Na de ki is az a digitális bennszülött?

Oktatóvideók - 2010. január 9.

Írta: Prievara Tibor

Egyre többet hallhatunk a digitális bennszülöttekről, illetve a digitális bevándorlókról. Röviden: a bennszülöttek a gyerekek, diákok, akik a számítógép, internet mellett nőttek fel, és akik számára ez a világ a természetes. A bevándorlók pedig mi lennénk, a felnőttek, tanárok, akiknek mindez 'tanult', új. A kép ennél természetesen összetettebb, a lapozás után megpróbálunk egy részletes, tanároknak szóló definíciót adni.

Az ötlet nem a miénk, egy kutatást idézünk, ahol a digitális bennszülötteket az alábbi módon jellemzik (saját fordítás és kiegészítés):

- A hálón lógnak: egész életükben jelen volt a számítógép, egy 14 éves gyerek nem emlékszik olyan időre, amikor pl. csak a TV újságból lehetett a műsort megnézni, vagy fel kellett hívni a MÁV-ot, hogy megtudjuk, mikor indul a pécsi vonat.

- Mobilak: nagyon megszokták, és szeretik a mobil eszközök használatát. Rengeteg sms-t küldenek, okostelefonokkal pedig még gyorsabban tudnak interneten is kommunkálni egymással - érdekes tendencia, hogy az én diákjaim egyre nagyobb része mobilról frissíti például a Facebook profilját - rendszeresen.

- Mindig be vannak kapcsolva: éjszaka, este, hajnalban, msn-en, chat-en, közösségi terekben jelen vannak. Érdekes, hogy a Facebook éjszaka is elég rendesen termel állapotfrissítéseket, játék eredményeket. Külön érdekesség, hogy a tanulás (hasznos időtöltés), valamint a szórakozás, kikapcsolódás, kapcsolattartás egyre inkább összefolyik - ám láthatóan ők ezt nem annyira bánják.

- Mobilisak: azaz el tudják képzelni (sokkal jobban, mint mi), hogy például otthonról, interneten, kávézóban dolgozzanak, vagy végezzék munkájuk egy részét. Érdekességképpen: 5-6 éve, mikor én is ezt csináltam, többször kérdezte kedves családi nagymama, hogy mikor lesz már végre igazi munkám (értsd: reggel 9-től délután 4-ig valamilyan intézmény falai között).

- Gyorsak: megszokták, hogy minden egyetlen kattintásnyira van tőlük. Feleslegesnek tartják sokszor az adatok tanulását, hiszen mindenhez villámgyorsan hozzá lehet férni. Egy érdekes kísérlet: a Legyen Ön Is Milliomos játékban kihívás az, hogy a telefonhívásra adott 30 mp alatt az interneten meg lehet-e találni a választ az adott kérdésre. Érdekes módon: sokszor igen! Folyomány: lehet, hogy nem is legokosabb ismerőseink nevét, hanem egy profi internetes tinédzserét kellene ilyenkor megadni?

- Türelmetlenek: mindaz, amiről eddig beszéltünk, érthetően, türelmetlenné teszi őket. Minden kérdésre szinte azonnal lehet választ találni, gyakran türelmüket, érdeklődésüket vesztik, ha hosszabb, lassabb folyamat vezet a megoldáshoz.

- Nagyobbak az elvárásaik: sokkal többet tudnak a világról (legalábbis annak egy részéről), tisztában vannak azzal is, hogy milyen munkát, hol, milyen feltételekkel végezhetnek, mi éri meg nekik, hol, mikor, mennyiért. Ha vásárolni szeretnének valamit, nem csak bemennek az első boltba, hanem előbb összehasonlítják az árakat online, írnak két e-mailt, és csak ezután vesznek bármit (ha nem online rendelik). Érdekes példa: egy idei tábor előtt teljesen komolyan kérdezték a gyerekek, hogy internet van-e. Még medöbbentőbb volt, hogy őszintén pánikba estek néhányan, amikor a 'nincs térerő' átok elhangzott.

- Nyitottak: sokkal könnyebben, szívesebben osztanak meg személyes élményeket akár vadidegenekkel is. Érdekes, hogy szinte soha nem gondolnak bele abba, hogy például egy blog olvasója bárki lehet. Megdöbbentő nyitottsággal, őszinteséggel képesek (gyakran nem is álnév alatt) igen komoly dolgokat kiírni magukról (arról most nem beszélünk, hogy milyen fényképeket képesek készíteni, publikálni adott esetben!).

- Híresek: hiszen bármit írnak, azonnal lesz közönségük. Akár egy blogposzt formájában, akár például egy buli képeit feltöltve egy közösségi portálra, ismerősök és ismeretlenek is azonnal nézik, olvassák, kommentálják amit feltöltöttek.

- Információdúsítottak: mindig, mindenhonnan, párhuzamosan több forrásból érik impulzusok őket, és ez láthatóan nem frusztráló számukra. Sőt, kifejezetten igénylik. Ez az a helyzet, amikor a gyerekek online csetelnek, csinálják Word-ben a házi feladatukat, játszanak valamilyen közösségi oldalon egy játékkal valaki ellen, természetesen a TV és/vagy a rádió be van kapcsolva, a fülükben pedig az mp3 lejátszó.

- Kísérletezők: sokkal könnyebben, szívesebben kísérleteznek új alkalmazásokkal, nem esnek kétségbe, ha egy weboldal idegen nyelven íródott. Megszokták azt is, hogy kérdés, kérés nélkül bármikor bármit letöltenek, installálnak, elindítanak, használnak. Nézőpont kérdése, hogy ey jó-e. Mondhatjuk azt is, hogy sokkal önállóbbak lettek, vagy azt is, hogy sokkal 'gátlástalanabbak'.

- Közösségiek: teljesen másképpen kommunikálnak, szerveznek, dolgoznak, mint az előző generációk.

- Globálisak: ők már egy olyan világban nőttek fel, amelyben magától értetődik, hogy a világon bármikor bárkivel tudnak beszélni, és az is, hogy például az interneten élőben nézhetnek sporteseményeket bármikor, vagy éppen az előző nap leadott vadonatúj sorozat epizódja 1-2 nap alatt elérhető számukra. Ehhez kapcsolódik a nyelvtanulási szokások változása is: ha tudnak angolul, minden elérhetővé válik számukra - kimondhatatlan motiváció ez. Gondoljunk csak bele;amikor en gyerek voltam, az iskolában másnap a válogatott focimecs, vagy a Kunta Kinte legújabb része volt a téma. Most a How I met your Mother, vagy a House legújabb része. És amikor azt mondom 'legújabb', nem a magyar tévében nézhető részekre gondolok, hanem a tegnap Amerikában bemutatott epizódra. Aki nem tudja, lemarad.

- Változatosak: mivel bármivel lehet bármilyen mélységben foglalkozni az internet segítségével, sokkal könnyebben válhatnak profikká mindenben, ami csak érdekli őket. Szinte mindenhez lehet információt, oktatóanyagot, filmeket, közösséget találni, és nem is kell sokáig keresni. Ennek az az eredménye, hogy néha teljesen meglepő témákban döbbenetesen tájékozottak.

Mindezek csak felvillantott képek természetesen az új generáció jellemzőiről. Azért az látszik, hogy alapvetően másképpen élnek, gondolkodnak, tanulnak, dolgoznak, mint akár csak 10 évvel ezelőtt tettük mi, őket tanító felnőttek. Lehet ez jó, vagy éppen rossz is, egy dolgot nem tehetünk: hogy mindezt figyalmen kívül hagyjuk, amikor tanítjuk őket, vagy amikor arra készülünk, hogy a jövő (még bennszülöttebb generációit) tanítsuk, neveljük.