21. századi tanár - 1. rész (Bevezető)
21. századi tanár - 2012. október 6.
Úgy érzem, itt az ideje, hogy egy lassan 8 hónapja tartó pedagógiai kísérletem teljesen szubjektív leírását elkezdjem. És el is kezdem. A kísérlet arra keresi a választ, hogy mitől és hogyan válik valaki 21. századi tanárrá. A cím nem a célbaérkezést, hanem at utat jelöli ki, azaz nem érzem azt, hogy én vagyok a 21. századi tanár, akinek minden kihívásra sikerült megfelelnie, csupán a 21. századinak mondott pedagógiai elemeket próbáltam rendszerré fűzni és a gyakorlatban kipróbálni. Mindezt úgy, hogy nem rendelkezem különleges technikai eszköztárral, sem rengeteg pénze nincs az iskolámnak, hogy mindenben támogathasson; vagyis egy átlagos felszereltséggel rendelkező iskola teljes állásban tanító pedagógusa vagyok. A fejezetek szerkesztésénél arra is törekszem, hogy lépésről lépésre akár megtanulható, követhető, vagy adaptálható is legyen minden, amiről itt szó van. Nem csupán elméleti összefoglalás tehát e mű, hanem gyakorlati útmutató is egyben. Az első fejezetben azt próbálom felidézni, hogy hogyan is kezdődött el ez az egész, hogy mi volt a motivációm, illetve egy mini-kutatásról is beszámolok, ahol arra kerestük a választ, hogy a szülők és a diákok milyen elvárásokkal fordulnak az iskola felé.
Mielőtt belevágnánk, egy-két dolgot fontosnak érzek tisztázni. Először is ismét szeretném hangsúlyozni a szubjektivitást, mint meghatározó elemét e kiadványnak. Nem célom, hogy mindazt, amit leírok tudományos alapossággal 'bizonyítsam'. Az út során használtam objektív (mind kvantitatív illetve kvalitatív) eszközöket, és ezekről rendszeresen beszámolok természetesen. Ugyanakkor vezérlő elvként az én saját tapasztalataimon átszűrt valóságot próbálom itt papírra vetni. Ezt végig tartsd szem előtt kedves olvasó!
Szintén fontos elv, hogy megpróbálom visszaadni az átélt 'küzdelmet', igyekszem beszélni a nehézségekről, problémákról, elkeseredettségről is. Teszem ezt azért is, mert az IKT terén nagyon népszerűek a 'jó gyakorlatok', amelyek elsősorban sikeres projektek sikeres szerzőinek sikerekre fókuszáló leírásai. És ez jól is van így, hiszen nem elijeszteni szeretné senki az IKT-val még csak ismerkedő kollégákat, hanem megmutatni nekik, hogyan is működhetnek még jobban a 21. századi iskolában. Ahogy a kísérlet leírásán töprengtem, bennem is megfordult, hogy a pozitívumokra fogok csak koncentrálni, hiszen a nehéz döntések, a sikertelenség, a nyűglődés és tépelődés talán elveszik az olvasó kedvét attól, hogy önmaga is kipróbálja mindazt, amiről itt olvashat. Aztán meg az jutott eszembe, hogy egy ilyen pedagógiai szemléletváltás a mai magyar közoktatás színes valóságában megélt dilemmái és nehézségei egyrészt hitelesebbé teszik a leírást, másrészt némi támaszt nyújthatnak másoknak a nehezebb percekben. Mert nehezebb percek (hetek, hónapok) is voltak (vannak) a talán sikeresebb pillanatok mellett.
Csapjunk hát bele, kedves olvasóm, kérlek tarts velem e nehézkes és rögös úton, lássuk mire jutunk!
Azt is szeretném leszögezni, hogy amiről itt szó van, az nem varázsszer (bár néha működik úgy is), sem pedig a bölcsek kövének kis pattintott darabkája. Elég sok konferencián jártam, sok előadást hallgattam végig arról, hogy a közoktatásnak meg kell felelnie a 21. század kihívásaira. Alapvetően új világba születnek már a mi gyerekeink, az ő számukra az 'egér' elsődleges jelentése egy számítástechnikai eszköz, és csak másodsorban gondolnak arra a ravasz kis rágcsálóra, aki mindig megtréfálja a halhatatlan macskát a Tom & Jerry-ben.
Szintén sokszor és sok helyen elmondták, hogy az IKT elutasítása, a modern pedagógiai eszközök és módszertan kreatív és a diákokat valóban hatékonyabban fejlesztő alkalmazása nélkül nem lehet olyan iskolát csinálni, amely a nagybetűs ÉLET kihívásaira pozitív válaszokat adni képes új generációt tud nevelni. Nagyon sok blogposzt, Facebook állapotfrissítés és vicces kép szól arról, hogy az iskola mennyire képtelen felkészíteni a diákokat mindarra, ami majd az 'életben' rájuk vár. Új idők új kihívásaira 21. századi válaszokra van szükség az oktatásban.
Én már ettől is mindig rendkívül be tudtam lelkesedni, és már el is képzeltem magam, ahogy a 21. századi pedagógiai forradalmának barikádjain kitűzöm a győztes zászlót. Aztán ahogy hallgattam az előadásokat, valahogy mindig maradt némi hiányérzetem. Odáig mindig rendben volt, hogy elmondták nekem, hogy miért nem jó az, ami van, miért nem működhetünk úgy, ahogy eddig tettük, de nem igazán találtam valódi, az osztályteremben adaptálható 'receptet', ami nálam is működne. Soha nem felejtem el, amikor egy nemzetközi konferencián két rendkívüli ember arról beszélt, hogyan is utaztak el az északi sarkkörre, és onnan miként tudósítottak, és működtek együtt osztályokkal a világ több részén. Irigykedtem nagyon, de sem nem volt időm, lehetőségem (alapvetően kedvem sem), hogy holnaptól az északi sark környékéről tudósítsak, sem senkit nem tudtam, aki ebben nekem segíthetne ... főleg angolt tanítani. Őszintén tapsoltam meg ezt a két kivételes embert, de okosabb nem lettem tőle. Hasonlóan ellenmndásosak az érzéseim a jó gyakorlatokkal szemben is. Én is több ilyen jellegű projektben vettem részt, sok hasonló művet csináltam, és szerettem is velük foglalkozni. Mégis, valahogy ezek is csak odavetett érdekes, esetleg egy bizonyos tananyagnál használható anyagok, alapvetően nem változtatják meg a pedagógiai gyakorlatot. Visszatérve a barikádokhoz, úgy éreztem magam, hogy kezemben lehetne akár a zászló, de nem tudom kitűzni, mert nincs barrikád, csak néhány itt-ott ledöntött kuka, egymásra hányt autógumi és innen-onnan kidobott szekrény. A feladat tehát nem az, hogy zászlót bontva jelezzük az új világ beköszöntét, hanem az, hogy felépítsük a barrikádot. Ez persze fárasztóbb, és kevésbé látványos, de ez van. A lánglelkű szónokok, a vezetők erre nem használhatók, sem nem nagyon hajlandók.
Ha pozitívak szeretnénk lenni, márpedig nagyon szeretnénk azok lenni, úgy is mondhatjuk, hogy a tanárok most kivételes helyzetbe kerültek. Ahány konferencián beszélgettem mini sütemények és pogácsák mellett ezekkel a gurukkal, mindannyiszor az lett a beszélgetés vége, hogy ők 'csak' a vízióért felelősek, mindennek a gyakorlati alkalmazásában nagyon kevés (és leginkább elméleti) tanáccsal szolgálhatnak. Ez egyébként így fair, sokkal tisztességesebb, mint 2009-ben azt mondani, hogy nem is kell semmire a számítógép, hiszen a gyerekek telefonon felveszik, majd telefonon megvágják a videóikat. Aki valóban tanít, az tudja, hogy egy ilyen projekt csúfos kudarcot vallana. Szimpatikusabb tehát az, aki kijelöli a tanárok szerepét, mint barikád-építőét, mintsem az, aki összehord egy csomó habszivacsot a barikádhoz, majd felküldi rá a tanárokat a zászlóval. Itt az idő tehát, hogy elkezdjük építeni saját kis barikádjainkat.
Kezdjük kutakodásunkat azzal, hogy megnézzük mit is várnak el a szülők / diákok az iskolától, vagyis miként fogalmazzák meg 'megrendelői oldalon', hogy mitől sikeres egy iskola. Összesen kb. 150 tanárral végeztem egy informális, és meglehetősen tudománytalan kísérletet, egyszerűen megkérdeztem őket, hogy osztályfőnökként, szaktanárként mivel keresik fel őket a szülők, illetve milyen elvárások fogalmazódnak meg ilyen alkalmakkor. A válaszok összegzése alapján az alábbi főbb szempontok emelkedtek ki:
- Legyenek jó jegyeik
- Neveljük őket, oldjuk meg pl. a gyerek viselkedési problémáit
- Készítsük fel a gyereket az 'Élet'-re
- Legyen olyan tudása, szakmája stb., amiből jól meg tud élni
- Felvegyék (középiskolába, egyetemre, munkahelyre) stb.
- Derüljön ki, hogy mihez van tehetsége
- Ne stresszeljen feleslegesen
Persze rengeteg egyéb igény is listázható lenne, de ezek voltak a legfőbb szempontok. Tekintsük ezt tehát kiindulópontnak. A következő fontos lépés ezek után az, hogy lássuk, hogy milyen is ez a világ, amelyben a mi diákjainknak majd élniük, dolgozniuk kell. Mire lesz szükségük 2020-ban ahhoz, hogy mindezekre az igényekre pozitív válaszokat tudjunk adni (természetesen az is lehet egy válasz, hogy a szülő nem megrendelő, az iskola azt adja, amit tud, a szülőknek, meg a gyerekeknek ez vagy tetszik, vagy nem; és ha nem, akkor el lehet menni máshová, de ezzel most nem foglalkoznánk részletesebben, hiszen aki így gondolkozik, az nem barikádot épít, hanem lövészárkot ás).
Hogy minderre némi rálátásunk legyen, egy rövid videó-kirándulásra hívom az olvasót. Először egy rövid (angol nyelvű, de ez most teljesen mellékes) rövidfilmet ajánlok mindenki figyelmébe, mégpedig IDE KATTINTVA. Mielőtt tovább olvasnál, kérlek nézd meg a filmet! Ami fontos benne: milyen eszközöket használnak a gyerekek?
A film megtekintése után talán jogosan gondolható úgy, hogy kicsit régies, unalmas, netán vizuálisan 'avíttas' minden, amit láttunk. Ez jogos is, és megvan az oka. Ugyanakkor az eszközök nagyjából azok, amelyek egy jól felszerelt iskolában ma megtalálhatóak. Kivetítő, interaktív tábla, slate, tablet, hordozható eszközök stb. Amiért mindez érdekes: a filmet több mint 10 évvel ezelőtt készítették, és azt próbálták bemutatni, hogy milyen is lesz a világ 10 év múlva. Nagyjából bejött.
Ez számunkra most azért érdekes, mert készült (ugyanannak a társaságnak, egy bizonyos Microsoft nevű cégnek a boszorkánykonyhájában) 2012-ben egy videó arról, hogy milyen lesz 2022-ben az élet. Ezt a videót ITT TALÁLHATJUK. Hihetetlen, de igaz, hogy ezek az eszközök, illetve az összes bemutatott technológia mind létezik már. Ha csak az iskolák változására vagyunk kíváncsiak, izgalmas lehet egy 21. századi iskola víziója az Intel-től, ez ITT NÉZHETŐ MEG.
Ezzel az első rész végéhez is értünk. Megpróbáltuk feltérképezni, hogy milyen (szülői) elvárásoknak kell megfelelnie a 21. századi tanárnak / iskolának, illetve megpróbáltunk a jövőbe tekinteni, és megnézni, hogy milyen is lesz ez a világ. Talán érdemes azon elgondolkodni (ha fejezetenként házi feladatot is szeretnénk kapni :), hogy a mi tanítási gyakorlatunk mennyire képes mindennek megfelelni. Ha semennyire, vagy kevéssé, az azért baj szerintem, mert az iskola hiteltelenné fog válni. A diákok ugyanis nem hülyék, látják, hogy mire van szükségük, mitől lehetnek majd sikeresek. Ha az iskolában nem kapják meg mindezt, akkor máshol kereskednek tovább, és az iskolába 'iskolásat játszani' mennek majd csak be. Ha kérdezik, felel, megírja a dolgozatokat, jelentkezik és körmöl, de egyre kevésbé érzi, hogy mindezt hogyan hasznosíthatja, és mindennek mi az értelme. Az eredmény pedig a népszerű közhely: nem tudunk mit kezdeni az új generációval ... és lehet, hogy ennek nem csak a Facebook az oka!
