Itt a NAT!

Hírek - 2012. február 9.

Írta: Nádori Gergely

Megérkezett a legújabb NAT, legalábbis az első változata, amit már olvashat minden érdeklődő az OFI honlapján (IDE KATTINTVA). Minthogy az én szívemhez az áll a legközelebb, én az Ember és természet műveltségterületről írottakat néztem át. Első pillantásra furcsa öszvérnek tűnik az új NAT. Részben modern szerkezetben kezeli a természettudományokat és hasonló szempontok alapján taglalja mindet. Egyes korszerűnek tartott tantervek (például az ausztrál vagy az új-zélandi) is ebben a keretben működnek. Az elképzelést azonban kicsit doktríner módon viszi végig a tervezet, mivel a táblázat minden rubrikájába kell írni valamit, ezért például a fizikánál is kell valamit írni az ember egészségéről, ami természetesen olehet jogos, de végső soron súlyos aránytalanságokat eredményez. Azonnal érezhető az elvi alapvetés is, hiszen a természettudományok mindegyikében komoly hangsúlyt kap az erkölcsi nevelés is.

A modernitás érződik egyes munkaformákon is, a projektek végzése, kísérleti jegyzőkönyvek készítése követelményként jelenik meg. Csak nehogy ezekkel is úgy járjunk, mint a szöveges értékelés bevezetésével, amit sok iskola gyorsan egy aláhúzogatós adatlapra egyszerűsített le, formailag teljesítve az előírást, de annak szellemét messze elkerülve. Egy Egyesült Államokban tanító kollégám mesélte, hogy ott biológiából a kísérletek döntő részét nem végezték el, úgynevezett paper lab volt csak, ahol elolvasták, mit kellene látniuk. A nem éppen jó környéken levő iskolában ennek fő oka az volt, hogy a szabályok szerint még kiskanalt sem volt szabad a diákok kezébe adni, mivel azzal kárt tehetnek egymásban. Nehogy a projektekből is ilyen paper project legyen majd.

A mostani NAT újdonsága, amit már jóval megjelenése előtt behranagoztak, a kötelező tananyagtartalmak megjelenése. Nem véletlen azonban, hogy ettől olyan sok országban ódzkodnak. A helyzet ugyanis elkerülhetetlen csapda. Vagy olyan általánosságokat tartalmaz a tanterv, amibe bármi beleérthető (a környezetünkben előforduló fontosabb vegyületek ismerete), vagy ha részletezni próbál, akkor azonnal felmerül a miért pont azt és miért nem mást. (Pl: hogyan maradhattak ki a gáztörvények, Arkhimédesz-törvénye, a harmonikus rezgőmozgás?) Ebből a szempontból nagyon eklektikus a tervezet. Vannak azonban olyan pontjai, amik bizonnyal betarthatatlanok: a diákoknak például tudniuk kellene a mobiltelefon működési alapelveit. Néhol viccesek a hibák (pl: A számítógépek felépítése, a részegységek működésének fizikája (billentyűzet, laptop, tápegység)).

 

De mivel a TanárBlog egy IKT portál, nézzük meg, miként jelenik meg az IKT az Ember és természet műveltségterületen! A jó hír, megjelenik! A tervezet szerint a diáikoknak már 8. évfolyamos korukban képeseknek kell lenniük önállóan információkat találniuk a világhálón, 12.-re pedig már a mérésre, megfigyelésre, kommunikációra, az információk értékelésére is használniuk kell a számítógépet. Ez mindenképpen üdvözlendő. Csak remélni tudjuk, hogy a NAT-nak ez a része nem marad írott malszt, hanem komoly lépéseket jelent annak irányában, hogy az IKT használat végre kitörjön az infromatika órák és informatika termek rabságából.