Kémiai kísérletek feladatlapokkal
Termtudos ötletek - 11 éve
a természettudományok tanításában egyre nagyobb szerpet kap a kutatás alapú megközelítés, aminek a lényege, hogy a diákok maguk végeznek kutatásokat, maguk próbálnak bizonyos jelenségek végére járni. A kémiai kísérletezés is új értelmet nyer ebben a formában, a demonstráció helyett a tudás építésének eszközévé válik. Ezt szorgalmazza az ELTE Kémia Szakmódszertan csoportja is és ezért is tettek elérhetővé számos kísérletleírást, tanári útmutatót és ezekhez kapcsolódó feladatlapokat. Mindezek IDE KATTINTVA érhetők el.
Arról, hogy a népzene és a néptánc igazi nemzeti kincs nem nagyon lehetne vitát nyitni. A népzenét mindenki legalábbis érdekesnek tartja, sőt, ha egy kis Quimby-vel keverik még, még a buliban is énekli. A néptánc pedig az a tánc, amit hajlandó bárki megtanulni, ha éppen úgy adódik. Ezért is örömteli, hogy már az interneten is elérhető az a hang és film adatbázis, amit a Hagyományok háza állított össze (
Sokféleképpen lehet megpróbálkozni a reál tárgyak, reál szakok népszerűségének növelésével, hazánk az óraszámemelés és a kötelező érettségi tűnik a megoldásnak, máshol mással is próbálkoznak. Ilyen cél szolgál például a First Lego League a felsősöknek, középiskolásoknak szervezett robotépítő verseny. A versenyben LEGO robotokat kell építeni, amik egy adott pályán hajtanak végre feladatokat. Ezen túl minden csapatnak egy saját innovációs ötlettel is elő kell állnia és azt is értékelik, hogy milyen a csoporton belüli együttműködés.A sikerhez szükség van a jó konstrukcióra és az ügyes programozásra is. Iskolánk csapatával idén eljutottunk az európai döntőbe, amit Münchenben rendeztek. A két nap összefoglalása három percben:
A cím mindent elmond, a Six Word Stories oldalon (
Pár éve voltak nagyon népszerűek a chat programok, mindenki (főleg a diákjaink) az MSN-nen, esetleg az ICQ-n lógtak, ma már aFacebook esetleg a Google Hagnouts vette át ezt a szerepet. Ekkoriban több tanár is próbálkozott azzal, hogy valamiképpen bevigye a chatelést a tanításba. Voltak projektek, ahol idegen nyelven chateltek a diákok, esetleg olyanok, ahol különféle irodalmi szereplők bőrébe bújva tették ezt. Az viszont biztos, hogy a matematikaórán nem gyakran került elő a chat. Ezen segíthet a Jasymchat nevű szolgáltatás, ami kifejezetten a matematikai csevegésre készült (
Nagyszabású konferencia készül március 20-án és 21-én Budapesten az ELTE-n természettudományokat tanító tanároknak. Az ingyenes esemény egyes napjaira külön is lehet regisztrálni. A konferencia ingyenes, sőt még ebédet is adnak! Részletek
Az itt látható térkép jelent meg pár napja az RTL Klub Híradójában. Kicsit furcsa helyre került benne Románia és Rákoshegy is országot váltott. Ennek kapcsán találtam rá az ELTE honlapján egy olyan gyűjteményre, ami az elektronikus és nyomtatott sajtóból gyűjti a hibás térképeket (
A sejtkémia nem tartozik a legkönnyebben emészthető biológia és kémia tananyagok közé a középiskolában. Nem könnyű a folyamatokat vizualizálni, megérteni és még nehezebb azokat egységes rendszerben látni. A Small Molecule Pathway Database (
Big Picture vagyis Nagy kép a címe annak a magazinnak, amit az egyik nagy gyógyszercéghez köthető Wellcome Trust jelentet meg évente kétszer (
Egy biológiatan
rnak kevés nehezebb dolog van, mint az egészségfejlesztés. Aki már próbált a diákoknak a dohányzásról érvelni tudhatja, hogy kicsit kevesebb sikerrel kecsegtet, mint 




