eTwinning pályázat

Hírek - 2013. január 22.

Írta: Nádori Gergely

Az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Osztálya, mint az eTwinning Nemzeti Szolgáltatópontja (NSS) immár második alkalommal, pályázatot ír ki olyan gyakorló pedagógusok, pedagóguscsoportok számára, akik intézményükkel nemzetközi testvériskolai projektek megvalósításában szeretnének részt venni.

Aze3: eTwinning együttműködések – evolúció (röviden: e3) elnevezésű projekt célja egy eTwinning Pedagógiai Műhely létrehozása, ahol a résztvevők egy projektötlet kidolgozásán munkálkodnak, folyamatos szakmai támogatás mellett. A műhelymunka eredményeként részletesen kidolgozott eTwinninges jó gyakorlatok, megvalósítható projektminták jönnek létre.

 

Az eTwinning testvériskolai projektek megvalósítása során az IKT eszközök használata kötelező, egy idegen nyelv ismerete pedig ajánlott. Mindezek miatt elsősorban olyan pedagógusok, pedagóguscsoportok jelentkezését várjuk, akik a fenti ismeretekkel rendelkeznek, de az eTwinning projektek területén még kezdők. Az e3 projekt 2012-es csapatának projektjeiről és a kapcsolódó rendezvényekről itt olvashat bővebben.

A részletes pályázati kiírás és a jelentkezés módjáról szóló tájékoztató ide kattintva tölthető le(pdf).

A jelentkezés határideje: 2013. február 8. 12 óra

Jelentkezni kizárólag az etwinning@educatio.hucímre küldött pályázattal lehet.

Amennyiben levelezőjéből nem nyílik meg a felhívás, ezt a linket másolja a böngészőjébe:

http://www.educatio.hu/nyilvanossag/hirek_kozlemenyek/e3_palyazat