Facebook és a házirend – tűrt, tiltott, támogatott?

A probléma adott: a gyerekek összevissza írnak mindent a Facebookon, ez akár sértő is lehet másokra, ez ellen valamit tenni kell, mert az iskolának is rossz hírét keltheti akár. No de mit lehet itt tenni? Egyszerűnek tűnik a válasz: írjuk bele a házirendbe, és ennek alapján viszonylag könnyű lesz a szélsőséges eseteket kiszűrni, lefülelni, az elkövetőket pedig megbüntetni. Az eszközünk pedig egy pár sor a házirendben, amely szabályozza a …. mit is?

Nos, itt kezdődnek a problémák, hiszen fontos lenne egy szabály esetében tudni, hogy egészen pontosan mit is szabályoz. A ’közösségi oldalak’ használatát? Az internetes kommunikációt általában? A mikroblogokon, képmegosztókon található megnyilvánulásokat? Ha szabályt kívánunk alkotni, erre feltétlenül válaszolnunk kell, hiszen egy problémás kérdés esetén ez hivatkozási alap lesz (pl. mi van akkor, ha a közösségi oldalakat írtuk a házirendbe, az inkriminált eset pedig egy blogbejegyzés volt, mi van akkor, ha egy blogbejegyzést osztanak meg mások a Facebookon?). Amennyiben valóban fegyelmi lesz az ügyből, saját pongyola fogalmazásunk csapdájába eshetünk. Joggal hivatkozhat a sértő blogbejegyzést író arra, hogy az iskola kifejezetten a közösségi oldalakról szólt, ezzel mintegy kiemelve a szabály hatásköréből a nem közösségi oldalakon történő online kommunikációt.

Ezen a ponton hátrébb illik lépnünk egyet, hogy feltegyük azt a kérdést, ami (szerintem) alapvetően meghatározza egy ilyen szabályozás jellegét: az online kommunikáció (pl. Facebook posztok) a diákok magánéletének, vagy nyilvános (iskolai) életének a részét képezik? Vonzó lehet erre a kérdésre szélsőségesen egyszerű választ adni, hiszen annak következményei világosak. Több országban azt gondolják, hogy ez szigorúan a magánélet része, következésképpen egyértelműen és határozottan tiltanak minden kapcsolatot tanár és diák között (vagy iskola és diák között) a Facebookon például. Ez világos szabály, nem jelölhet be diák tanárt, nem kommunikálhatnak egymással és nem létezhetnek közös online térben. A Facebook iskolai szabályozásával (ha csak annyit is írunk bele, hogy ’diáktársait, tanárait becsmérlő megjegyzések fegyelmi vétségnek minősülnek’) – könnyen belátható – pont az ellenkező végletbe esünk, hiszen bármilyen Facebookon elejtett komment vagy poszt villámgyorsan iskolai fegyelmi ügyhöz vezethet.  Vajon igazságos-e ez?

Megítélésem szerint nem. Az online kommunikáció és a Facebook hatására képződött egy köztes tér a magán- és a nyilvános élet között. Elmosódtak a határok, sok diáknak természetes, hogy bejelöli az új iskolatársait, akkor is, ha csak a folyosón látja őket, a bejelölt diákok pedig gyakran boldogan elfogadják a felkérést, hiszen az ismerősök száma saját népszerűségük fokmérője is lett. Hasonló a helyzet egy picit a tanárokkal is, sokan már csak szeretetből, tiszteletből vagy pusztán egy automatizmus részeként bejelölik a tanárokat.  Logikus következménye mindennek, hogy megnyilvánulásaink sokkal nagyobb teret, nyilvánosságot kapnak, illetve olyan csoportokat is elérnek, akiket azelőtt nem. Például egy tanítványom a múltkor nagyon felháborodott azon, hogy mennyire primitív zenéket osztanak meg már ezek a ’hülye tizenéves … (lányok)’, és hogy neki ebből milyen nagyon elege van. A felháborodás egyrészt jogos lehet, ugyanakkor mindez nem a tizenéveslányok hibája, hanem az övé, aki visszajelölte őket. Régen is pont ennyire idegesítő lehetett ez, de 15 éve ezek a társaságok nem találkoztak, vagyis a ’menő’ rokker fiúk az osztályterem (vagy éppen a park) egyik részében beszélgettek, míg a fentiekben hivatkozott leánykák egy másik padon. A különbség az, hogy most ezt mindenki egy nagy közös felületen teszi, és amíg arra odafigyelnek a gyerekek, hogy a park melyik szegletébe menjenek, arra nem, hogy Facebookon kit jelölnek vissza. Aztán kész a baj. A kérdés továbbra i az azonban, hogy MI KÖZE ENNEK AZ ISKOLÁHOZ?

Vagyis visszatértünk a házirend kérdésköréhez. Amennyiben arról rendelkezik, hogy a Facebookon elejtett sértő megjegyzésekért iskolai büntetés adható, nagyon visszás helyzet alakulhat ki, hiszen a például a tanárok egyszerű olvasókból a Facebookon is ’tanárokká’ változnak, azaz alapvetően változik meg a tanár-diák Facebook-kapcsolat jellege. Ha az iskolában azt látom, hogy valaki a vécében dohányzik, azzal nyilván dolgom van, de az már kérdéses, hogy ha összefutok egy 16 éves tanítványommal a Sziget fesztiválon és ő egy korsó sörrel a kezében integet nekem, akkor szeptemberben kezdheti-e ez a gyerek az évet egy osztályfőnökivel? Mi van akkor, ha megtudom, hogy 15 évesen otthon a gyerek legurít egy sört a vasárnapi ebédhez? Vezethet-e ez iskolai fegyelmihez? Szerintem nem. Nyilván azért köszön rám a diák a Szigeten, mert tudja, hogy mindketten magánemberként vagyunk jelen, esetleg az én kezemben is egy korsó sör van, ami az iskolában nem fordulhatna elő. Ez a magánéletünk. Ha azonban bármilyen esetleg sértőnek tekinthető Facebook állapotfrissítés, fénykép vagy komment hirtelen az iskolai cigizés kategóriájába tartozik, akkor a tanárok egy pillanat alatt ellenőrző és elnyomó szervvé változnak, pont úgy mint az iskolában.  Fel kell tennünk a kérdést magunkban: nem lehet, hogy súlyos aránytévesztést követünk el ezzel?

Mert mi is állhat egy ilyen paragrafusban a házirendben? Azt láttuk, hogy csak a közösségi oldalak szabályozása feleslegesen szűkíti a rendelet hatáskörét. Ha azt mondjuk, hogy általában az internetes kommunikációra gondolunk, akkor nevetségesen kitágítjuk a szabály hatáskörét. Amikor pedig a konkrét esetekről lesz szó, akkor elveszünk majd a részletekben. Hiszen mi  van akkor, ha valaki egy másra nézve esetleg sértő képre a megtámadni vélt diák mellett kommentelt, de ettől Facebookon az én falamon is megjelent az eredeti poszt? Vajon ilyenkor a segítő szándékkal, jóindulatúan beavatkozni próbáló diák hibát követett-e el azzal, hogy terjesztette az inkriminált bejegyzést? Vagy mi lesz akkor, ha egy sértő Instagram képet valaki egy blogban megoszt? Esetleg Tumblr-en reposztolja? Mi számít sértőnek egyébként? Ha én tanárként valamit bántónak érzek, bár elképzelhető, hogy egyszerűen két gyerek így kommunikál egymással, netán rendszeresen bazmegolnak az üzeneteikben, akkor nekem tanárként mi a teendőm? Szóljak rájuk Facebookon? Küldjem le őket az igazgatóhoz? Adassak osztályfőnökit? Esetleg más?

Nyilvánvalóan a szabályozás jó szándékkal, a szélsőséges esetekre gondolva (pl. tanár engedélye nélkül tesznek fel képet Facebookra az óráról, netán olyan sértő oldalt, blogot indítanak, ahol több tanárt megtámadnak diákok, és nyilvánvalóan becsmérlő megjegyzésekkel próbálják őket lejáratni stb.) születhet. A hirtelen nagy nyilvánosságra azonban nem vagyunk felkészülve, és mintha az első reflex az lenne, hogy ’tiltsuk be’, vonjuk ellenőrzés alá, szabályozzuk. Véleményem szerint ez teljesen felesleges és több kárt teszünk vele, mint jót.

A fenti szélsőséges esetekre ugyanis védelmet nyújt számunkra az alkotmány (alaptörvény) és a Btk. Nem azért nem lehet képeket feltenni óra közben egy tanárról, mert a házirend tiltja, hanem azért, mert hivatalos személyről munkavégzés közben a hozzájárulása nélkül nem szabad képet készíteni, publikálni. Pont. Ez bőven elég arra, hogy adott esetben eljárjunk és töröltessük a képet. Szintén veszélyes pontatlanul megfogalmazott szabályokra hivatkozva fegyelmi ügyeket kezdeményezni szerintem. Az iskola így nem védi, hanem inkább kiszolgáltatja magát egy akár közepesen felkészült, némi ’jogi’ vénával megáldott diákkal szemben.

Szintén gond lehet, hogy egy ilyen szabályozás ’föld alá’ küldené a gyerekeket. Ha bármi amit mond, és amit én olvasok, bármikor felhasználható ellene és iskolai ügy lehet belőle, akkor az lesz a gyerekek elemi érdeke, hogy semmilyen kommunikációt ne folytassanak a tanárokkal. Ez lehet persze jó, ugyanakkor nehéz lesz pl. Facebook csoportokat létrehozni, hiszen hülye lesz a diák önmaga megosztani az adatait egy tanárral, hiszen ezzel kiszolgáltatja magát.

Nem utolsósorban mi lesz a túlbuzgó tanárokkal? Azokkal, akik állandóan razziáznak és kimérik az 5 métert az iskola előtt, hátha azon belül dohányoznak a 18 éven felüli diákok? Ha ők elkezdenek online razziákat szervezni, hívatlanul ellenőrizve a diákok képeit, ismerőseit, beírásait stb. vajon mi lesz? Menekülni kell a gyerekeknek, komolyan szabályozva a jogosultsági szinteket, nehogy elkapják őket?

Végül halkan teszem fel a kérdést: nem lehet, hogy szabályozás és tiltás helyett először nekünk, tanároknak lenne kötelességünk megtanulni, megérteni, hogyan is működik a webkettes kommunikáció, majd ennek alapján megpróbálni a diákoknak segíteni abban, hogy eligazodjanak ebben a számukra is zűrzavaros világban? Ha önmagunkban sikerülne árnyaltabb képet kialakítani, talán nem tűnne annyira egyszerű és praktikus megoldásnak a tiltás és a törvényhozás.