És ha csak úgy engedjük írni a gyereket?

Így szólt hozzám egy kollégám,a mikor meghallottta, hogy a diákok az iskolánkban elindították a DiákBlog-ot (ITT TALÁLHATÓ az oldal): 'Nagyon örülök, hogy egy felnőtt is van a csapatban, ha bármit feltesznek rólam, ugye nem engeded?'. Nem, persze - mondtam én. Hiszen nem is kell. Meglepő módon, ha hagyjuk a gyereket dolgozni, akkor nem fröcsögni kezd el a tanárairól kritikátlanul, hanem mással foglalkozik. Hogy mivel? Például interjút készít 4 és fél éves kistestvérével, közvélemény-kutat, hogy kiszolgáják-e 14 éves gyerekeket alkohollal és cigivel, leírja véleményét a biztonsági őrökről az iskolákban, rövid, frappáns esszét ír iskolai igazgató válaszásokról, cinikusan szól a telefonadóról, bejárja Budapestet, hogy helyeket tudjon másoknak ajánlani, megkeresi és közzéteszi diáktársai verseit, novellákat ír, kérdőívben próbálja a káromkodás tipológiáját elkészíteni, megosztja másokkal kedvenc online alkalmazását, amellyel a tanulást segítheti - sőt, meg is tanítja használni! Emellett véleményt mond szexről, szerelemről, vagy éppen arról, hogy kinek és miért is jár a tisztelet. És nem, nem a tanárokat cikizi, bántja. Hanem ír. Méghozzá nem is keveset - két hónap alatt közel 100 poszt jelent meg! És ami még nagyon fontos: a DiákBlog nyitott. Velünk is üzenik a szervezők, hogy érdemes nekik cikkeket, esszéket, verseket, véleményt, vagy bármit küldeni, amit szeretnének gyerekek megjelentetni. Érdemes!!