Úgysem lehet
Vezércikk - 2015. május 7.
Tizenpár éve már, hogy mindenféle fórumokon beszélek az IKT eszközök használatáról. Itt a TanárBlogon, konferenciákon, továbbképzéseken, baráti beszélgetéseken, ahol csak szóba került. Azóta voltak már nagy állami programok, Sulinet program, TÁMOPok és TIOPok, Digitális Pedagógus konferenciák sora, megjelentek szakkönyvek, elindultak és elhaltak különféle blogok és portálok. Egy dolog nem változott, az alapvető és első reakció, hogy úgysem lehet. A leggyakrabban ez az első reakció, ami elhangzik az érdekes és fontos, sőt lehet, hogy ez valóban a jövő útja, erre lenne jó, ha az iskola elmozdulna, de sajnos úgysem lehet. És itt aztán sokféleképpen folytatódik a mondat. Úgysem lehet, mert...
- nincsenek eszközeink, sávszélességünk, pénz programokra, terem, hely.
- nincs vagy fafejű a rendszergazda, elavult a géppark.
- rossz a gyerekanyag, nem lehet velük dolgozni, nem értik, nem érdekli őket, kár beléjük.
- az iskolavezetés nem támogatja, nem érti, nem akarja.
- nem fér a tantervbe, nem ez kell a portfolióba.
- minden csak angolul van és én meg más sem tud angolul.
- nincs rá idő.
- a kollégák nem akarják.
- a szülők nem értik.
A leggyakrabban ezek a kifogások igazak, valóban nincs elég eszköz, nincs elég sávszélesség, idő, pénz és tényleg angolul van nagyon sok anyag. A rossz hír azonban az, hogy mindig lehetne több a sávszélesség, jobb az eszköz, több a pénz és az idő, mindig lehetne több anyag magyarul. Mindig lehetne valami, amitől még tökéletesebbek lennének a körülmények, ami még jobban segíthetné a munkánkat.
Hol van a pont, amikor az úgysem lehet már nem ténymegállapítás, hanem kifogás, kibúvó, ami csak arra jó, hogy ne kelljen erőfeszítést tennünk? Lassan egy éve írogatok itt a TanárBlogon is a Scientix portálról és arról, hogy több mint 800 óravázlat, projektleírás vár arra, hogy a magyar tanárok kérjék, fordítsák le magyarra. Ha három tanár kéri egy anyag fordítását, azt a Scientix iroda ingyen és bérmentve elkészíti. Ez alatt az egy év alatt arra a három anyagra érkezett kérés, amiket én futtattam meg a Facebook oldalunkon. Mintha nem is az lenne az igazi akadály, hogy mi van meg magyarul.
Pedig van másfajta gondolkodásmód, másfajta hozzáállás is, az úgysem lehet helyett a hogyan lehet típus. Szerencsére ennek is vannak példái (még ha kevesebb is, mint a honfibútól sújtott önfelmentő sértődöttségnek). Lehet például egy kis vidéki szakiskolában is használni IKT-t, ezt mutatta meg az egyik idei Sulinetwork-díjas Tóth Éva. Vagy lehet egy szegregált SNI-s osztályból olyan műhelyt létrehozni, ami a környékbeli iskolák tanárainak is példa, Benedek hajni már a harmadik nyári IKT-műhelyt szervezi és várja rá a jelentkezőket. És vannak még nagyon sokan szerte az országban, akik azt bizonyítják nap mint nap, hogy igenis lehet.
A városi szabadfutás egyik kitalálójáról Sébastien Foucanról (itt fut) szól az alábbi történet: Egyszer egy ismerősével egy idegen városban sétált és pár óra után az ismerős lelkendezett, hogy milyen fantasztikusak itt az épületek. Mire ő azt mondta: Bocs, de én azokat nem láttam. Én sosem az épületeket nézem, hanem az utat közöttük.
