Pedagógiai tapasztalatok karantén idején

Vezércikk - 2020. április 3.

Írta: Prievara Tibor

Ahogy telik az idő, és az első sokkon talán kezd mindenki túllenni, újabb és újabb kihívások előtt állunk. Eddig az volt a kérdés, hogy vajon lesz-e élelmiszer, és hogyan néz ki az, hogy mindenki egy lakásban van 0-24-ben összezárva. Nemsokára olyan kérdések is felmerülnek, hogy 'vajon mikor tudok fodrászhoz menni?', vagy 'hogyan szervezzük a nyaralást?'. Minden iskola, tanár, diák és szülő küzd jelenleg azzal, hogy kialakuljon egy olyan életritmus, a mindennapi tevékenységeknek egy átalakuló rendje, amelyben a körülményekhez képest értelmesen és hasznosan lehet eltölteni az időt. Az elmúlt hetek tapasztalatait összefoglalva megpróbálunk pár kérdést és lehetséges megoldást is a TanárBlog olvasói elé tárni.

1. Legyenek-e online ('live') órák?

Van olyan iskola, ahol minden órát megtartanak, van, ahol ez esetleges, és olyan is, ahol korlátozzák (pl. egy csoportnak csak egy órát szabad megtartani hetenként). De vajon mi az ideális? Nyilvánvaló a törekvés, hogy ne terheljük túl a diákokat. A kérdés az, hogy mi terheli őket valójában? Egy online tanóra, ahol beszélgetnek, hallgatnak, jegyzetelnek, vitatkoznak, vagy egy olyan email, amelyben ennyi áll: 'Tk. 35-37 o.'. Megítélésem szerint a második ártalmasabb. Nem csak azért, mert nincs mögötte pedagógiai munka, és teljesítmény, hanem azért is, mert a szülőre hárítja a felelősséget és a pedagógus feladatait. Akinek gyereke van, tudja, átérzi a szülő tehetetlenségét, amikor a frssen készített gmail fiókba 10 különböző tanár 10 különböző formában, emailen elküldi a feladatokat. És akkor következik ennek a szétbogozása, mert látható, hogy a gyerek elveszik benne - itt egy Google Classroom, amott egy csatolmány, ezt vissza kell küldeni emailben, emezt meg kell csinálni a füzetben, lefényképezni, és feltölteni valahová, a tesztsort egy másik platformon kell megcsinálni de elfelejtett képernyőképet készíteni, úgyhogy vissza az egész.

Az online 'live' óra szokás kérdése. Lehet, hogy kényelmetlen a diákoknak felkelni reggel, és 8-ra (netán 9-re) beülni a gép elé, de rendszert ad, fel kell öltözni, tudják, hogy feladatuk van, és nincsenek egyedül, mert lehetőségük van ugyanazokat a hülyeségeket benyögni az online órán, mint az iskolában - ezt kb. a 3. óra után kezdik el, amikor felszabadulnak eléggé.

2. Milyen legyen egy 'live' óra?

Sokszor halljuk, hogy a 'csengő nem neked szól fiam, hanem nekem', de most sajnos nincs csengő. Puszta jóindulatból, és segítőszándékból ezért hajlamosak lehetünk 'tovább tartani' az órát, ha már belejöttünk, és 45 perc helyett akár 75-80 percig is húzni, hogy legyen értelme. Bár kétségtelen a jó szándék, próbáljuk meg ezt NEM tenni. Soha. Előfordulhat, hogy a diákoknak rögtön utána lenne egy másik órája, és így mindösszesen pár percet hagyunk nekik, hogy egy másik platformon, más tanárral, más tantárgyat kezdjenek el tanulni. Ez pedig eléggé frusztráló.

Mi lehet a megoldás? Ha megtartjuk az órákat, az inkább segít a gyerekeknek a tanulásban. Szervezzünk csoportokat, kelljen együtt dolgozniuk, tarthatnak beszámolókat, ha feldolgoznak egy-egy tananyagrészt önállóan, akkor azt adják elő az elő órán, beszéljük meg, egészítsük ki stb. Ugyanakkor az online élő órát is tervezni kell! Gondoljuk át, hogy mi fér bele, és NE TARTSUK 45 PERCEN KERESZTÜL. Legyen egy óra 35 perc, vagy legyen 45, de jöjjenek 10 percenként párban konzultációra. Hagyjunk időt, hogy átálljanak a következő órára, egyenek valamit, esetleg picit cseteljenek előtte a barátaikkal, netán bediktálják egymásnak a házi megoldásait a 'szünetben'.

3. Milyen a hatékony tanári munka?

Bár az első sokk hatására elkezdődött egy erős szakmai pezsgés, és azt gondolhatjuk, hogy beköszöntött a digitális pedagógia aranykora, ha kicsit jobban megvizsgáljuk a folyamatokat, árnyaltabb képet kaphatunk. Attól, hogy nem e-mailben, hanem egy Google Classroom-ban küldünk ki egy feladatot, az még egy kiküldött feladat lesz, nem több. Ha csatolunk hozzá egy általunk összeállított segédanyagot, azzal segíthetünk, de ha aznap ezt 8 tanár megcsinálja még, kevés az valószínűsége, hogy hasznosul. Mivel egyre világosabban látszik, hogy ez a helyzet nem hetekig, hanem hónapokig fog tartani, és jó eséllyel az idei tanévben nem tudunk már a diákjainkkal személyesen találkozni, nem lesz sajnos elég 'alibizni', azaz azt mondani, hogy nem baj, ha ez a pár hét nem a tanulásról szól, az sem baj, ha lemaradunk az anyaggal, majd ha visszamegyünk, bepótoljuk. Csak éljük túl valahogy ezt a rövid, ámde vészterhes időszakot.

Ha megpróbálunk valóban arra figyelni, hogy hatékony legyen a tanulási folyamat, és érdemben tudjunk segíteni a diákjainknak, az alábbi javaslatok talán hasznosak lehetnek, ha azon gondolkozunk, hogyan induljunk el:

a) Legyen közös iskolai rendszer!

Ne hagyjuk, hogy minden tanár más platformot használjon! Ha mást nem, a feladatkiosztást és az értékelést meghatározott szempontok szerint (akár a KRÉTÁ-ban), vezessünk közösen. Vagy legyen egy Google Naptár, ahol minden beadandó, feladat, online óra EGY HELYEN gyűlik, és elérhető a diák számára. Ezzel egy kisgyermek szüleinek hihetetlenül sokat segítünk, de egy gimnazista szülei is megköszönnék. Amikor ezt felvetettem, több iskolavezető is azt mondta, hogy 'no de a tanárok nagy része nem tervez egy hétre előre'. Itt megkérdezhetnénk, hogy az év elején leadott tanmenetekkel akkor mi a helyzet? Nem egy hétre, egy évre kell előre pontosan terveznünk! És most itt ennek kézzel fogható haszna is lenne. Vezetőként, szülőként, és diákként is elvárható, hogy legalább egy hétre előre lássék, hogy milyen terhelése lesz a diákoknak. És akkor nem kell vaktában azt kérni, hogy 'csökkentsük a terhelést, kollégák', mert valójában senkinek fogalma sincs, hogy mennyi is az a terhelés, és az egyes tanárok között még kevesebb az együttműködés és kommunikáció, mint eddig.

b) Tartsuk meg az online órákat!

Nem kell mindet és mindig (én pl. az első órákat simán kihagynám, végre aludhatnának 8.30-ig), és ne legyenek 45 percesek, csak 35 percesek, de tartsuk meg őket. Ha lehet, akkor legyenek változatosak: az egyik órán mi meséljünk egy anyagrészről, és kérjünk azonnal visszajelzést hozzá, a következő órára kérjünk csoportmunkát, vagy akár az órán kérjük meg a gyerekeket, hogy csoportokban dolgozzanak ki egy anyagrészt. Emellett adjuk ki párban a feladatot, hogy dolgozzanak fel egy anyagrészt a diákok, ezt adják elő online, és beszéljük meg, egészítsük ki. Végül szervezzünk konzultációkat, ahol előre kérjünk be mindenkitől 1-2 kérdést, ami a tananyag feldolgozása során felmerült benne, és ezek mentén beszélgessünk stb.

c) Készítsünk digitális tananyagot!

Ha e-mailben kiküldünk egy megtanulandó tananyagrészt a tankönyvből, majd mellékelünk ehhez pár dokumentumot, és két hét múlva dolgozatot íratunk, akkor fontos tudnunk, hogy NEM digitális rendszerben tanítunk, hanem gyakorlatilag egyáltalán nem tanítunk. A tankönyv feldolgozását változatos módszerekkel lehet segíteni, pl. készíthetünk rövid videókat, ehhez interaktív tananyagokat (vö: Feedback, feedback, feedback lent), ezt ki lehet egészíteni értelmes online órákkal (amit sajnos másképpen kell tartani, mint egy fizikai tanórát, hiszen ha unalmas, egyszerűen elkezd csetelni a diák). Ha nem is tartunk meg minden tanórát, legyen 1 'kvázi-kötelező' óra, és a többiben konzultáció, 8-10 percenként párban, hármasával beszélgessünk velük, mindig más diákkal, adjunk teret arra, hogy valóban kérdezzenek. Az, hogy a Google classroom-ban kiírjuk, hogy 'ha kérdésed van, tedd fel', jó eséllyel kevés aktivitásra ösztönzi a diákjainkat. Arra jó, hogy elmondhassuk: 'én felajánlottam, ő nem élt vele, ő baja'. Szintén érdemes azt is átgondolni, hogy a digitális tananyag nem 10 tesztkérdés, amit 2 perc alatt megcsinál a diák.

d) Feedback, feedback, feedback

Ez talán a legfontosabb elem, hiszen a személyes találkozás és a megszokott pedagógiai folyamatok hiánya teljesen átalakította a visszajelzés rendszerét. És sajnos gyakran nem léptek újak a helyükre. Tipikus megoldás egy kép feltöltése a Google Classroom-ba, de erre gyakran semmilyen visszajelzés nem érkezik. Nincs kitalálva, hogyan lehet 100 képben feltöltött megoldást korrektül visszajelezni. Már ebből sejteni lehet, hogy a munkafüzet lefényképezése és a kép feltöltése nem a leghatékonyabb módszer visszajelzés szempontjából. Ugyanígy, ha van egy tesztsor, amely elvégzését ugyanígy kell igazolni (képernyőképet kell feltölteni igazolandó, hogy elvégezte a diák a tesztet) kevés információt ad nekünk, nem tudjuk, hogy mit rontott el, mit tudott, mit nem. Ez a megoldás is gyakorlatilag kizárja az értelmes visszajelzést. Hogyan lehet mégis megpróbálkozni? a) készítsünk digitális tananyagot, amelynek látjuk a részletes eredményeit, és azonnali visszajelzést ad a diákoknak, b) tartsunk online órákat, amelyeket meg is tervezünk (hány Facebook posztban látok ilyeneket: "Discord-on szeretnék valami játékot játszani fél órán át, nincs ötletetek?" A válasz: de van: pedagógiai tervezés, célok stb. És akkor kialakul, hogy milyen játék segítheti ezeket elő). De ez mintha már nem lenne fontos.), c) nem elég csak úgy bemenni egy órára - lesz, ami lesz - és ez hatványozottan igaz egy online tanórára. Különben az lesz, hogy rájönnek a 15. perc után, hogy ennek nagyjából semmi értelme, és elkezdenek az osztálycsoportban trollkodni; d) Felejtsük el, hogy a 'ha van kérdésed, tedd fel' visszajelzés, vagy tanítás. Úgy, ahogy egy óra végén sem működik sokszor, itt pláne nem fog. Tudni kell úgy kérdezni, úgy irányítani az órát, hogy kiderüljön, hol lennének kérdéseik. Összefoglalva: önmagában az, hogy egy óra 'digitális', vagy 'online', nem jelent egyszersmind tervezést is. Sőt! Meg kell próbálnunk minél változatosabban visszajelezni a diákok munkáját. És még valami: online órák elején egy pár percben ugyan kérdezzük meg, hogy vannak!

4. A rengeteget dolgozó pedagógus

Ezt is sokat hallom, és meg vagyok győződve, hogy igaz is. Egy lelkiismeretes pedagógus este 10-ig dolgozik akár, hogy a feladatai végére érjen. Főleg igaz ez akkor, ha egy beadandó az alábbi folyamatban érkezik: a) diák megírja kézzel, b) beszkenneli, befotózza, emailban elküldi, c) tanár kinyomtatja, d) tanár papíron kijavítja, e) tanár visszaszkenneli, f) tanár visszaküldi emailen a diáknak. Ha ezt megszorozzuk 100 diákkal, akkor könnyen belátható, hogy a tanárnak napi 12 órájába telik az, ami egyébként 1 óra alatt megoldható lenne - elsősorban azért, mert pontosan azt szeretné csinálni, amit offline is csinált, és ez - most már teljesen világosan látszik - nem járható út. A sok munka egy dolog, a hatékony, értelmes munka meg egy másik. A megoldás az, hogy elfogadjuk, hogy ez egy másfajta rendszer, ahol nem lehet pontosan ugyanazt tenni, mint a fizikai órákon. Vagy hát lehet, de akkor a fenti munkamenet lesz. És sajnos attól, hogy valaki sokat dolgozott valamivel, még nem biztos, hogy hatékonyan is tette.

5. Miért legyen online óra? Hogy egész nap a gép előtt üljön a gyerek?

Ahogy egy szülő rendkívül frappánsan megfogalmazta: Olyan ez, mintha a tanárok munkáját a szülőkre, a szülőkét pedig a tanárokra bíznánk. Ez egy vita közben hangzott el, amikor arról volt szó, hogy milyen komoly gond, hogy a diákok online, gép előtt vannak egész nap - ez az egyik legjellemzőbb érv az online megtartott órákkal szemben; még többet vannak képernyő előtt. Nos, hogy órán kívül mennyit gépez egy gyerek, az valóban probléma, de nem az iskola problémája, hanem a szülőké, akik otthon látják, hogy mi a helyzet. Az azonban, hogy a befejezett múlt igeidőt angolból hogyan tanulja meg a gyerek, szintén probléma, de az meg nem a szülő problémája. Mégis, rengeteg lájkot kapnak azok a posztok, ahol arra biztatják a tanárokat, hogy ne tartsanak élő órákat, hiszen amúgy is annyit ül a gyerek a gép előtt. Itt egyrészt felmerül a kérdés, hogy ha nem az órán van, hanem kötelezően bezárva egy 50 nm-es panellakásba egész nap, akkor mi mást csinálhatna még, pl. milyen más formában tudna kapcsolatot tartani barátaival, szórakozni, általában szocializálódni a szűk családi körön kívül. Másrészt fel kell tennünk azt a kérdést, hogy a nem tanulással töltött időt vajon nem másfajta képernyő előtt töltött idő tölti-e ki?

6. Videót kell magukról feltölteni a lányoknak edzés közben. Na és?

Végül szólnunk kell az adatbiztonságról, a szerzői jogokról és általában az onine létről ebben a helyzetben. Mintha ezeket kidobtuk volna az ablakon a digitális munkarend bevezetésével. Olyannyira így van, hogy amikor a TanárBlogon erre irányuló kérdések, posztok kerülnek ki, mindig megkapjuk, hogy a 'tanártársadalom ellenségei' (sic!) vagyunk, ráadásul mit 'cseszegetjük' a tanárokat ezzel, hiszen két nap alatt kellett átállni, és senki sem szólt, vagy biztosított erre képzést. Véleményem szerint a digitális tanulásnak rengeteg platformja létezik évtizedek óta, így elsősorban nem az a probléma, hogy nem léteznek képzések, inkább az, hogy a mindennapi terhelés mellett viszonylag kevesen léptek ebben előre, hiszen az erőforrásaink végesek. Mindazonáltal, nem tehetjük meg, hogy nem veszünk tudomást arról, hogy a GDPR törvény életben van most is, hogy igen könnyen válhatunk érzékeny, egészségügyi adatok kezelőjévé, hogy a diákjaink biztonságát az online térben nekünk is kötelességünk védeni. Nem kérhetjük őket, hogy videókat töltsenek fel magukról általában, és különösen anélkül, hogy tudnák, ezeknek pontosan mi lesz a sorsa. Ne gondoljuk azt, hogy a nagyobb közösségi oldalak nem használják ki ezt a lehetőséget arra, hogy még pontosabb profilt építsenek minden egyes általunk elküldött lájkból, üzenetből, online megtartott órából. Szintén problémát jelent, hogy ész nélkül regisztráltattunk gyerekeket rengeteg weboldalra, közösségi oldalra (ha nem is kötelezően, de 'ajánlottan', hiszen aki nem regisztrál, kockáztatja, hogy nem fogja tudni, hogy milyen feladatokat, mikorra és milyen formában kell leadni).

Számokérhető tehát mindez egy pedagóguson? Én azt gondolom, hogy nem feltétlenül! Sokkal inkább egy iskolán, egy intézmény vezetésén! Nem várhatjuk el, hogy 2 nap alatt a több száz ilyen-olyan digitális eszköz között hibátlanul eligazodjon egy ezzel eladdig egyáltalán nem foglalkozó pedagógus, az azonban igenis elvárható, hogy egy iskolának legyen erről fogalma, és legyen erőforrása, hogy ezeknek utánajár. Itt is szeretném hangsúlyozni annak a fontosságát, hogy NE hagyjuk magukra a tanárokat, hanem intézményi szinten próbáljuk segíteni, támogatni az átállást, elsősorban azzal, hogy megvizsgáljuk a szóba jöhető platformokat, majd iskolai szinten választunk egyet, és annak a használatát támogatjuk minden téren, módszertanilag és technikailag is! Meggyőződésem, hogy az, hogy ebben mindenkit magára hagynak, azzal, hogy ez így 'demokratikus', hatalmas vezetői hiba és a felelősség kevéssé elegáns áthárítása azokra, akik a legkiszolgáltatottabbak ebben a helyzetben: az egyes tanárokra, akiknek mindezt pár nap alatt kellene felmérniük, kitalálniuk, illetve a szülőkre, családokra azzal, hogy közöljük velük, hogy az, hogy hová regisztrál a gyerekük, az ő felelősségük, többek között az adatvédelem szempontjából is. Vajon hány szülőnek volt ideje arra, hogy a tanárok által előírt 15 különböző alkalmazás gyakran csak angol nyelvű adatvédelmi tájékoztatóját alaposan átolvassa, megfontolja? És ha még meg is tette, vajon ezek közül hány merte azt mondani, hogy egy adott alkalmazás olyan módon gyűjt adatokat, aminek nem szeretné a gyerekét kitenni? Ha mi egy erre vonatkozó kérdéssel a pedagógusok ellenségei lettünk, vajon mit kapott volna egy szülő az ilyen 'nyafogásért'? Szintén érdekes kérdés a nyilvános fórumokon terjedő PDF tankönyvek helyzete, mintha minden kiadó minden kiadványa szabadon rabolható lenne ebben a helyzetben. Eddig ezek torrent oldalakon megtalálható, esetleg sunyiban, e-mailekben elküldött fájlok voltak, ám most több ezer tagot számláló csoportokban teljesen nyíltan történnek. Biztos jó ez?

7. Digitális pedagógiai minimum Az eddigiek összegzése tanári szempontból talán a 'digitális pedagógiai minimum' lehetne. Véleményem szerint ez az alábbiakat kell, hogy tartalmazza: a) Értelmesen kitalált, de megtartott (rövidebb) online órák, b) digitális tananyagok c) gondosan eltervezett feedback rendszerek, d) mentálhigiéné - online órák keretében, e) közös iskolai digitális keretrendszer, f) pontos kép arról, hogy milyen terhelése van a diákoknak (ez az iskolavezetés feladata elsősorban, hogy ennek fórumot adjon), g) alternatív értékelési módszerek következetes alkalmazása, h) ha lehet, integrált eszközök használata - ne ezerfelé kelljen regisztrálni, i) a tanár és a szülő feladatainak szétválasztása, j) akármilyen vészhelyzet van, az adatvédelmi és GDPR rendelkezések betartása, betartatása. Kétségtelenül nehéz most pedagógusnak lenni,