Search
Search Keyword: Total 45 results found.
Tag: Classmate PC Ordering

Az IKT használattal kapcsolatos (többnyire érzelmi alapú) fenntartások között gyakran szerepel az, hogy mennyire természetellenes, elidegenítő a számítógépek használata. Aki így gondolja, azt biztosan megbotránkoztatja mejd, ha arról számolok be, miként használtuk a számítógépeket egy erdei iskolában. Minden évben eltöltünk egy hetet a diákjainkkal valahol Magyarország hegyei között. Ezek az erdei iskolák (természettudományos terepgyakorlatok) a tantervünk fontos részét képezik, itt van helye annak, hogy sokféle terepi vizsgálatot elvégezzenek a diákok és megismerkedjenek a temészettudományos vizsgálódás módszertanával is.

Idén először sikerült olyan helyre mennünk, ahol a tábor területén volt wi-fi elérés (IDE). tapasztalatból mondhatom, hogy ez fantasztikus lehetőségeket nyitott meg a számunkra. Ami pedig az esetlegesen aggódókat is megnyugtathatja, még a természetvédelmet is szolgálta, hogy számítógépekkel dolgozhattunk. Íme, néhány olyan projekt, aminél kapóra jött, hogy van vezeték nélküli internetelérés a tábor területén:

Az EcoNet ökoszisztéma szimulátorral könnyen és egyszerűen készíthetjük el táplálkozási hálózatok szimulációját (ITT TALÁLHATÓ). A modelelket egyszerű szöveges állományokként kell megadnunk, de vigyáznunk kell, az ékezetes karaktereket nem szereti a rendszer és számít neki a kis és nagy betű. Az model szintaxisa nagyon egyszerű, adjuk a Nyul -> Roka c=0.2 annyit tesz, hogy minden lépésben a Nyul tár 20%-ával növekszik a Roka tár. ez az áramlás jelenthet energiát, vagy oxigént, amit csak modellezni szeretnénk. Fontos még a * jel, ami minden lépésben egy adott változást jelent, a * -> Nyul c=10 azt, hogy minden lépésben 10-szeresérel nő a nyulak száma, a Roka -> * c=0.5 azt, hogy a rókák száma lépésenként feleződik. meg kell még adnunk az induló értékeket pl. Nyul=100, Roka=5 formában és indulhat is szimuláció.

Korábban már említettük a Java alapú természettudományi szimulációk fantasztikus gyűjteményét a PhET-et (ha máshol nem, hát a Nyúlon túl... című ingyenes pdf könyvünkben). Ezek a platform független kis szimulációk pontosan azt tudják, ami miatt értelme van számítógépeket használni a természettudományok tanításában. Virtuális kísérleteket végezhetünk el velük, olyanokat, amikhez vagy nincsen felszerelés egy középiskolai laborban (pl. ködkamra vagy vákuum pumpa), vagy egyes részleteik (pl. az egyes részecskék mozgása) nem figyelhetőek meg közvetlenül.

Amiért mégis újra írunk róla, az az örvendetes tény, hogy (lelkes tanároknak köszönhetően) ma már minden szimuláció elérhető magyarul is. Ebben sokat segít, hogy a PhET szimulációit nagyon könnyű egy erre a célra készült programmal lefordítani. IDE KATTINTVA találhatóak meg a magyar programocskák, tantárgyak és témakörök szerint csoportosítva. Kiválóan használhatjuk a programokat laboratóriumi vizsgálatok kiegészítéséhez, ahol a kísérlet elvégzése előtt, felkészülésként vagy éppen azt követően a magyarázathoz használják fel őket. Ehhez nagy segítség, ha mérőpáronként tudunk saját (lehetőleg strpabíró) számítógépet biztosítani.

Korábban is említettük már a QR-kódokat itt a TanárBlogon, ezekben a kétdimenziós vonalkódokban nagyon sokféle információt elrejthetünk, szöveget, webcímet vagy egy kép elérését. Az ilyen kódokat könnyedén leolvashatjuk az okostelefonokkal (erre alkalmas pl. a Google Goggles alkalmazás androidos telefonokra), de egy webkamerával ellátott laptopot is könnyedén alkalmassá tehetünk a QR kódok olvasására az INNEN LETÖLTHETŐ programmal.

Most egy olyan alkalmazást mutatunk be, amivel ilyen QR kódokra épített foglalkozást, kincsvadászatot készíthetünk az iskolánkban. Az eszköz a korábban is sokat dicsért ClassTools.net oldalán található (IDE KATTINTVA), megadhatunk egy sor kérdést és hozzá a válaszokat, a program pedig legyártja nekünk a QR kódokat, amik a kérdéseket tartalmazzák. Ezek után ezeket kinyomtathatjuk és elhelyezhetjük mindenfelé az iskolában. Felépíthetjük úgy is a játékot, hogy az egyes kérdésekre adott válaszok mutassanak a továbbiak helyére és így vezessük végig a diákokat az iskolán.

Sokaknak lehet ismerős a MÉTA program, melynek keretében elkészült hazánk növényzeti térképe. Az adatbázis a weben is elérhető (ITT), szabadon böngészhető. Különlegesen hasznos a hozzá kapcsolódó fotótár (ITT), ebben minden hazai társulásról találunk fényképet.

Az oldal nemrég diákoknak szánt részekkel gazdagodott és nagyszerű oktatási segédanyag található meg rajta (ITT VAN). A diákoldalon a program leírásán túl egy szószedetet, egy élőhelyhatározót és egy az élőhelyek természetességének megállapítására használható határozókulcsot. Ez utóbbit itt a TanárBlogon swf és exe fromátumban is közzétesszük. A letöltött állományt kicsomagolva kapjuk meg a két fájlt.

Az erdei iskolák egyik legjobb elfoglaltsága a hegyi patakok, tavacskák élővilágának megismerése. Könnyedén fogdoshatunk össze sokféle állatot, örvényférgeket, tegzeseket, kérészlárvákat, amiket azután megvizsgálhatunk, beazonosíthatunk. Az előfordult élőlényekből még a víz minőségére is következtethetünk a BISEL rendszer segítségével.

Dr. Kriska György régóta elismert szakértője a vízi gerincteleneknek, csodálatos fotóit több könyvben, különféle kiadványokban csodálhatták már meg az érdeklődők. 2009-ben jelent meg a Nemzeti Tankönyvkiadónál az a határozókönyve, amihez egy CD melléklet is járt. ennek a könyvnek a kiegészítéseként készült el egy interaktív határozó, amit a számítógépre tölthetünk és legalábbis a nagyobb csoportok szintjéig könnyen határozhatunk vele. A szerző gáláns engedelmével, ezt innen a TanárBlogról is letölthetővé tesszük, elég IDE KATTINTANI.

A TanárBlog os az Egyszervolt.hu együttműködése nyomán egyre-másra születnek itt, nálunk a TanárBlogon az óvosapedagógusoknak szóló foglalkozásvázlatok, valamint az alsó tagozatos tananyagok. Most egy 4. osztályosoknak szóló nyelvtan óravázlatot van szerencsénk közreadni, a mellékelt letölthető feladatlap, illetve óravázlat segítségével remek IKT-s tanórát lehet tartani. Természetesen akkor is működhet az óra legnagyobb része, ha éppen nincs kéznél sok számítógép. Egyszóval érdemes letölteni hagyományos osztálytermi órákra is. Az óravázlatot ismét Lassu Andreának köszönjük, Jutáról!

Kimondhatatlan nagy öröm számunkra, amikor kollégák által készített, nagyon profi anyagokat kapunk. Ezúttal egy somogyi kis falu iskolájából érkezett 4. osztályban használható matematika óravázlat Számok tulajdonsága, szóbeli műveletek gyakorlása címmel. Az teszi igazán különlegessé, hogy nagyon izgalmasan és hasznosan integrálja a tanítónő az IKT elemeket (internet, játékok, Classmate PC stb.) egy mégis 'földi' órába. A lapozás után található a részletes óravázlat, amely a TanárBlog és az Egyszervolt.hu együttműködése nyomán született, és több Egyszervolt-os anyagot is használ, például EZT ITT, no meg EZT IS, és még EZT IS! Az anyagért pedig Lassu Andrea tanítónőnek lehetünk mindannyian hálásak! Érdemes lapozni!

Rengeteg szabadulós játék található az interneten, ezek nagy része vagy nem megfelelő arra, hogy az iskolában használjuk, vagy túl vad, esetleg nagyon kevéssé kreatív, netán grafikailag túlságosan igénytelen. Nos, a Big Escape (IDE KATTINTVA érhető el) minden szempontnak megfelel. Összesen kb. 40 percet vesz igénybe (no nem a kiszabadulás, hanem a történet elejének megértése, feldolgozása, ahol a hang mellett feliratot is kapunk), valamint a levél nehezebb szavainak a feldolgozása. Vigyázzunk arra, hogy a szavakat is megtanulják, ha gépteremben csináljuk, ne csak a 'pályán' próbáljanak végigmenni, mert azt elég gyorsan meg fogják csinálni. hasznosabb lehet talán, ha a csoport együtt oldja meg a rejtélyt, egy számítógép segítségével interaktív táblán kivetítve. Itt együtt, vagy egymás után javasolhatnak utakat a gyerekek (menünk jobbra, ott egy arany kulcs, etessük meg a halat stb.), az új szavakat pedig magyarázzuk és párhuzamosan jegyzeteljük pl. egy nyitott Notebook fájlba. Így is kellemes 35 percet tölthetünk a megoldással és egy picit jobban ellenőrizhetjük, hogy mit is csinálnak a gyerekek. ha rájuk bízzuk, egyetlen szó megtanulása nélkül végig száguldanak a játékon kb. 5 perc alatt.

A Travel Bug (IDE KATTINTVA található) egy interaktív, összesen 12 kérdésből álló interaktív kérdőív, amely fura, érdekes, utazáskor, más kultúrák megtapasztalásakor helyzetekbe állít minket. A mi dolgunk pedig az, hogy válasszunk (pl. vajon mit tennénk, ha egy ázsiai étteremben ízletes hernyókat szolgálnak fel nekünk, vagy ha mexiói utunk során egy zenész stoppol az út szélén). A döntések nyomán kialakul egy kép arról, hogy milyen utazók is vagyunk.

November 9.-én tartották a múzeumpedagógusok nyolcadik konferenciáját a Ludwig Múzeumban. A rendezvényen a TanárBlog is megjelent. Izgalmas szakma a múzeumpedagógusoké, hiszen az utóbbi években egyre nagyobb szerepet, egyre nagyobb teret kap az informális tanulás. Ez az, amiben a múzeumoknak kiemelkedő szerep juthat. A változást a múzeumpedagógusok is érzik, mintha a tudomány vs. közművelődés csatákban, melyek évtizedek óta folynak a múzeumokban egyre jobbak lennének a pozícióik. Persze még van min javítani, arra a kérdésre, hogy melyik jelenlevő múzeumpedagógus az, akinek az igazgatója legalább egy múzeumpedagógiai foglalkozását vegigülte a főnöke csak egy kéz emelkedett a magasba.

A TanárBlog Joó Emesével az Iparművészeti Múzeum munkatársával közösen beszélt arról, milyen lehetőségei vannak az IKT-nak a múzeumokban. Bemutattuk a Classmate PC-t, mint ideális eszközt a kiállítótermi használatra.

Tags: Classmate PC

A TitanPad (ITT TALÁLHATÓ) egy a sok közös dokumetumszerkesztő/jegyzetelő alkalmazások közül. Nagy előnye, hogy semmiféle regisztráció nem szükséges a hasznáatához. elegenedő egy linket elküldenünk azoknak, akikkel dolgozni akarunk és már mehet is a közös dokumentum szerkesztés.

Minden szerző külön színt kap, így könnyű megállapítani, mi kinek a munkája volt. Az egyes változatokat végigkövethetjük, sőt egy idővonalon azt is megtekinthetjük, hogy miként is alakult a dokumentum az idők során. Lehetőségünk van természetesen mindeféle jól használható formátumban le is tölteni az elkészült szöveget.

Az Ultimate Flash Face egy még félig kész alkalmazás, de már így is nagyszerűen felhasználhatjuk  az órán (IDE KATTINTVA). A programmal a rendőrségi fantomrajzokhoz hasonlatos arcképeket készíthetünk. Ugyan van számos hasonló arcgenerátor a neten, de ezt megkülönbözteti a pontozott rajzstílus, aminek köszönhetően sokkal jobban illeszkednek egymásba a darabok. A program legnagyobb hibája, hogy nem tölthetjük le az elkészült művet, így azt legjobban csak a képernyőkép készítésével, majd annak megvágásával használhatjuk fel magunknak. (A SHIFT+Print Screen billentyűk megnyomásával a képernyő tartalma a vágólapra kerül, innen tehát bemásolhatjuk például egy képszerkesztő programba.)

Ma újabb óravázlattal kedveskedünk angolos kollégáinknak. Szintén a táborban tapasztaltuk meg igazán, hogy mennyire hasznos a Spelling City oldala! A lapozás után nem is egy, hanem igazából 2 óravázlat található, mivel a Spelling City-t kipróbáltuk haladóbb, nagyobb gyerekekkel, de kicsikkel is (kb. 10 évesekkel). Most részletesen a nagyokkal foglalkozunk, a kicsikkel felvett órát a Spelling City-vel pedig később, egy 'állatos' óravázlat keretében tesszük közzé.

Egy érdekes kísérletbe fogtunk a nyáron: egy gyerektáborban próbáljuk meg az IKT bevezetését. Classmate PC-vel, internetes órákkal - és kizárólag olyan tanárokkal, akik még életükben nem használtak IKT-t az óráikon. Az eredményekről folyamatosan beszámolunk - mindig óravázlat formájában, képekkel gazdagon illusztrálva :) Az első óravázlat a házak, lakások témakörben született, és az Architect Studio oldalát használta (IDE KATTINTVA található). Részletes vázlat pedig a lapozás után!

Többször elmondták, több helyen, hogy a Classmate PC alapvetően gyerekek számára készült - pici gyerekeknek. Gondoljunk csak bele: vajon képes lenne-e 3-4 komolyabb alkalmazás futtatására egyszere, illetve nem lassul-e nagyon be, ha komolyabb játékokat töltünk fel rá? Nos, ezekre a kérdésekre kerestük a választ, mégpedig a legegyszerűbb módon: kipróbáltuk! Meglepő részletek, valamint letölthető angolos játékok a lapozás után!

A mesék mindig lekötik a gyerekekekt, főleg azok, amik róluk szólnak. A MeeGenius Library oldalon (IDE KATTINTVA) 27 mesekönyvet találunk. A könyvekre kattintva azokat végiglapozhatjuk, sőt meg is hallgathatjuk, hiszen a gép felolvassa nekünk.

Az igazi nagy dobás azonban ezután következik: lehetőségünk van a történet személyre szabására. A főszereplők nevét, a helyszíneket behelyettesíthetjük az általunk választott nevekkel. Ezután újra elolvashatjuk a könyvünket, de ekkor már magunknak kell felolvasnunk, a gép nem segít.

A Rafi.ki tanulási környezet (IDE KATTINTVA) négy nagyon hasznos modult ötvöz: Lehetőséget ad iskoláknak, hogy partnereket találjanak a világ minden részéből jelenleg több mint 2000 lehetséges partner közül válogathatunk. Természetesen a legtöbb iskola az Egyesült Királyságból van, de találunk Kamerunból vagy akár Kongóból is lehetséges partnereket.

30 gondosan elkészített projekt segíti az iskolai együttműködést. Ezek a globális problémákhoz és a fejlődő világ kérdéseihez csatlakoznak. A klímaváltozástól a gyémántkereskedelemig, Darfurtól a fogyasztói társadalom problémáiig sokféle témát felölelnek. Olyan témák ezek, amik biztosan sokakat érdekelnek és kifejezetten izgalmas lehet, hogy különböző országokban mit gondolnak róluk.

Egyre több iskolában tűnik fel a Classmate PC, mint a modern oktatási platform. Ha minden jól megy, idén 30 ezer darabra nőhet a hazai gépek száma, ami jó hírnek is tűnhetne, de Magyarország ezzel az eredménnyel még Macedóniától is lemarad. Az oktatás hosszú távon a gazdasági fejlődés alapja, hangzik el gyakran a demagógnak tűnő állítás. 1992 után Finnország ezt komolyan vette, s látva, hogy a Szovjetunió széthullása miatt elveszítette piacai jelentős részét, komoly összegeket fektetett a közoktatás megreformálásába, tehetséges és okos gyerekeket gyártott, emellett pénzt szánt az innovációra is, ennek köszönhetően Európa egyik legirigyeltebb országává vált. További részletek IDE KATTINTVA találhatóak!

Hamarosan még alaposan kivesézzük a Gapminder programot (ITT TALÁLHATÓ), amivel a világ statisztikáit tehetjük igen látványossá. Földrajz vagy társadalomismeret órákon nélkülözhetetlen segítség. A program kiagyalója Hans Rosling nagy hatású előadásokat tartott róla a TED konferenciákon is.

Most azért írunk róla, mert elérhetővé vált a Gapminder offline, azaz internettől független változata is (IDE KATTINTVA), azaz nincs szükség hozzá internet kapcsolatra. Így ott és akkor is használhatjuk, amikor bizonytalan a kapcsolat, esetleg nem is létezik.

<< Első < Előző 1 2 3 Következő > Utolsó >>
free viagra | free porn | buy viagra | order discount viagra | viagra 100 mg | non prescription viagra | buy viagra pills | viagra purchase | viagra sale | viagra cheap