• Biokémia atlasz

    Termtudos ötletek - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    molekulaA sejtkémia nem tartozik a legkönnyebben emészthető biológia és kémia tananyagok közé a középiskolában. Nem könnyű a folyamatokat vizualizálni, megérteni és még nehezebb azokat egységes rendszerben látni. A Small Molecule Pathway Database (IDE KATTINTVA) ebben segíthet nagyon hatékonyan. Az egyes kémiai útvonalakat térképeken követhetjük végig, ahol nem csak a molekulák és az enzimek vannak feltüntetve, hanem még az is, hogy a sejtben hol játszódik le a folyamat.

    Bővebben...

  • Európa földtani térképe

    Termtudos ötletek - 5 éve

    Írta: Nádori Gergely

    onegeology Korábban már írtunk (IDE KATTINTVA) hazánk online földtani atlaszáról, amit én azóta is gyakran és sikerel használok a tanításban. Most elénk került egy hasonló és hasonló részletességű online térkép, ami egész Európát bemutatja (ITT TALÁLHATÓ. Európa térképét látjuk, az egyes kőzetek feltüntetésével, nagyíthatunk és kicsinyíthetünk természetesen és az egyes pontokról kérhetünk részletes információkat is, ekkor megkapjuk az adott hely kőzeteinek korát és főbb típusait. (Ez a tulajdonság talán a hazai Atlasznál is könnyebben kezelhető.) A földrajzot szeretőknek sok órányi szórakozást kínál, de az órán is hasznos lehet.

    Bővebben...

  • Földtani atlasz

    Internet a tanórás - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ezt a bejegyzést nyílttengeri agyagos, agyagmárgás aleuriton ülve írom éppen, házunk ugyanis a kiscelli agyag nevű alapkőzetre épült. És mindezt honnan tudom? Természetesen Magyarország földtani atlaszából, ami végre a weben is elérhető (IDE KATTINTVA) a Földtani Intézet honlapján az atlaszon kívül még más térképek is vannak, azokat is érdemes megnézni (IDE KATTINTVA).

    Az atlasz nem csak azt mutatja meg, hogy milyen kőzet van egy adott helyen, hanem a geológiai tanösvényeket is jelöli. Megtalálhatók még a térképen a földtani látványosságok is és ezekhez részletes leírás is tartozik. Ezeken felül még a hőforrások, termálfürdők is jelölve vannak. Ha kirándulásra, erdei iskolába indulunk, érdemes ránézni a térképre, lehet, hogy van egy meglátogatásra váró tanösvény a közelben. Ha a környéket akarjuk részletesen bemutatni, akkor is hasznos leht, ha tudjuk, milyen kőzetek találhatók meg a környéken.

  • Nyelvek atlasza

    Internet a tanórás - 6 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A WALS elnevezésű oldal (a betűszó jelentése: World Atlas of Language Structures) (IDE KATTINTVA) a világ nyelveit mutatja be. A pontosan adatolt, forrásmegjelöléssel ellátott gyűjteményben megtudhatjuk minden nyelvről, hogy milyen hangtani és nyelvtani szerkezeteket használ, mindezt egy szép, könnyen átlátható formátumban. Az egyes nyelvekhez még példaszavak, példamondatok is tartoznak, így könnyebben megérthetjük, miként is működnek.

    Nyelvtan órán például hasznos lehet bemutatni az uráli nyelvcsaládot EZEN A TÉRKÉPEN, ahol az egyes nyelvek pontos elhelyezkedése is látható. Az azonos színek pedig a rokonsági viszonyokat jelenítik meg. Utánamehetünk itt annak is, hogy az egyes nyelvek alapvető szerkezetükben mennyire hasonlítanak egymásra. Persze, mint minden atlaszt, ezt is jó csak úgy különlegesebb cél nélkül böngészni.

  • India IKT eszközökkel (10. évfolyam)

    Internet a tanórán - 6 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Folytatjuk PIL Akadémisták anyagainak megosztását, ma Szabóné Várdai Brigitta földrajzórájáról számolunk be, amelyben Indiáról tanultak és az alábbi IKT eszközöket használták: Microsoft Office PowerPoint, AutoCollage, projektor, puzzlemaker.discoveryeducation.com (number double). A tapasztaltakról a lapozás után számol be Brigitta!

    Bővebben...

  • Genetika, történelem, National Geographic

    Internet a tanórás - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Sok szó esik arról, hogy nem elég népszerűek a diákok körében a természettudományok. Sokféleképpen próbáltak már ezen a helyzeten változtatni, voltak akik az óraszámemelést, a kötelező érettségit vagy a több kísérletet javasolták. Személy szerint nem vagyok meggyőződve arről, hogy ezek mindegyike nagyon hatékony lenne, de most ajánlok egy másik lehetséges megoldást is. Nem gondolom, hogy ettől menne jövőre mindenki vegyészmérnöknek, de ahhoz talán hozzájárulhat, hogy minél több diák találja érdekesnek, izgalmasnak a természettudományokat. Nagyon egyszerű dologról van szó: fordítsunk nagyobb figyelmet azoknak a témáknak, ahol egyes természettudomáényok más tudományokkal együtt működnek.

    Ilyen lehet például a történelem és a biológia határterülete a paleogenetika is. A paleogenetika a történelmi események genetikai lenyomatait vizsgálja és ebből tud olyan következtetéseket levonni, amiket magában a régészet vayg a történettudomány nem lenne képes. A paleogenetika tanításához nagyszerű segítségünkre lehet a National Geographic Genographic projektje (ITT TALÁLHATÓ) a legfrissebb genetikai eredmények alapján mutatja be interaktív atlaszokon, videókkal, látványos képekkel, hogy miként is vándoroltak az emberek, hogyan alakult ki az emberi faj sokfélesége. Ugyan az oldal angolul van, de még a videókhoz is találunk feliratokat, érdemes időt szánni rá. Akár a történelem iránt érdeklődő diákoknak pluszfeladatként is kiadhatjuk, hogy dolgozzák fel, tartsanak belőle bamutatót a többieknek.

  • Irodalom atlasz érettségire

    Hírek - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Érettségizőknek és érettségiztetőknek fontos hír lehet, hogy a hatályos rendelet szerint az irodalom érettségin a segédeszközök elég tág köre használható fel (pontosan: irodalmi szöveggyûjtemény, kötet vagy a feladatok kidolgozásával összefüggô más nyomtatott ismerethordozó (pl. internetes oldal nyomtatott változata, egynyelvû szótár, mûvelôdéstörténeti térkép, képzômûvészeti album) a tételnek megfelelô részlete.) Ha nincs éppen lehetőségünk kinyomtatni a diákjainknak a teljes wikipédiát, jó lehet az irodalomtörténeti atlasz is.

    A Cartogrpahia kiadó által megjelentetett kiadvány igen sokrétű és nagy segítség lehet a diákoknak, a következő található benne:

    Bővebben...

  • Teljes középiskolai történelmi interaktív oktatóanyag

    Tananyagböngésző - 8 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A Cartographia Tankönyvkiadó új interaktív tanári oktatóanyagai lehetőséget teremtenek a történelmi helyszínek, események, jelenségek folyamatának megismerésére, emellett megkönnyítik és segítik az atlaszhasználatot is. A számítógépes technika segítségével a térképelemek „megmozgathatók”, a történelem számára fontos objektumok szétválaszthatók. A térképek a szaktanár elképzeléseinek megfelelően építhetők fel.

    A CD-k anyaga projektorral a falra vetítve vagy interaktív tábla segítségével egyszerűen megjeleníthető, kezelésük különösebb informatikai ismereteket nem igényel.Az interaktív oktatóanyagok dinamikusan mutatják a történelmi eseményeket. A térképlapok tanórai igény szerint építhetők fel. Tartalmazzák az iskolai atlaszok oldalait digitális formában, amelyek akár falitérképszerűen, statikusan is kivetíthetők az egész osztály számára.

    Cartographia.org

  • Interaktív Középiskolai Történelmem - Őskor, ókor

  • Interaktív Középiskolai Történelem: Középkor (egyetemes)