"SMART - Kreatív Interaktivitás 2012" pályázat meghirdetése

Hírek - 2012. április 27.

Írta: Prievara Tibor

MÉG MÁSFÉL HÉTIG LEHET JELENTKEZNI!! HAJRÁ!

Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a SMART Partner Iskola Program (SPI) keretében 2012. tavaszán negyedik alkalommal kerül meghirdetésre a "SMART - Kreatív Interaktivitás" tananyagkészítő pályázatunk, amelyre szeretettel várjuk minden magyar pedagógus SMART Notebook oktatói szoftverben készült interaktív órai anyagát. A pályázatban óvodai, általános- és középiskolai pedagógusok, illetve pedagógus kollektívák jelentkezését várjuk minden létező témában, tantárgyban és évfolyamon. Minden olyan interaktív órai tananyag részt vesz a pályázaton, amely megfelel a tartalmi követelményeknek és a megadott határidőig beküldésre kerül.

Pályázatunk célja, hogy azok a pedagógusok, akiknek már van gyakorlati tapasztalatuk a SMART Notebook oktatói szoftver használatában, megoszthassák tudásukat és interaktív órai anyagaikat, illetve csoportos foglalkozásaikat azon kollégáikkal, akik szívesen csatlakoznának a magyarországi SMART közösség soraihoz.
Az idei évben fókuszban a sakk
A 2013-as évben a SAKK, mint választható tantárgy várhatóan bekerül a Nemzeti alaptantervbe (NAT). Ez alkalomból a magyarországi oktatás elkötelezett híveként az LSK Hungária Kft., mint a kanadai SMART Technologies ULC. kizárólagos hazai képviselete az idei évben új kategóriaként meghirdeti a Sakk, mint képességfejlesztő játék elnevezésű különdíját.

A beérkezett pályaműveket hazai sakk-világbajnokunk Polgár Judit fogja értékelni és a legjobbnak járó díjat átadni. Szeretnénk ezúton is biztatni a pedagógus kollégákat, hogy az eddigi munkájuk során használt vagy kifejezetten a pályázatra készített sakkjátékra épülő módszertani ötleteiket osszák meg velünk és a szakmával. További meglepetés, hogy a júniusi díjkiosztó ünnepségen vendégül látjuk a Budapesti Sakkszövetség Elnökét, Révész Máriusz urat és egyben felkértük idei díjkiosztó ünnepségünk megnyitó beszédének megtartására.

A díjkiosztó ünnepség 2012. június 8-án kerül megrendezésre a budapesti Móricz Zsigmond Gimnáziumban.

A beérkező pályázatokat 10 tagú független bíráló bizottság értékeli, amely az Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft. Digitális Pedagógiai Osztály munkatársaiból, valamint az LSK Hungária Kft. szakembereiből áll össze. A tavalyi évhez hasonlóan a pályázat bírálati elnökének Főző Attilát az Educatio Kft. IKT módszertani szakértőjét kértük fel.

Pályázók köre
Minden oktatási azonosítóval rendelkező pedagógus, illetve pedagógosok kollektívája. Egy pályázó csak egy pályázati anyagot nyújthat be, illetve csak egy pályázatban szerepelhet alkotóként.
A pályaművek felhasználása
A pályázók pályamunkáik benyújtásával hozzájárulnak ahhoz, hogy az alkotásaik hozzáférhetőek és letölthetőek legyenek a SMART TananyagPiac internetes portálon. A pályázatra történő jelentkezés alapfeltétele, hogy a jelentkező elfogadja az oldal feltöltési feltételeit. A feltöltési feltételek a regisztrációs oldalon érhetők el!
A jelentkezés módja
A pályázatra való jelentkezés internetes regisztráció útján történik. A jelentkezést követően elektronikus visszaigazolás tartalmazza a további részleteket.

A pályázat beadási határideje: 2012. május 21. (hétfő), 11 óra 59 perc

A pályázat eredményhirdetésének tervezett időpontja: 2012. június 8. (péntek)

A pályázatra regisztrálni IDE KATTINTVA lehet!