ONvédelem Portál - online biztonságról

Internet a tanórán - 2016. október 7.

Írta: Prievara Tibor

hop A Hegyvidéki ONvédelem portálja (ITT TALÁLHATÓ) szülőknek, diákoknak és pedagógusoknak nyújt segítséget online biztonság témakörében. Az oldal neve is sejteni engedi, hogy itt bizony meg kell védenünk magunkat. Ez kár, mert igyekeztek sok hasznos infomációt összegyűjteni, amit ideális arányban vegyítettek közhelyekkel, amiket gondolom le kellett írni, mert azt nehezebb vállalni, hogy 'fogalmunk sincs igazából, hogy mit is kellene tenni'. Abból nem lehet (és nincs is) baj, ha azt tanácsoljuk a pedagógusoknak, hogy "Bővítse ismereteit", vagy "Beszélgessen a diákjaival", netán "Neveljen tudatosságra". Természetesen midnezekkel nehéz vitatkozni, csak így, egymás után elolvasva kicsit talán banálisnak tűnhet - és tűnik is.

Én személy szerint - szülőként és padagógusként - sajnálom, hogy a 'mindenképpen látni kell' videók között egy Euronews program van a második helyen, ahol már az első percben szó kerül az öngyilkosságba hajszolt zaklatott és bántalmazott gyerekekről. Mindez persze nem jelenti azt, hogy ez nem létező probléma, de talán sokkal hasznosabb és értelmesebb a SafeInternet videója, ahol elmondják, kutatásokra hivatkozva, hogy a gyerekek 70%-ban nem beszélgetnek idegenekkel, vagy ha igen, akkor azok leginkább a barátaik barátai. Nagyon kevés a valószínűsége annak, hogy szexuális ragadozók támadják le őket mondjuk a Messengeren. Az azonban sokkal valószínűbb, hogy az iskolai vagy játszótéri 'évődés', 'froclizás' a digitális térben új jelentésréteget kap, amiről jó, ha beszélgetünk a gyerekeinkkel, diákjainkkal.

Végül pár szóban a szülőknek szóló aloldalról: itt számottevő információt nem találunk, csak egy szósólapot, amely a "Szülői akadémia" nevű rendezvényt reklámozza, több alkalommal és vonzó címekkel, mint: "Az internet sötét oldala" vagy "Digitális tolvajok". Számomra mindez nem sok jót ígér ...