Videótanár.hu - Interjú

Hírek - 2013. december 1.

Írta: Prievara Tibor

TanárBlog: Ki és pontosan miért csinálja a Videótanárt?
Csetényi Csaba:  Én Csetényi Csaba vagyok, és én csináltam ezt a Videótanár oldalt a kollégáimmal és a csapatommal. És azért csináltam, amit különben le is írtunk ezen a weblapon, meg egy blogon is. Az ok pedig az, hogy azt gondoljuk, hogy zseniális és nagyon jó tanárok vannak kint valahol, akiknek jelen pillanatban sajnos csak 30 fő általában a hallgatósága, ahelyett, hogy az egész ország tanulna tőlük. Előttünk Rácz tanár úr mintája lebeg. Világhírű magyar atomfizikusok életében egyetlen közös volt, hogy ő volt a fizika tanáruk. Ők a világnak és ez emberiségnek a tudáshoz való hozzáállását  is meg tudták változtatni – és mindez egy fizikatanártól jött. Ezek a Rácz tanár urak ma is ott vannak valahol különben, csak meg kell találnunk őket.
TanárBlog: Ez egy pályázat, amit meghirdettek. Kik vehetnék részt ezen a pályázaton?
Csetényi Csaba: Gyakorlatilag bárki. Nem csak tanárokat várunk. Nyilván elsősorban tanárokra írtuk ki, és azt gondoljuk, hogy leginkább tanárok fognak videókat csinálni, de el tudom képzelni ugyanúgy, hogy szorgalmas, felsőbb osztályba járó diákok, vagy akár nyugdíjas vegyészmérnökök csinálnak videókat, mert lehet olyan szakterület, amihez ők nagyon jól értenek, és amit nagyon jól tudnak elmagyarázni.

TanárBlog: Igaz-e az, ami az oldalon is olvasható, hogy a leggyorsabban beküldött jó videókért pénzt is fizetnek?

Csetényi Csaba:  Persze, persze. Azt gondolom, hogy egyrészről itt belejátszik az is, hogy az emberek szeretnek részt venni ilyen dolgokban, és a közösségi médiában nagyon sok olyan videót látunk, amelyet az emberek önszorgalomból tesznek fel. Maga a verseny, hogy ki lehet a legjobb és hogyan lehet valaki a legjobb, sz önmagában egy érdekes dolog, és emiatt is biztos sokan részt vesznek majd, de közben mi a tanároknak az idejével játszunk, és az idejüket kérjük ezért, és azt gondolom, hogy egy tanár is, mint a legtöbb szellemi munkás, a saját idejét tudja eladni. Úgy érzem, hogy ha valakitől azt kérjük, hogy egy-két, vagy akár három órát foglalkozzon egy videó elkészítésével, akkor ennek megfelelő juttatást is kell neki adni. Mi úgy számoltuk ki, hogy nagyjából egy három-négy órányi korrepetálásért kapható pénzt adunk ma egy videó felvételekor.
TanárBlog: Facebook csoportok bejegyzéseiben lehetett azt olvasni, hogy ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, akkor az általában nem is igaz. Mivel tudnák megnyugtatni az embereket, akiket már annyiszor belelkesítettek ilyen projektekbe, amelyek végén aztán mégsem lett semmi? A Videótanár mennyiben más?
Csetényi Csaba:  Annyiban, hogy ez igaz. Tegyenek próbára, küldjenek egy videót. Az a videó, hogy ha megfelel a NAT-ban foglaltaknak, akkor megkapják érte  a pénzt.  Ez ilyen egyszerű. Amúgy különben szerződést küldünk egyből bárkinek, aki regisztrál nálunk. Ez a szerződés ránk kötelező jelleggel érvényes (ha aláírja akkor rá is), és innentől kezdve aztán dolgozunk.
TanárBlog: Mennyi az átfutása egy videó értékelésének? Tapasztalat ilyen jellegű pályázatoknál, hogy ez gyakran hónapokig is eltart.
Csetényi Csaba:  Pont ezzel szeretnénk a hitelességünket erősíteni, hogy mi azt kérjük a lektorainktól, hogy maximum 3 napon belül bíráljanak el egy videót, és ha az megfelelt, akkor mi azonnal feltesszük, és gyakorlatilag azonnal fizetünk érte. Praktikusan ez úgy néz ki, hogy minden héten egyszer engedjük el a dolgokat, a saját csapatunk hetente egyszer nézi át a videókat, és így hetente utaljuk a pénzt.
TanárBlog: Nem zár ki tehetséges tanárokat az, hogy technikai felkészültség szükséges ahhoz, hogy valaki pályázzon?
Csetény Csaba:  Szerintem egyrészről  annyira hétköznapi  technikai megoldásokról beszélünk , amit ma  nem mondom azt, hogy mindenki használ, de nagyon nagyon sokan használnak. Mobiltelefonokról ehet a videoklipeket csinálni, ingyenes programok vannak a neten,ezek ma már elérhetőek, másrészről pedig  az egész Videótanár azért jött létre, mert a világ változik.Egész egyszerűen ha nem változunk vele, ha nem vesszük fel ezeket a kesztyűket, akkor el fog rohanni mellettünk. A fejlett nyugat -  amit sajnos a mai napig tudunk hívni (nem hittem volna huszonkét évvel ezelőtt , hogy még mindig erről fogunk beszélni huszonkét év múlva is  de ez a helyzet) - változik. Egész egyszerűen nekünk is változunk kell. Amit a Videótanár képvisel, az  amúgy egy világ trend  (viszonylag új világtrend). Három-négy, maximum öt éve beszélhetünk erről az egész folyamatról, viszont azóta ez óriási erőre kapott, hatalmas sebességgel száguld előre
TanárBlog: Hogyan segítik azokat, akik technikailag nem annyira felkészültek,  de mondjuk lelkesek és jó tanárok, és be szeretnének kapcsolódni a munkába? 
Csetényi Csaba:  Ha a holnapra fölmegy bárki, láthatja, hogy szinte mindenhova elhelyeztünk email címeket,    ahová várjuk a jelentkezéseket. Nagyon szívesen segítünk -  mi nem tudjuk pontosan hogy miben tudunk – de már most vannak oktatóvideóink, hogy hogyan csináljak videókat, vannak különböző anyagaink, javaslunk   is  programokat  meg eljárásokat, ahogyan ezt meg lehet csinálni. De szervezünk webináriumokat is, ahol élünk szóban lehet tanácsokat kérni. De ettől függetlenül is, ha valakinek kérdése van, tegye fel és mi választ fogunk adni rá.
TanárBlog:  Mennyi ideig tart a pályázat?
Csetényi Csaba:  Reméljük hogy az örökkévalóságig. Ez gyakorlatilag arról szól hogy szeretnénk, hogy ha ez a tudásbázis ingyenesen rendelkezésre állna és folyamatosan frissülne a mindenkori tanuló ifjúságnak.
TanárBlog:  Mi lesz akkor a két hónap alatt feltöltik ezeket a videókat?  Ki fogja ezeket utána gondozni?
Csetényi Csaba:  Ellenőrizzük továbbra is a videókat, továbbra is folytatódni fog ez a munka. Ugyanakkor azt gondoljuk, hogy igazándiból  ma még nem tudjuk, hogy mibe kezdtünk bele.  Azt látjuk, hogy ez egy olyan tudásbázis, ami létre fog jönni Magyarországon. Fontosnak tartjuk, hogy ezt időben és jókor és mi megcsináljuk. Azt gondolom, hogy ez beszélgetéseket, vitákat fog generálni, és amit ma a Videótanárról gondolunk, az szinte biztos hogy más, mint amit gondolni fogunk róla három hónap múlva, hat hónap múlva és három év múlva. Én egy sorozatvállalkozónak tartom magam.  Ez ma a vállalkozások életében teljesen természetes. Az  ember elkezd valamit csinálni, kijön a piacra egy termékkel  de nem tudja hogy a piaci ezt hogyan fogja fogadni. A reakciókat használva és felmérve az ember folyamatosan módosít a termékén. A Videótanár.hu pont ilyen lesz
TanárBlog:  Mi alapján dől el hogy a beküldött videó jó-e vagy sem?
Csetényi Csaba:  Pusztán az alapján, hogy megfelel e a Nemzeti Alaptantervben foglalt követelményeknek. Ezért vannak a tantárgyi lektoraink. Ők elbírálják a videókat és háromféle jelzést tudnak adni; egyrészről tudják azt mondani, hogy igen ez jó, megfelelt: zöld jelzés; vagy sárga jelzést kap valami, ami hiányos és pirosat az amit nem teszünk ki, mert az nem felel meg.  Ennyi.  Azt nem tudjuk ugye - ez is egy kérdés lehet -  hogy melyik a jó videó, hogy mi lesz a nézett videó, mit szeretnek a gyerekek majd nézni,  kell-e bele humor, vagy éppen nem kell bele humor. Ezt nem tudjuk, az olvasó - vagyis a néző gyerekek -  fogják majd eldönteni, hogy melyiket lájkolják jobban, de az biztos, hogy igaznak kell lenni e híradósok hármas szabályának: sztori, hang, kép.  Nagyon furcsa dolog, de egy videó esetében nem a kép a legfontosabb, sőt. A legfontosabb az, hogy összeszedetten és jól végiggondoltan mondjuk el a történetet, vagy azt az anyagot amit át akarunk adni. Fontos, hogy a hang mindenképpen jó legyen, jól hallható és érthető legyen.  Csak ezután jön hogy a kép, hogy hogy néz ki és mit mutat pontosan
TanárBlog:  A videótanár.hu mivel próbálja meg motiválni a tanárokat? A tízezer forintos jutalom mellett van nekem esetleg más motivációs eszközök?
Csetényi Csaba:  Igen, közben megemeltük az összegeket. 15000 és 5000 Ft-ra emeltük a korábbi 10 ezer 3000 forintos összeget,  mert nettóban szeretnénk ezt az összeget nagyjából odaadni. Most tehát bruttó 15.000 és bruttó 5000 forint ez a díj.  Ezen felül pedig az Iindexel közösen versenyeket írunk ki, amelyek megtalálhatóak a versenykiírások között a weboldalon. Jópár verseny van kiírva ahol szeretnénk izgalmas ajándékokat adni.  Ezek között Go pro extrém sportos kamerák vannak,Nokia telefonok vannak, de X-boxot is lehet nyerni, illetve például Raspberry PI-ket  adunk a leggyorsabb feltöltőnek, ami szintén egy világ trend. Nagyon jól használható, nagyon olcsó de nagyon jól fejleszthető mini számítógépek ezek
Köszönöm szépen.