Az év 2014: visszatekintés együtt

Internet a tanórán - 2014. december 24.

Írta: Prievara Tibor

2014Micsoda év volt! Gondoljuk szinte mindig ilyenkor szilveszter környékén. Ugyanakkor sok mindent elfelejtünk, nehéz mindenre emlékezni, amikor ilyen gyorsan töerténnek az események. Most néhány oldalt, gyűjteményt ajánlunk ahhoz, hogy az új naptári év első óráit hogyan tölthetjük az óév érdekes és/vagy fontos eseményeinek a feldolgozásával. Én azt szoktam csinálni, hogy a képekből kollázst csinálok, vagy egyesével kivetítem őket, és akár párban megpróbálják a diákok felidézni, hogy az a kép kit-mit ábrázol, és vajon hogyan kötődik a 2014-es évhez. Rögtön itt van a Facebook kisfilmje, vagy a Google kevéssé informatív filmje, amely a keresőszavak alapján idézi fel az év fontosabb eseményeit. Természetesen több oldal is található majd a lapozás után!

A CNN is gyűjtött nekünk visszatekintést, érdekes lehet a New Yorker szöveges / képes összeállítása is, ráadásul ez tematikus is, de érdemes maglátogatni esetleg az Al Jazeera oldalát is. Ha cinikus visszapillantásra vágyunk, a JibJab dala lehet érdekes, bár ez gyors, énekelt angol, egy fenék is van benne és sok a pattogó utalás egymás után. De hátha valakinek pont ez jön be.