Mindent vagy Semmit, azaz Jeopardy
Internet a tanórás - 2012. február 25.
(Ha azon gondolkodunk, arról beszélgetünk, hogy vajon van-e bármi hatása annak, amit itt, a TanárBlogon, csinálunk, arra fogunk ezentúl gondolni, amit alább olvashattok - ennél szebb reklám nem kell az IKT-nak! - a szerk.)
Szakközepes és szakiskolás tanárként mindig keresem a lehetőséget, hogyan is lehet 15-20 unatkozó, lázadó, szeretethiányos kamaszt bent tartani a nyelvórán, ami sokszor a 7. vagy 8. óra. Mindig, mikor újdonságot mutatok nekik, érzem, hogy magukról is többet gondolnak, mert itt van végre egy tanár, aki nem csak túlélni akarja a 45 percet, hanem tanítani is szeretni neki valamit. Volt itt már minden: Smart, videók, zene, Bigfish játékok, és egy idő után a diákok is éheznek arra, hogy mutassak valami újat. A PIL Akadémia rapidrandi szekciójában bukkantam rá erre az oldalra (ITT ÍRTUNK róla részletesen - a szerk.) . Ismerős volt a játék, egyszerűnek, a mai világban majdnem primitívnek tűnt a kinézete, valami azonban mégis megfogott benne.
Összességében magával a játékkal kapcsolatban:
- online készítjük, de offline betölthető
- ha levédjük jelszóval, tudjuk utólag szerkeszteni, és ez fontos is, a diákok visszajelzése alapján
- magyar karaktereket nem kezel persze
- egyszerűnek tűnik, de talán pont ezért sikeres
- ez a játékfajta új, ismeretlen a gyerekeknek, ők nem emlékeznek az ilyen vetélkedőkre
Gondoltam, egy próbát megér. Biztos voltam benne, hogy a mai tizenéves generáció nem emlékezik az ilyen fajta vetélkedőre (sőt, talán semmilyenre sem), és igazam is lett. Először egy 9-es szakiskolában teszteltem le. Olyan kategóriákat alkottam, hogy tudtam, kénytelenek lesznek a 2 rosszból a kevésbé rosszat választani (pl. nyelvtan vagy szavak), illetve szándékosan tettem bele kultúra és ’egyéb’ témakört. Élvezték a diákok, ám kevés jó tanuló volt a csoportban ahhoz, hogy mindenki teljesen egyenlő eséllyel induljon. Mégis fegyelmezettek, egészségesen versenyzőek voltak, és már a teremből kifele menet kérdezték, mikor játszunk ilyet megint.
Még aznap játszottam végzős OKJ élelmiszer- és vegyi áru-eladókkal is a játékot, akiknek a szóbeli tételeik főbb témái voltak a kategóriák. Felelni nem szeretnek, na de ha 50 pontot ér a felelet, mennyivel más! Imádták. Ismétlésnek kiváló: sorolj fel 3 fajta káposztát vagy 6 fajta lisztet, 10 zöldséget stb. Ennyi élménnyel a hátam mögött megalkottam a játék 10-es verzióját, a legkeményebbnek számító szakiskolás osztályba: 20 fiú, félévkor mindannyian buktak valamiből szinte, 8-an angolból. Felosztottuk a csoportokat, elkezdődött a játék. A lelkesedést, amit a játék keltett, soha nem láttam még ebben az osztályban. Sőt, talán egyik órámon se, ilyen mértékben. Az egyik csapat tagjai, akik épphogy vezettek, állva játszották végig, annyira izgultak. A kérdéseket mind tanultuk, és végre erőfeszítéseket tettek a legrosszabb tanulók is, hogy megmentsék a csoport becsületét. Gratuláltak egymásnak, pacsiztak mikor jó választ adtak. Szoros küzdelem lett az óra végére. Nyertest hirdettünk, de mégis mindegyik csapatnak volt sikerélménye, és érezték, ez az óra olyan volt, amire emlékezni fognak. Számomra pedig a legnagyobb elismerés az volt, hogy mikor jöttem el a teremből, zártam be az ajtót,hallottam ahogy a diákok a németes csoportnak magyarázták a játék szabályait, elmesélték, hogy nyertek majd odaszóltak nekem: ’Hé tanárnő,van még vagy 40 angol idén, játszunk még vagy 41-szer ilyet?’
Tóth Éva, angoltanár
