A hazafias tanterv

Az első kérdésre a válasz teljesen egyértelmű, már hogy a viharba ne kellene hazafiasnak lennie annak, ami az iskolában történik? Akár tetszik nekünk, akár nem, közösségek részei vagyunk, felelősségünk van egymás iránt, sőt identitásunkat is meghatározza a közösség, aminek részei vagyunk. Ennek az identitásnak pedig sok összetevője van, valamifajta értékközösség és a közös hagyományok, kulturális örökség is, ami segít a közösség meghatározásában. Ezt a fajta hazafiasságot senki nem fogalmazta meg jobban Radnótinál, aki három dolgot is fontosnak tartott felsorolni: tudja, hol lakott itt Vörösmarty Mihály, ha néha lábamhoz térdepel / egy-egy bokor, nevét is, virágát is tudom és ami legalább ilyen fontos: Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép, / s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép. Teljes hazafias tantervet kapunk itt, van benne irodalom, földrajz, biológia, történelem és etika is. Akkor rendben is vagyunk? Hiszen a Nat-ban szerepel Vörösmarty életműve, bokrot ugyan nem találtam benne, de lehet, hogy az a kerettantervben szerepel majd, mint Kertész Imre. Mégis, attól tartok, hogy ennyitől ez az alaptanterv még nem lesz hazafias.

Végezzünk el egy gondolatkísérletet! Vegyünk egy hazafit, legyen ez mondjuk a legnagyobb magyar Széchenyi István, milyen tantervet írna ő ma? Az a Széchenyi, aki bejárta a világot és hazatérve mindent, amit ott jónak talált megpróbált a saját nemzetében is létrehozni. Alapított tudós társaságot (ha már a franciáknak van), épített vasútat (ha már az angoloknak van), szabályozta a folyókat (ha már a németek is szabályozzák), létrehozott lóversenyt és kaszinót, ipart és kultúrát, megtett mindent, hogy az ország fejlődjön, hogy a lakói boldoguljanak és képesek legyenek helyt állni a nemzetek között. Milyen tantervet készítene ő?

Sajnos nem olyat, mint ez a mostani. Nem olyat, ami ugyan az általános részekben hosszan értekezik az IKT eszközök fontosságáról (293. o.), a tevékenységközpontú tanulásszervezésról (294. o.), az egyéni tanulási utakról (293. o.), majd a részletező részben mindent megtesz azért, hogy ezeket ne lehessen alkalmazni. A digitális eszközök szinte kizárólag csak a hagyományos és digitális esetleg a nyomtatott és digitális szókapcsolatokban fordulnak elő, ami egyértelműen jelzi, hogy azok sajátosságait, a belőlük adódó speciális lehetőségeket nem érti a szerző, vagy csak nem törődik velük. A tevékenykedtető, kutatásközpontú tanítás szép dolog, főleg akkor, ha a tananyag nem gigantikus méretű, ha van lehetőség és idő a tevékenységre és ha a tananyag nem tények felsorolásaként van megadva. Ugyanígy kevés időigényesebb dolog van a differenciált tanulásszervezésnél és kevés dolog rombolja jobban, mint a standardizált, nivelláló és csak a készségek szűk körét figyelembe vevő értékelés. Kevés szomorúbb dolog van annál, hogy a bevezető hosszasan érvel az interdiszciplinaritás mellett és az egekbe emeli a tantárgyak közti együttműködést, majd a részletes részben ennek nyomát sem látjuk. Leginkább idő nincsen rá, hiszen pont a szabadon felhasználható órakeretek (ahová esetleg beférhetne ilyesmi, ha már részletesen nem szerepel) csökkentek a legjobban. Nehogy már a tanárok csak úgy tanítsanak, ahogy éppen kedvük tartja! Négy évvel ezelőtt már töprengtünk azon, hogy alapvető szemléletváltás nélkül nem lehet jobb a tanterv, ez sem lett az.

Lehet, hogy Széchenyi megnézné, mi történik Észtországban és Lengyelországban, olyan országokban, amik nincsenek olyan messze tőlünk (mint Sanghaj vagy Szingapúr) és pár év alatt a világ élvonalába repítették az oktatásukat. Elsődlegesen azzal, hogy egy a tanárokban bízó, szabad rendszert építettek ki, ahol az ellenőrzést a támogatás váltotta fel. (Érdekes, hogy éppen ezt a vitathatatlanul sikeres rendszert, ami a tanári autonómiát és a decentralizációt helyezi a központba számolja fel a Kaczinsky kormányzat öles léptekkel.) Aztán ezek alapján az elvek alapján írna egy olyan tantervet, ami felkészíti a diákokat a 21. század kihívásaira és minden gyereknek lehetőséget ad arra, hogy fejlődjön. Valószínűleg nem tartana meg mindent a korábbi tananyagokból, sőt bátran szórná ki annak nagy részét, ahogy a Tisza szabályozásakor sem sajnálta a csodálatos lápvilágot. Igazi modern tantervet készítene, ami nem csak lózungokban szajkózza a modern oktatási elveket, hanem valóban lehetőséget is ad azok megvalósítására.

Mert a hazafiság nem Wass Albert és nem Nyírő József, nem pozsonyi csata és nem Tripartitum, hanem felelősség. Felelősség minden nemzettárs iránt, cselekvés, ami segíti őket. A hazafias tanterv az ország felemelkedését szolgálja, a jövőre fókuszáló készségek fejlesztésével, az egymás iránti szolidaritás tanításával, azzal, hogy esélyt ad az elesettebbeknek és olyan kulturális közösséget épít, amibe mindenki beletartozik, aki magyarnak vallja magát.