Egy hatszáz éves oktatási intézmény és az IKT

Hírek - 2014. január 24.

Írta: Prievara Tibor

képleírás Haladni kell a korral – mondták már sokan a közoktatás kapcsán – majd bevezettek egy 40 évvel ezelőtti rendszert ismét, de az már más kérdés. Eton-ban (ami az egyik legrégibb és legismertebb elit középiskola) szintén így gondolják, de más úton indultak el: ők összeálltak az Emerge Venture Lab nevű kezdeményezéssel, és azon töprengenek, hogyan is lehetne hasznos, az ő problémáikra megoldást jelentő oktatási alkalmazások fejlesztésébe beszállni. Nem pénzzel, hanem szaktudással. Kiválasztanak hát néhány start-up céget, segítik őket a fejlesztésben, majd az elkészült termékeket megpróbálják bevezetni a saját oktatási rendszerükbe. Ügyes!

Sok problémára nyújthatnak megoldást a kicsi garázscégek boszorkánykonyhájában készülő appok, szoftverek és eszközök, még az oktatásban is. Izgamas felismerés egy valóban nagy hagyományokkal rendelkező iskolában. „Senki nem tudja, hol jár ez a világ 10 év múlva. Ostobaság lenne a homokba dugni a fejünket és azt gondolni, hogy az iskolákban az oktatás ugyanúy megy tovább, mint eddig”. Különösen érdekes az, hogy elsősorban kollaboráció elősegítésére használható alkalmazásokban gondolkodnak Etonban. Nagyon érdekes számomra, ahogy képesek voltak felismerni a problémát, hajlandóak voltak nem hagyományos válaszokat keresni, és nyitottan, egy támogató rendszer felépítve, a megoldáshoz vezető eszközöket fejleszteni. Respect Eton!