Nyílt levél az MTVA-hoz

Természetesen ezt a fenntartónak jeleztük, de ha nincs pénz. hát nincs pénz. Ha demagóg szeretnék lenni (márpedig abból, hogy ezt a mondatot leírtam, lehet sejteni, hogy most az leszek), azt írnám, hogy szerencse, hogy az iskola és a tanári bekamerázására van, így most már mindannyian biztonságban érezhetjük magunkat, hiszen minden lépésünket nyomon lehet követni. Besurranó tolvaj legyen a talpán, aki legközelebb bemerészkedik az iskolába.

Tehát elmondhatjuk, hogy ha mégiscsak modern eszközökkel akarok órát tartani, egy 45 perces órából 15 azzal telik, hogy megpróbálunk belépni a virtuális osztályterembe, ahol a feladatot kulturált, biztonságos környezetben, egy wikihez, kommunikációs felülethez 21. századi módon kapcsolódva tudnánk projektszemléletben együtt tanulni, az túl sok. Képzelje, annyira naiv voltam, hogy a nyáron arra gondoltam, hogy összeállítok egy multimédiás tananyagot, amit csak a gépeken tárolnánk – nem kellene könyvet cipelni, egy helyen lennének a videók, a képek, audió anyagok stb., mindenki számára elérhetőek lennének. Remek ötletnek tűnt, sajnos a gépek már nem ’viszik’ a videókat, hangkártya sincs mindegyikben, interneten csak szöveges oldalakkal birkóznak meg biztonságosan és különben is, jó eséllyel 16 gépből 4-5 egyáltalán nem működik éppen. Sajnos nincs mit tenni, nincs kihez fordulni, hiszen akik a forrásokról döntenek, valószínűleg Excel táblázatokat böngésznek és költségtényezőket látnak abban, ha egy iskola 8 évente felújítaná a gépparkját. Hová is lennénk, ha diákokat, pedagógiai célokat és eszközöket néznénk, igazuk is van. És sajnos abban is, hogy ők akkor végzik jól a munkájukat, ha minél kevesebb a panasz, ám kevesebb a kiadás is. Ebben érdekeltek. Ők mindnyájunknak spórolnak ezzel. Kérdés (de csak költői, persze), hogy milyen áron … .

Elvárás – egyre inkább szükséglet is – hogy mi, tanárok, ne papíron töltsük ki például a naplót, hanem használjuk a modern technika egyik kiemelkedő vívmányát, az e-naplót. Valóban kényelmesebb, és az is kihívás, ha évente újat kell megtanulni (nekem szerencsére még nem), nem hagyja az embert eltunyulni. Hogy ennek az elvárásnak megfeleljünk, sajnos már nem elég az iskolai gépekre hagyatkoznunk. Sokan, és egyre többen jelennek meg tablettel, kisebb-nagyobb számítógépekkel az iskolában. Így akinek nincs, az odafér a 4 géphez. Azokhoz a gépekhez, amelyeknél – és ez most nem költői túlzás – 13 percig tart az, hogy a gép bekapcsolásától egy e-mailben elküldött dokumentum kinyomtatásáig tartó utat bejárjunk. Nem csoda, ha egyre többen választják azt, hogy vásárolnak egy nyomtatót, és otthonról hozzák a kiadandó anyagokat.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy mostanában a wi-fi sem megy. Leáll, ledob, nem enged, belassul, újra elindul, megint leáll. Jó lenne, ha közös hálózaton tudnánk dolgozni az iskolai gépekkel, rengeteg izgalmas dolgot lehetne csinálni. De nem lehet. De még egy videót sem lehet lejátszani. Én megkérdeztem, hogy most mi lesz, de mindenki tehetetlenül nézett vissza rám. ’Jeleztük”- mondták. Mi mást tehetnénk? Dobjuk össze a pénzt egy jó wi-fi hálózatra? Használjuk a saját mobilnetünket a saját telefon előfizetésünkről? Még azt sem sikerült kideríteni, hogy pontosan kinek a felelőssége, feladata, szerződéses kötelezettsége, hogy legyen az iskolában wi-fi. Talán ha a gyereke ide járna, és látná, hogy szinte senki nem mer tervezni semmilyen IKT eszközt használni az órán, akkor segítene. De így, hogy aki a forrásokat kezeli, nem látja a problémát, nehéz. Ismételten; nem hibáztatom. Neki akkor rossz, ha sokat költ. Az ő munkája az, hogy ne költsön. És az, hogy prezentációkat küldjön le, amelyeket kötelezően felolvastat az iskolában arról, hogy a KLIK diák-központú, dinamikus, jó hangulatú munkahely. És persze munkacsoportokban faragjuk ki a megújulás templomának kis gipszstukkóit. És igen, mindenki ott volt, lehet látni az elkészült képeken, meg hát most már arra sem kell költeni – veszi a kamera. Ez is a biztonság érzetével tölthet el mindenkit – joggal.

És a legérdekesebb az, hogy mégis van ezért némi újítás, fejlesztés az iskolában. Sikerült egy interaktív táblákat forgalmazó céggel megegyezni, hogy tesztelésért, több 100 óra munkáért cserébe adott 2 táblát is! Ráadásul projektorokkal. És ez még mind semmi, hiszen egy újabb terembe kerülhetett projektor és vászon – a szülők összedobták rá a pénzt. Kár, hogy a monitor kábelre már pont nem jutott és nem ehet kideríteni, hogy ki lehetne, aki kifizeti.

Hogy ne szaporítsam a szót, kedves Főszerkesztő Asszony, lehetne egy látványos filmet készíteni ezekről a projektekről, az is elképzelhető, hogy a diákok lelkesen nyilatkoznának, hiszen interaktív táblás teremben lennének, elkészült terméket mutathatnának, beszámolhatnának arról, hogy egy világversenyen igen szép eredményt ért el a fejlesztésük, és azzal is dicsekedhetnének, hogy saját maguk próbáltak egy hírportált fenntartani. Csak azt is hozzá kell tenni, hogy az interaktív tábla adomány, a fejlesztést egy magáncég végezte, a feladatot otthon, szabadidőmben segítettem, a filmhez a diákok szereztek kamerákat, a forgatást szombaton csináltuk, a vágást saját szoftverrel, házilag oldottuk meg, végül fizetés nélküli szabadságot kaptam, hogy képviselhessem az országot a világbajnokságon. Ha szerencsénk van, lelkesen nyilatkoznak, és mindebből csak keveset észlelnek a gyerekek.

Mindezek fényében nem érezném hitelesnek, ha ez a film a magyar közoktatásban zajló esemény, netán érdekes, jó példa bemutatásaként, elkészülhetne. Nem lenne ugyanis igaz. Beállított díszlet, vágókép lehetne csak annak az egyre nehezebb és elkeserítőbb valóságnak az elfedéséhez, amelyet nap mint nap kell megélnünk sokunknak, azoknak főleg, akik éreznek hajlandóságot és elkötelezettséget ilyen jellegű projektek tervezésére, kivitelezésére. Van persze hely, ahol le lehetne forgatni a filmet. Javaslom az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumot, ahol valóban 21. századi válaszokat adnak 21. századi kihívásokra. Ahol működik a wi-fi (és ha nem, akkor fejlesztenek), kísérlet van a papír nélküli iskola bevezetésére, van kamera és működő számítógépterem. Persze, ott nem a KLIK a fenntartó, és érződik és jogalappal bír a diákok, tanárok igénye, hogy mindahhoz a tudáshoz, képességhez, amelyre szükségük lehet, ne csak egyre nagyobb anyagi áldozatokkal, erre fordított szabadidővel és plusz energiával lehessen hozzájutni.

Mert ez egy veszélyes út. Az embernek elfogy a plusz energiája, nem tudja már ezzel tölteni a hétvégéit, az állandó bizonytalanság és sikertelenség (már megint nem megy semmi) elveszi a kedvét az újításoktól, a diákok szemében lejáratódik, szakmaisága, hozzáértése megkérdőjeleződik, nem érzi már úgy, hogy képes és érdemes ezzel tölteni az idejét. A portfólióba betesz három prezentációt (IKT pipa), megnyugszik, törekszik a Pedagógus 2 felé, majd felveszi krétát és elkezd beletörődően jegyzetelni. Ez legalább működik!

Tisztelettel,

Prievara Tibor