Csengő helyett

Tíz weboldal... - 2020. december 2.

Írta: Nádori Gergely

csengoAz online óratartás egyik nehézsége, hogy miként is kezdjük el és miként is fejezzük be az órát. Talán nem teljesen véletlen, hogy a klasszikus iskolában olyan sok rituálé kapcsolódik az órakezdéshez. Ott van rögtön a csengő, ami jelzi a diáknak, hogy az óra megkezdődött, aztán (bár egyre kevesebben ragaszkodnak hozzá) a jelentés, vigyázz állás. Ha ezeket a kissé militarista elemeket nem is kedveljük annyira, az tény, hogy valamiképpen érdemes az óra kezdését jelezni. A online órák esetében nincs arra lehetőség, hogy látványosan bemenjünk a terembe, felszólítsuk a folyosón beszélgetőket, hogy be kellene jönni. De azért nem vagyunk teljesen eszköztelenek. Én például az online órákat rövid vicces videókkal szoktam kezdeni. Ezeket a 4-5 perces videókat már kicsit korábban elkezdem, és egy-két percet belenyúlnak az órába is. Ha ezek kellően szórakoztatók, a diákok gyakran már kicsit hamarabb is belépnek, hogy láthassák. Az az egy perc pedig ami elmegy az órából bőven megtérül azzal, hogy kicsit felkészültebben kezdünk bele. Íme pár ötlet ilyen vicces videóra:

A karanténhelyzetet remekül írja le a Nem kakas című dal, ami mellesleg egy 14 éves fiú munkája.
Örökzöld a finn diszkó lecke.
Csodálatos ez a finn diszkó dal.
Vagy a YMCA finn változata.
Öltözékben hasonló ez a lenyűgöző német divatbemutató.
Szintén klasszikus ez a dal arról, hogy a kemény fiúk nem nézik a robbanást.
Fantasztikus látvány a mongol torokéneklős metál.
Kevesen táncolnak ma már így.
Mindig bejön a Thriller indiai változata.
Ahogyan az indiai Superman is.