Biztonságos internet gyerekeknek? Na ez minden, csak az nem

Tippek, trükkök - 2017. március 30.

Írta: Prievara Tibor

Sokat beszélünk mi is az online biztonság kérdéséről, és folyamatosan igyekszünk megosztani a témához kapcsolódó hasznos oldalakat, helyenként még az elcsépelt szakszóval ún. jó gyakorlatokat is. Ma pont az ellenkezőjéről lesz szó, ugyanis egy olyan oldalt mutatunk be, amely szerintünk leginkább elrettentő példa lehet minden, ezzel foglalkozó pedagógus számára. A Better Internet for Kids nevű érdekes képződmény. A 'Rólunk' részben kiderül, hogy EU-s portálról van szó, pedig első ránézésre azt gondoltuk, hogy talán csak egy alattomos, gonoszkodó troll aknamunkája, aki megpróbálja a gyerekeket az internet sötét oldala felé terelgetni. Elemzés a lapozás után!

A portál összesen 70+ oldalt listáz ( MÉGPEDIG ITT). Először végignézve a listán alig akartam hinni a szememnek, hiszen az első tízben ott a 4chan, amit néhányan - már elnézést a kifejezésért - rendkívül találóan az internet se**lyukának hívnak, mivel névtelenül lehet bármiről bárkinek megnyilvánulni, és azt gondolnám, hogy ez az az oldal, amit biztosan nem ajánlanék diákok figyelmébe, hacsak nem úgy, hogy figyelmeztetem őket, hogy miért rendkívül veszélyes, ha odatévednek. Ehhez képest egy-egy odavetett mondattal elintézik, hogy 'ja, vannak meztelen képek is az oldalon'.

Azt írtam az előbb, hogy a 4chan lenne az utolsó, ahová felküldeném a diákokat, de szerencsére ez a remek online biztonságról szóló oldal rögtön rámcáfol, mert 4. helyen találjuk a Chatroulette nevű oldalt, ahol - a leírás szerint - random emberekkel lehet csetelni, akiket összesorsol, kidob a gép. Eddig teljesen igaz is, és a leírás korrekt, de aki ismeri a szolgáltatást, az jól tudja, hogy igen nagy esély van rá, hogy 3-4 körben egy meztelen nemi szervvel találkozunk premier plánban. Ha már biztonságos internetről van szó, és oldalakat gyűjtök, talán a Disney emoji oldala elé nem ezt rakom, vagy csak komoly figyelmeztetéssel.

A legszebb egyébként tényleg az, hogy utána a Club Penguin és az Emoji Blitz jön (ez utóbbi szintén Disney), amelyek komolyabb, tényleg gyerekeknek is való vicces, hasznos, tanulságos oldalak. Sajnos megelőzi ezeket még az AskFM is, ahol kérdéseket lehet feltenni, amelyre idegenek (vagy ismerősök) névtelenül válaszolnak. Ilyen pl., hogy 'Tényleg csúnya vagyok-e?' Azt hiszem, nem kell tovább részletezni, hogy miért ne ajánljuk az Askfm-et gyerekeknek.

Az első tízbe belefér még a Facebook, majd továbblapozva megtaláljuk az Instagram-ot, és a Flickr-t, de köztük, a honlap koncepciójához híven, ott a Her, ami egy leszbikus társkereső oldal.

Folytathatnám, de nem teszem. Azért írtunk a Better Internet for Kids oldalról, mert nekem például az érdeklődésem alapján ajánlotta a Pocket, és remek, szinte tudatosan megszerkesztett példa arra, hogy miként NE fogjunk a gyerekek tájékoztatásához.