúlyt? Miként lehet azt elérni, hogy valóban táblafüggetlen legyen a kiadvány? És még sok-sok kérdés merült fel, amire megpróbáljuk számba venni a kiadvány válaszait.
Felületes szemlélőként a kiadvány tipográfiai egyszerűsége is szembeötlő, de azért olvasható a mű, ha nem is fektettek hangsúlyt a kivitelezésre. Mivel a szerző szaktársam (angoltanár), ráadásul középiskolában tanít, gyanítottam, hogy nekem kicsit talán több használható ötlet, példa lesz a műben, mint mondjuk egy alsóban környezetet tanító kollégának. Annál meglepőbb volt a Comic Sans betűtípus szinte kizárólagos használata a példák során. Itt elkezdtem gyanakodni, bár még inkább - bevallom- előítéleten alapult mindez, hiszen a szerző ún. Comic Sans 'bandita' (erről részletesebben ITT SZÓLTUNK).
Na mindegy, ideje, hogy elmerüljünk a mű szakmai vonatkozásaiban. Az első igazán komoly csalódás a tartalomjegyzék fellapozása során ért, hiszen itt a szerző által 'módszerek'-ként jellemzett felsorolást találtam. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy módszerek alatt nyilvánvalóan az interaktív tábla funkcióit érti. Vagyis a 'redőny' egy módszer. Ez kb. olyan, mintha a videó használatát tanítva a pillanatmegállító használatát módszerként próbálnánk eladni. A magyarázat pedig: a PAUSE gomb megnyomása után a videó leáll, így nagyon praktikusan és egyszerűen tudjuk a filmet kommentálni. Ki lenne az, aki egy ilyen könyvet írna? (No meg persze, ki az, aki megveszi, de ez más kérdés ...). És ebből található 32 ... . No mindegy, lássuk, mit tudunk meg.
Ha már erről szól a könyv, nézzük mit ír, és főleg kinek. A könyvet nem kifejezetten nekem szánták, hiszen az interaktív táblákkal most ismerkedő, kezdő tanárok a célcsoport. A cél pedig az, hogy ne rettegve, frusztráltan, hanem felszabadulva használják ezt a csodást eszközt. Ez nemes cél, és tudok vele azonosulni. A bevezetőben ugyanakkor kifejezetten zavaró a terminológiai csúszkálás, ami helyenként már nehezen érthetővé teszi a szöveget. Ilyen például a 'Mire figyelj a módszerek előkészítésénél' alcím, ami kissé zavarba hoz. Mi a módszer? A táblaszoftverben elkészített tananyag? Hogyan lehet egy módszert előkészíteni? Ha továbbolvassuk a művet, kiderül, hogy itt technikai tippek (ne legyen fehér a háttér - amiben teljesen igaza van a szerzőnek! - vagy éppen nagy betűvel írj, hogy a hátsó padban is látni lehessen) és megmagyarázhatatlan 'ötletek' keverednek (pl. bátran használjunk képeket, hogy jobb legyen a hangulat, az sem baj, ha éppen semmi köze az órához ...) . Ezt követően találunk egy valóban hasznos tippet az interaktív táblák használatához: használjuk a színeket következetesen, pl. mindig szürke legyen az új anyag háttere, és zöld az ismétléseké stb. Érdekes abszurditás még a pontos idő megnyitása visszaszámláló órákkal az interaktív táblán, erre 5 év alatt nálam soha nem került sor, erre ott van az óra a falon, vagy a kezemen. Szintén javasolja a szerző, hogy ne sajátítsuk ki az interaktív táblát, hadd fogdossák a diákok is (még ezt is javasolja, hogy órák után tartsunk nekik 'tréninget', ha nem megy flottul). Erről nekem merőben más a véleményem, a diákok táblához hívása lassítja az órát, egy diák foglalatoskodik (ügyetlenkedik), de a többit ez hogyan köti le vajon? Erről végeztem kísérleteket is, mindig az jött ki, hogy nem a tananyag vonzza ki a gyerekeket, hanem az eszköz. A többiek, akik pedig őrülten jelentkeznek, nem figyelnek az anyagra, hanem babrálni akarják a táblát. De mindegy, lehet, hogy ez máshogy van a szerző óráin, és ott ez jól működik. Kár, hogy nem arja le, hogy miként, szívesen tanultam volna belőle ...
Azt is javasolja Wolf Emőke, hogy az óra után az interaktív táblán készített anyagokat ossza meg a diákokkal a tanár. Ez rendben is lehet akár (bár teljesen leszoktatja a gyerekeket a jegyzetelésről - úgyis megjön este), ami fura viszont, az a megosztásra kiválasztott e-mail. Nemrégen mondta nekem valaki, hogy az elküldött e-mailekért némi büntetést fizettetne mindenkivel. Ha ez kissé túlzás is, de a felesleges e-mailekért feltétlenül lehetne büntetővámot szedni. Az, aki 2011-ben az e-mailt javasolja, mint a diákokkal való kapcsolattartás fő színterét, az megrekedt valahol az ezredforduló környékén. Elég, ha a virtuális osztálytermekre (Ning, Edmodo, Sulivilág), vagy a közösségi oldalakra (Facebook) gondolunk.
Tovább lapozgatva a könyvben érezhető, hogy a szerző módszertani analfabétáknak tekinti az olvasót, ugyanakkor nem nagyon csillogtat tanárképző erényeket. Ha módszertanról írunk, nehéz értelmezni az ez alábbihoz hasonló sorokat:
''Az oktatás hatékonysága nemcsak a módszertani sokszínűségen múlik. Fontos, hogy a rendelkezésre álló eszközeinket alkalmazni is tudjuk' (17. oldal)
A módszertan alapvetően különbözik az eszközök használatától? Nem lehet, hogy a módszer már maga a nevelési cél elérésének a módja, Azaz nem a 'mit', hanem a 'hogyan' kérdésre keres választ?
Szintén az inzultus határát súrolják az olyan tanácsok, hogy 'alkalmazz beindítást' az órán, vagy hogy 'egy gondolkodtató feladat után jöhet egy játékosabb'. Ez hasznos lehet valakinek, aki még soha nem tanított, de az a könyv gyakorló pedagógusoknak szól. Nem tudom, ki mit hasznosít ezekből a igen elnagyolt tanácsokból, ami mindenféle rendszerességet, koncepciót nélkülöz, és odáig csupaszítja a szakmát, mint pl. 'növelheted a hatékonyságot a szociális formák váltakozásával is. Az egyéni munka után következhet a páros, csoportos tanulói aktivitás'. Valóban? Köszönöm!
Most érkeztünk el magához a 'módszereket' leíró tartalomhoz! És itt teljesedik ki mindaz, amitől eddig csak féltem. Könyvben NEM lehet értelmesen beszélni az interaktív táblákról. Feltéve persze, ha valóban módszertanról lenne szó (pl. ha azt írnánk le, hogy a táblára elhelyezett képekkel hogyan lehet történetet meséltetni sokkal hatékonyabban az órán. Itt valóban mindegy, hogy milyen tábláról van szó.
No de lássuk az első módszer leírását. A neve: Bűvésztrükk. Itt ismét fel kell tennünk a kérdést, hogy kihez szólunk? Egy iskolában egy vadonatúj tábla előtt álló új felhasználóhoz, vagy egy az eszközt már régen készségszinten alkalmazó kollégához. Az első 'módszer' mindkét esetben teljesen értelmetlen, még pedig ezért: a 'módszer' elkészítéséhez az alábbi funkciók ismeret szükséges:
a) alakzatok rajzolása, sokszorosítása, b) képek és alakzatok csoportosítása, c) alakzatok rögzítése, d) rétegek egymás alá, fölé helyezése.
Ezt egy kezdő egész egyszerűen nem tudja megcsinálni, ezt tapasztalatból tudom. Úgy főleg nem, hogy konkrét segítséget sem kap, hiszen azt sem tudja, hogy pl. a SMART szoftverében hol is találhatóak ezek az elemek, hogyan kell ezeket a funkciókat használni, és hogy hívják őket ... . ha mindezekre valaki tudja a választ, akkor már régen csinált magának bűvésztrükköt és semmi szüksége egy ilyen felületes leírásra. Ha valaki tartott már interaktív táblás képzéseket, nagyon jól tudja, hogy egy kezdő csoporttal így indítani teljesen lehetetlen, még úgy is, hogy ott van a tréner és segít. Egyesével, rendszerben érdemes (lehetséges?) ezeket a funkciókat bemutatni, nem pedig rögtön négyet használni az első ötlethez. Azért is, mert ennek így nincs semmi, de semmi értelme. Arról nem is beszélve, hogy a variációknál már a táblaszoftver fényképezője is előkerül.
A könyv végig küzd a különböző táblaszoftverek terminológiájának a változatosságával. Ha valóban gyakorlatban használható tippeket szeretne adni, akkor fontos lenne, hogy a tanárok felismerjék, hogy az ő táblájuknál mi mit jelent. Ki lehet találni, hogy a Notebook-ban nincs 'sokszorosítás', hanem csak 'klónozás', de ha kezdő az ember, ez nem segít.
Újabb fordulatot hoznak a könyvben a teljesen triviális funkciók. Ilyen például a 'Nagyító', ahol tényleg csak annyi az ötlet, hogy a nagyítóval kinagyíthatjuk a táblán található egyes elemek részeit. Wow! Példa: egy verset tegyünk fel szövegként az oldalra, majd az egyes versszakokat nagyítsuk ki és elemezzük. Ezzel az ötlettel több baj is van. A legelső az, hogy ez az ötlet feleslegesen bonyolít valamit, amit sokkal egyszerűbben is meg lehet csinálni. Én azt tenném, hogy eleve nagyobb betűvel írnám a verset - ha nem fér ki, akkor akár több oldalra versszakonként. De nem lenne erre szükség, valószínűleg kifér. Aztán vannak további gondok is. Én pl. SMART-ot használok, és ott a nagyított területre nem lehet írni, azaz hiába nagyítom ki, már nem tudok kiemelni tollal semmit. Szóval két-három funkciót használtam ott, ahol egy is elég lett volna, ami az órán nem gazdaságos. Szerintem az egyik szabály az, hogy akkor és annyit használjuk a táblát, ahol és amennyit szükséges.
Vannak aztán a nagyon specifikus, sok esetben teljesen használhatatlan ötletek. Ilyen például az, amelyik így kezdődik: a tanár ugyanarról a dologról ugyanabból a nézetből készült két képet használ ... ilyen nekem nincs és nem is lesz. A kép átlátszóságával lehet játszani ,de ahhoz nem kell ez a két kép, elég pl. ha az óra témáját bemutató képet teszek fel, majd lassan elkezdem növelni az átlátszóságot, hogy kitalálják a gyerekek, hogy mi lehet az óra témája. De ilyen ötlet nincs a könyvben.
Vannak aztán a szerintem nem kipróbált ötletek, ilyen a Szókirakó. Az ötlet nem feltétlenül rossz egyébként, de túlbonyolított és nehézkes, ráadásul szinte kivitelezhetetlen az órán. Itt az ábécé betűit kellene egyesével kirakni, mindegyiket végtelen klónozásra állítani, majd a gyerekekkel szavakat kirakatni a betűkből. Ez nem hangzik rosszul, de az összes betűről képet találni, vagy külön szövegelemként felírni, majd végtelen klónozni elég sok (felesleges) munka - legalább 25 percig tart - és elég sok helyet elfoglal a táblaképből. Ha még alá sok szót szeretnénk kirakosgatni, ráadásul úgy, hogy a diákok egyesével húzzák a betűket, és úgy csinálnak szavakat, akkor egy rendkívül körülményes, kevéssé hatékony és sok osztályteremben kivitelezhetetlen vázlatot kapunk, amire egy órát készültünk. Alternatíva: én biztosan kiraknám az ábécét egyetlen képen, majd azt adnám feladatul, hogy párban írjanak minél több szót a gyerekek, ezután pedig két-két pár összehasonlítaná a kirakott szavakat. Végül együtt összegyűjtenénk, hogy milyen szavak kerültek elő. Ezeket egyszerűen felírnám a táblára. Így a gyerekek dolgoznak, nem én, ráadásul nem azzal telik az időnk, hogy a betűket rakosgatjuk egyesével 15 percig, hanem a szavakat rakják ki 15 percig. Vagyis nem a tábla, hanem a pedagógiai cél irányítja az órát, és nem válik frontálissá csak azért, mert használok interaktív táblát.
Nem folytatom, mert már így is nagyon hosszú lett ez a cikk. Pedig megtehetném. Wolf Emőke könyve tökéletes az 'állatorvosi ló' szerepére, azaz bemutathatjuk rajta, hogy hogyan NE írjunk könyvet az interaktív táblákról. Ne keverjük össze a szakma alapfogalmait, ne gondoljuk, hogy a táblafunkciók módszerek, használjunk gazdag színes képanyagot, legyen multimédiás kiegészítése a könyvnek (pl. videók - ebből található pár a szerző weboldalán, de ott már nincs táblafüggetlenség, mert csak az Active inspire szoftver található), és főleg: gondolkodjunk el azon, hogy kinek és mit szeretnénk elmondani, megtanítani, szemléltetni. Ezen a ponton okozott a legnagyobb csalódást a mű.
Összefoglalva: miután letettem, kifejezetten jó időtöltésnek tűnt Eric Roberts filmeket nézni a TV 2-n szerda éjszaka ... azt a pár órát pedig, amit a könyvvel töltöttem, sajnos valóban nem kaphatom vissza.
