Napocska a baktériumpázsiton

Vezércikk - 2018. szeptember 25.

Írta: Nádori Gergely

flemingAlexander Fleming a penicillin felfedezéséről híres és sokan tudják, hogy maga a felfedezés a véletlennek, egy elfertőződött petri-csészének köszönhető. A történet azonban ennél is érdekesebb,Fleming ugyanis valóban a gondatlanságból elől hagyott tenyészeten találta meg a gombát, ami elpusztítja a baktériumokat, azonban ezt sokáig csak a művészet érdekében használta fel. Fleming ugyanis azzal szórakoztatta magát, hogy színes baktériumokkal festett képeket, olyanokat, mint ami a mellékelt képen is látható (innen). Nem könnyű dolog ez, hiszen úgy kell időzíteni a különböző baktériumokat, hogy a színük egyszerre jelenjen meg. Amikor észrevette a penicillin hatását, megörült, hogy a segítségével a tájképeken remek napocskát tudott létrehozni. Aztán csak jóval kezdte el vizsgálni, hogy mi is ez az anyag és használható-e gyógyításra is. A digitális eszközök használatával jó eséllyel mi is azon a szinten vagyunk, mint Fleming a napocskáival

Itt vannak a kezünkben a digitális eszközök a kezünkben a mikrokontrollerektől a mesterséges intelligenciáig és valóban próbálunk is valami újat csinálni velük. Amikor nagyon próbálkozunk, akkor sikerül túllépnünk a párosítós feladatokon és a többszörös választásos teszteken, de valószínűleg ez sem több annál, minthogy napocskát készítünk a penicillinnel. Kreatív megoldás nem vitás, sőt, ha úgy tetszik még igazán újító gondolat is, de ahhoz képest, amilyen változást a felfedezés valóban generálni képes tulajdonképpen megmosolyogtató.

Továbbra is úgy gondolkodunk a technikáról, mint ami a megszokott iskolai keretekben használható fel. A Puentedure által bevezetett SAMR rendszer (ITT OLVASHATÓ), az általunk már többször emlegetett szamár-létra, a technika legmagasabb szintű jelenlétének azt tartja, amikor az újradefiniálja az oktatás egészét. Attól tartok, még nem is tudjuk, hogy mi lehet az újradefiniált oktatás. Bizonyos elemeiben már lehet érezni, hogy a változás elementáris lehet, a saját digitális iskolánk kapcsán az egyik legelső élményem az volt, hogy amint aktívan kezdik használni az eszközöket a diákok, felrobban az osztályterem. A gyerekek kis csoportokban mentek ide-oda az épületben, leültek valami számukra szimpatikus helyen és dolgoztak. Én meg kereshettem őket, merre is vannak, egyértelmű volt, hogy az a tanterem elrendezés, amiben dolgozunk (hiába az egyszemélyes, mozgatható asztalok) messze nem alkalmas mindahhoz, amit a digitális tanulás lehetővé tesz. A saját robotika klubunkban napról napra csodálkozom el azon, hogy mi mindent tudnak a diákok megcsinálni és milyen mértékben nincs szükség hozzá a klasszikus tanórára. A diákjaink a saját érdeklődésük alapján tanulnak meg bármit, a YouTube pedig ilyenkor hatékonyabb oktató tud lenni bármilyen tanárnál. Az én szerepem sokkal inkább az, hogy megteremtsem a munka feltételeit, lehetőségeit, estlegesen együtt ötleteljek a gyerekekkel azon, hogy mit is lehetne csinálni. Nem a klasszikus tanár szerep, de még ez is távol jó eséllyel attól amilyen a tanár hamarosan lesz.

Izgalmas időket élünk.