Nyerjetek egy szuper mentort diákotoknak! Pályázat 10-11. osztályos tanulóknak

- 2021. február 9.

Írta: Prievara Tibor

Az oktatásban a legnagyobb erő a személyes motiváció. Ezúttal a 21-ek vállalnak mentorálást. Ők mindannyian az egészségügy élvonalába tartozó, nemzetközi hírű szakemberek, van köztük gyógyszerész, orvos, tudós, rendőr, kommunikációs szakember, közgazdász, jogász.

Az elmúlt év sok mindent átformált az életünkben. Most végképp reflektorfénybe kerültek az egészségügy dolgozói, s azt is látjuk, hogy milyen fontos a jó és érthető kommunikáció az egészségről. A bezártság megerősítette a kapcsolatainkat, a személyes törődés fontosságát, hiányoznak a közösen megélt élmények, az odafigyelés.

A tanárok jól tudják, hogy a szerepük megkerülhetetlen, amikor a diákok motiválásáról van szó. Sőt mi, tanárok emlékszünk a saját tanárainkra, akik miatt megszerettünk vagy épp rajongtunk egy-egy tantárgyért. A 21 nő által vezetett mentorprogrammal nemcsak a diáknak, hanem a tanáraiknak is kívánunk segíteni. Azt reméljük, hogy a programban résztvevő diákok olyan élményeket és tudást kapnak, amely megnyit számukra sok lehetőséget, sőt nemzetközi kitekintést és képet kapnak bizonyos szakmákról.

A pedagógusok jól látják, hogy kik azok a diákok, akik élni tudnak egy olyan lehetőséggel, amit egy személyes mentorálás nyújt. Ezért kérjük a segítségeteket most. Ajánljátok 10-11. osztályos diákjaitok figyelmébe a MentorProgramot, és az arra érdemes tanulókat támogassátok ajánló leveleitekkel!

Hogy pontosan kik is a mentorok, és hogy mi a jelentkezés menete, azt ITT TALÁLJÁTOK! Nagyon várjuk, hogy megismerhessük a jelentkezőket, és belevághassunk a közös évünkbe!