Office 365 akcióban - egy iskola története

Tippek, trükkök - 2013. október 22.

Írta: Prievara Tibor

Idén a PIL Akadémia folytatásaként egy egész éves tanárképző programot hirdetett a Microsoft, melynek neve Microsoft Innovatív Pedagógus Program. Rendszeresen tartunk webináriumokat, és készülünk november 23-án egy nagyszabású IKT konferenciára. Ha ezen szeretne részt venni, nem kell mást tenni, mint IDE KATTINTVA tájékozódni. A program ingyenes, és szerintünk rendkívül hasznos :) Hogy ez mennyire így van, annak bizonyítéka többek között a lapozás után közölt levél, amelyet Rauch Katalin informatika tanár küldött Pécsről, az Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskolából arról, hogy ők hogyan használják az IKT eszközöket! Érdemes lapozni és elolvasni.

A Skydrivon csoportokat hoztam létre, ahova meghívtam a diákokat, oda teszem fel az anyagokat, illetve ide mindenkinek egy mappát, és abba teszi az ő anyagait. Emellett a tagozatos diákjaimmal készítettem csoportot, amely a saját nevüket viseli, és oda csak engem hívtak meg. Így azt senki nem látja, abba dolgozik és én látom.
Mivel már tavaly elfogytak a meghívóim, én is több csoportnak készítettem a Fájlok résznél mappát, illetve a diákok mappát hoznak létre a nevükkel és megosztják velem, és abban dolgoznak.
Mindenkinek a FÜZETE egy OneNote jegyzet, ami sokkal több mint a papír füzet, hiszen itt linkeket, és képernyő képeket tudunk betenni, amire ha ránéz rögtön tudja, hogy miről volt szó.  Ahogy dolgozunk, rögtön képernyőképet (PrintScreen) készít és beteszi - így sok grafikai, és szerkesztési műveletet gyakorol nap mint nap.

Idén már 5 munkaközösség készített Skydrive-on "virtuális munkaközösséget", ahova meghívta a munkaközösség vezető a kollégákat.  Tantervek, tanmenetek, dolgozatok, feladatok, könyvrendelés, versenyre jelentkezések, segédanyagok...

Levelezés:
Az Office365-ön leveleznek a diákok is. Nagyon jó program, és nagy segítség info órán, mert nem kell a különböző felületeket ismertetni, mert addig mindenkinek más (freemail, citromail...) levelező programja volt és nehéz volt a levelezést tanítani. itt is lehet csoportokat készíteni, mappákat létrehozni, hozzá szabályt rendelni.

Weboldalak:
iskolánkban az Office365 oldlaon van egy Tantestületi weblap, ott több dokumentumtárat hoztunk létre, jobban szét bontva, átláthatóbbá téve az anyagokat. Naptárat, hirdetéseket.

Al-weboldalak
Az informatika-techika munkaközösségnek létrehoztam egy külön weboldalt a saját oldalamról, ahova a kollégáknak adtam hozzáférést. Ide  adatbázist építünk, tantervek, tananyagok, versenyfeladatok, munkatervek, segédanyagok, versenyre jelentkezés, és egy WIKI oldalt szerkesztünk folyamatosan, amit az informatika könyv kiváltására szeretnénk használni (nem rendeltünk a diákoknak könyvet). Ha összeáll az anyag év végére elérhetővé tesszük a diákoknak. Volt egy pályázati táborunk év végén, annak egy újabb weboldalt készítettem, ott tudtuk a jelentkezéseket és anyagainkat tárolni. A weboldalakhoz és dokumentumtárakhoz lehet értesítéseket létrehozni, így minden napra összegzést kértem a levelezésemre (office365-ös) és ha valaki valamit feltett, látom.