Mesterséges képek

Internet a tanórán - 2022. szeptember 8.

Írta: Nádori Gergely

miniaturLassan a csapból is az folyik, hogy miként változtatja meg az életünket a mesterséges intelligencia. A jóslatok ugyan gyakran túlzónak tűnnek és arról is lehet vitatkozni, hogy mennyiben nevezhető egyáltalán intelligenciának ez a dolog, amit használunk, de az biztos, hogy valami izgalmas áttörésnek lehetünk a tanúi éppen. Nagy kérdés persze, hogy van-e és lesz-e bármi hatása az oktatásra? A jelenlegi rendszerek jellemzőan nagy adatmennyiségekből tudnak dolgozni, az osztálylétszámok viszont ritkán érik el a párezret, ami egy jó mesterséges intelligencia modell megalkotásához kellene. Megvallom, én még nem láttam azt, ahogyan MI-t használok a tanításban egészen mostanáig (bár feliratozó és fordító alkalmazásokat már használtam és azok is ilyen technológián alapultak, de az nem számít). Egész mostanáig, történt ugyanis, hogy a mesterséges intelligencia a számok és a szövegek világából a képek világához is elérkezett.

Az elmúlt hónapokban csak az nem hallott még az MI által generált képekről, aki egy kő alatt él. A lényeg, hogy az egyik legmenőbb általános mesterséges intelligencia programot a GPT-3-at betanították arra, hogy szöveges (angol nyelvű) leírásokból próbáljon képeket készíteni. Ehhez persze képek millióit kellett felismertetni vele, de ha a számítási kapacitás nem akadály, akkor ez végrehajtható. Az eredmény tényleg gyakran lélegzetellállító. Jelenleg négy helyen is próbálkozhatunk magunk is a dologgal, a crAIyon (IDE KATTINTVA) a böngészőből fut, nem kell hozzá semmi, de nem a legügyesebb művész, a Dall-E (IDE KATTINTVA) szintén a böngészőből fut és várólista van a használatához, ezután havonta 15 képet készíthetünk, a Midjourney (IDE KATTINTVA) használata pénzbe kerül és Discordon keresztül használható, végül, ha a gépünk elég erős hozzá, akkor futtathatjuk rajta a nyílt forrású Stable Diffusion programot (IDE KATTINTVA).

Továbbra is fenáll azonban a kérdés, hogy mire lehet jó ez a tanításban? Izgalmas lehet például, ha mindenki készít művekhez képeket és a diákok utána megbeszélik, hogy melyik a legjobb illusztráció. Ez például négy kép Pilinszky Négysorosához:

negysoros Ezek pedig a Toldihoz és a János vitézhez készültek:

toldi

janos

De nem csak irodalomból lehet izgalmas eszköz az MI kép. A minap például a diákjaimnak tudósok életéből kellett felkészülnie és a keretjáték az volt, hogy a Mennyországban egyszer és mindenkorra el akarják dönteni egy vitán, hogy ki a legagyobb tudós. Sokat segített, hogy az induláshoz ezt képet tudtam megmutatni nekik:

game show

Nyelvekből érdekes lehet egy olyan feladat, ahol a diákoknak kell kitalálnia, hogy mi lehetett a szöveges leírás egyes képek generálásához. Memoriter eszköznek is hasznosak lehetnek ezek a képek szavak, meghatározások tanulásához. Biztos vagyok benne, hogy még sokszor fogom használni ezt az eszközt az óráim szinesítésére és még bőven lesz ötletünk arra, hogy mi mindenre jó. Mindesetre ez az első olyan MI eszköz, amit azonnal elkezdtem használni.