Vicces könyvajánlások
Internet a tanórán - 9 éve
Ma csupán egy angolórán használható, könnyed, vicces gyűjteményt ajánlunk, (ITT TALÁLHATÓ )amelyben a szokásostól eltérő ajánlások találhatóak, amelyeket esetenként joggal tarthatunk viccesnek. órai használatuk egyszerű: válasszunk 10 különösen vicceset, párban vetítsük ki a képeket interaktív táblára, a diákok feladat pedig nm más, mint hogy minden pár esetében eldöntsék, hogy melyik vicces ajánlást juttatják tovább. Miután elolvasták és a párbajok során kiszavazták az ajánlások felét, összeáll a döntő mezőnye, ahol sorrendbe kell rakni - érdekesség, viccesség, kreativitás szerint - a még versenyben lévő hat ajánlást, amely végül egy közös vita, érvelésekkel teli beszélgetés során kiadja a végső győztest. Nem kell mást tennünk, mint 12 képet kivágni, feltenni egy interaktív táblára, majd hallgatni, és hallani a diákok beszélgetnek és önfeledten kacagnak.
Rendkívül érdekes oldalra bukkantam, , amit
Érdekes dolog a statisztika, és a korrelációk világa. Bár két dolog együttállása nem jelent feltétlenül ok-okozati összefüggést, érdekes néha megvizsgálni azért, hogy mi mivel állhat együtt. Az, hogy ez a két jelenség valóban összefügg-e, a nyájas olvasó döntése, mindenesetre (
A Biography online egy nem túl bonyolult gyűjtemény, ugyanakkor egy szerintem érdekes projektet sikerült az egyszerű adatbázisból keríteni. A recept: az oldalon keressük meg a 100 legbefolyásosabb 20. századi embert (
Nem szoktunk ún. listicle-t ajánlani, de ez a mai lista kivétel, mivel zseniálisan működött az órán, és tökéletes anyag képleírás gyakoroltatására. Nem másról van szó, mint a helyenként elég vicces Bored Panda egy gyűjteményéről (
A Factitious oldalán (
A ClickView egy ausztrál kezdeményezés (
Arcok, emberek leírása még mindig a nyelvtanulás egyik jellemző és visszatérő eleme. Hogy ezt megkönnyítsük, ajánljuk a MakeGirls (
Ma már nincs, aki megkérdőjelezné a szókincstanulás kiemelkedő szerepét, ezért a nyelvtanárok folyamatosan arra törekszenek, hogy megtalálják azt a módszert, mellyel a leghatékonyabban fejleszthetik diákjaik szókincsét. Különösen az aktív szókészlet erősítése jelent kihívást, hogy folyékonyan, igényesen és változatos szókinccsel tarkítva beszéljünk. Erre pedig a sablonokban való nyelvtanulás megoldást nyújthat.
A Playphrase.me (




