Videótanár - a visszatekerhető tanár

Oktatóvideók - 2014. február 4.

Írta: Prievara Tibor

képleírás Nem egészen két hónapja indult el a Videótanár nevű kezdeményezés, ami nem kevesebbet tűzött ki céljául, mint hogy a felső tagozat (majd később a gimnázium) teljes anyagát elérhetővé teszi - ingyen. Érdekes rendszerben gondolták mindezt, amit leginkább senki nem hitt el, hiszen felosztottak minden tanárgyat kb. 100 egységre, majd pályázatot írtak ki minden tananyag elkészítésére. Bárki beküldhetett videókat (amelyeket szakmai lektorok ellenőriztek), és ha megfeleltek, az első beküldő 15 000 Ft-ot kapott (a második és a harmadik 5-5 000 Ft-tal lehetett gazdagabb). Vajon hol tart most a Videótanár, és mire lehet jó ez az egész a gyereknek?

Mivel nem szeretünk csupán hallomásból tájékozódni, megkerestük a Videótanár.hu szerkesztőit és megkérdeztük őket a számokról. Ezeket látjuk: január végéig 3000 percnyi videó készült el (ez 200 tananyagot jelent), 45 tanár küldött be videókat, és több mint 2 millió forintot fizettek ki. Ráadásul kiírtak egy videó pályázatot diákoknak, ahol 500 000 Ft a díj (érdemes pályázni!)

És hogy mindez mi mindenre lehet jó? Ha hiányzik a gyerek az iskolából, elég lehet a vonatkozó videót otthon letölteni. Szintén segítség akkor, ha nem érti a gyerek 'az anyagot'. Hátha a videón (vagy akár videókon) úgy magyarázzák el, hogy az közelebb hozza a témakört a diákoknak. De akár csupán az is segíthet, hogy nem kell zavarba jönni, ha nem ért valamit, egyszeráen vissza lehet tekerni bármelyik tananyagot. Különösen nagy segítség lehet ez részképességzavarral küszködő gyermekek számára, hiszen pl. egy diszlexiásnak megkönnyebbülés lehet, hogy nem kell mindent ott, helyben megértenie, lejegyzetelnie, hanem otthon, a saját tempójában dolgozhatja fel az anyagot.

Természetesen a videók is hatalmas segítséget jelenthetnek, azonban a szervezők nem szeretnének itt megállni, hanem újabb szolgáltatásokkal (pl. feladatok, gyakorlás) próbálják meg bővíteni a kínálatot. Nekünk, tanároknak, szülőknek és diákoknak nincs más dolgunk, mint letölteni, nézni, vagy akár videót készíteni.