| ÉLŐ KÖZVETÍTÉS - Színpadon a természettudomány |
|
|
|
| MyBlog |
| Írta: Nádori Gergely |
|
10.15 Az első előadó a Győrből érkezett Mészáros Péter elsődlegesen csillagászati témájú kísérleteket mutatott be. Bemutatta a gravitáció hatását egy trambulin és pár vasgolyó segítségével, egy IKEÁs forgótállal bemutatta a Foucault-inga működését, de még egy lufival készített kockás-fülű nyulat is. Csupa olyan eszközt használt, amit bárki könnyen beszerezhet és elérhet. 10.30 Memócával az alkimisták nyomában. Mikrokísérleteket láthatunk, olyan kémiai kísérleteket, amiket egy csempelapon lehet elvégezni. Szántay Judit, a József Attila Gimnázium tanára diákjait hozta el, velük mutatja be a jód tulajdonságait, a vöröskáposzta indikátor színváltozását. Végezetül azt mutatta be, hogyan ismerhetjük fel könnyedén a hamisított tejfölt.
11.00 Szórád Endre Zentáról érkezett és a gyulladási hőmérséklet sajátosságait mutatja. Első kísérlete az 11.33 Murányi Zoltán és Vida József Egerből érkeztek és a kémikus túlélőkészletét mutatják be. Mit tesz egy kémikus, ha hajótörést szenved és egy lakatlan szigetre kerül. Az első feladat a tűzgyújtás, persze ez könnyen 11.58 A következő előadás szó szerint veszi, hogy színpadra kerül a tudomány. Alíz kémiaországban kalandozik ezúttal. A bemutatott kísérletek a bolond kalapos tea délutánján kerülnek bemutatásra. Jelentős részük a 13.10 Walter Mária a pécsi művészeti gimnázium tanára és előadásában a művészetek és a tudomány közös terütein kalandozott. Az elsőként Arthur C. Clark A gyermekkor vége című könyvéből volt egy részlet, mi történik, ha megszűnik a zene, a hang. Természetes anyagokból készítettek hát hangszereket a diákokkal. Ezt követően a különféle színanyagok kémiai tulajdonságaival mutaott be kísérleteket. Egyfajta projekt szemléletű előadás volt ez, ami a művészetek, a tudományok és az irodalom együttes munkáját mutatta be. Mégis kilógott egy kicsit a robbanós, füstös, zajos kísérletek közül.
14.19 Kosztyu János 1994 óta kezdte el a fizikát kísérletekre felfűzve tanítani. A kísérletezésben fontosnak tartja, hogy az egész osztály végezzen méréseket és közösen értékeljék ki azokat. Az elsőként bemutatott kísérleteket egy egyszerű radarral végezte el. Nem annyira látványos, hiszen a radarjeleket látni nem lehet és ugyan sipolásként tudjuk érzékelni, de ez nem versenyezhet a füsttel és a robbanásokkal. És sok év után újra láthatok írásvetítőt akcióban! Hiába kárörvendek, az írásvetítő hullűmkádként is funkcionál, így azért rendben van a dolog. 14.41 Hollywood és fizika Molnár János előadásának címe. A tokaji fizikatanár filmekből vett jelenetekkel illusztrál fizikai koncepciókat. Az alábbi jelenet például a vonatkoztatási rendszerek megváltoztatásának fontosságát mutatja be:
Előkerül még Indiana Jones (radioaktivitás), a Terminátor (mágneses mező a részecskegyorsítóban), Bad Boys (szabadesés), Mennyei királyság (körmozgás és azt követő kényszerpálya). a sok füst és robbanás között nem tűnik fel, hogy ez emnnyire jó, mennyire használható ötlet. Sajnálom, hogy emiatt elhalványul a többi mellett, pedig ez az, amit minden termtud azonnal használhatna az óráin.
15.37 Jendrék Miklós azt ígéri, hogy láthatóvá teszi a hangokat és hallhatóvá a fényeket és hallhatóvá a fényeket. Egy erősítőbe helyezett fototranzisztort és a vaku fényét máris hallhattuk. Sőt, a távirányítókból egész kis zenekart kés 15.58 Science show LEGO robot nélkül olyan, mint az erdő madárdal nélkül. De nem kell hiányolnunk 16.21 Márki-Zay János előadás most még arra a csemballókoncertre emlékeztet, amin egyszer részt vettem. A művész két és fél órán hangolta a csemballót mielőtt játszani kezdett volna. Termélszetesen itt nem volt ennyi időre szükség, 5 perc nekikészülés után már láthattuk is a szívószálakból készült lineáris gyorsítót. Ezek tényleg izgalmas kísérletek, az elektrosztatikát szívószálakkal mutatja be. De közben az 16.44 Sebestyén Zoltán is Pécsről érkezett, kísérleteinek célja, hogy láthatóvá tegye a láthatatlant. Ködkamrát készít salátástálból és szárazjégből. Ezt valószínűleg nem fogom otthon használni, mert nincs tórium sugárforrás a spájzban. Szárazjég kell a légpárnáshoz is, amit bemutaott. Megnézzük a Stirling-motor működését is. Láthatjuk, hogy miként tehető vezetővé az üveg, majd egy mágneses puskát is láthatunk. Legvégül egy nagyon látványos kísérlet mutatja be a légnyomás erejét. Itt a vége, fél óra múlva eredményhírdetés. Fődíjasok lettek: Dr. Piláth Károly, Szórád Endre, Murányi Zoltán és Vida József, Jarrosiewitz Beáta csapata (Alíz kémiaországban), Kirsch Éva diákcsapata, Jendrék Miklós, Lang Ágota LEGOs csapata, Márki-Zay János és Sebestyén Zoltán. A Richter legjobb kémiai előadásáért járó díjat a túlélőtúrát szervező Murányi Zoltán és Vida József, a paksi atomerőmű legjobb fizikai előadásáért járó díjat pedig Kirsch Éva csapata nyerte, akik az atomok válságtanácsát jelenítették meg. Említsük meg az esemény szponzorait itt a végén, mivel valóban nagy köszönet illeti őket: Nemzeti Erőforrás Minisztérium Közoktatási Főosztály, Magyar Tudományos Akadémia, Paksi Atomerőmű Zrt, Richter Gedeon Rt, Microsoft-Intel-Cisco Oktatási Együttműködés, Webcam Laboratory. |




Elkezdődött a Színpadon a természettudomány verseny döntője a Csodák Palotájában. A bevezetőben Pálinkás József az Akadémia elnöke beszélt arról, hogy a természettudományok oktatásának megújításának egyetélen lehetősége a kísérletezésen, a szemléltetésen, a mindennapi tapasztalatokhoz kötésben képzelhető csak el. Bevalotta, hpogy ő is sokat kísérletezik az órákon, és vele is előfordul, hogy néha nem sikerül egy kísérlet. Ilyenkor azt mondom, hogy túl magas a levegő páratartalma - adott jó tanácsot a versenyzőknek.
10.45 Dr. Piláth Károly bemutatójának címe: Játék a wiimote kontrollerrel. Előtte azonban gyorsan mutott egy mágnesből, két műanyagpohárból és egy tekercsből készült hangszórót. Ha két-három hetente mutatunk valami őrültséget a diákoknak, az két-három hétig fenntartja a figyelmüket, mondja. De ezután már elő is kerül a Nintendo Wii irányítója a wiimote. Mint kiderült a játék távirányító alapvetően gyorsulást mér, így remekül megjeleníthető vele a harmonikus rezgőmozgás, vagy Newton törvényei. A wiimote ezen túl még egy webkamerát is tartalmaz, ezzel a különféle körmozgásokat sikerült láthatóvá tenni. A fizikai alkalmazáshoz szükséges program letölthető az előadó honlapjáról (
éghetetlen pénz. Az alkoholba mártott papírpénz szép lánggal ég, de sértetlen marad. A következő már kifejezetten nehézsúlyú kísérlet, fehér foszfort dob meleg vízbe, majd ebbe oxigént vezet.A foszfor a víz alatt is szép lánggal ég.A következő kísérletben mérőpoharak sikoltanak, ahogy lángra kap a tetejükre helyezett foszfor. Ez a klasszikus kísérletezés, robban, lángol és füstöl, a közönség reakcióiból látható, hogy az ilyesmi mindig siker.
megy, ha van az embernél egy kis lőgyapot. Az is sokat segít, ha a hajóról sikerül egy kis parabolatükröt megmenteni, akkor már azzal is meg lehet gyújtani a lőgyapotot. Ha tűz már van, akkor a következő lépés az elektromosság, gyümölcselemek készülnek, sorba kötött olajbogyót már meggyújtanak egy ledet. Ilyesmit már láttunk, de a piócaelem nekem is újdonság. Ilyen a szemeteszsákból készített hőlégballon is, amit pár gyertya melege emel fel. Készül még habfürdő és egy szegény plüssnyúl is terítékre kerül a lőgyapotos puska segítségével. Ez az az előadás, amiben keveredik minden a vicces történet és a látványos kísérletek is. Kár, hogy a részletes magyarázatokra nem nagyon jut idő.
folyékony nitrogén tulajdonságaival játszik. A magyarázatokat a háttérben vetítve olvashatjuk. Sok munka van az előadásban és a diákok láthatóan élvezettel csinálják.
13.38
13.59 Kirsch Éva diákjai az atomok világát jelenítették meg egy színdarabban. A diákok az egyes elemeket játszották el az atomok válságkezelő konferenciáján. Nagyon nehéz úgy csinálni egy ilyen előadást, hogy egyszerre legyen informatív, tudományosan pontos és vicces is. Itt most sikerül. A nézőközönség jól mulat és minden fontos információ a helyén van. És elhangzott végre az első humán tudományokat cikiző poén is!
15.05 Farkas Zsuzsanna tanítványai a szegedi egyetemről szintén egy tudománytörténeti előadást hoztak el. Most azonban nem az atomok beszélnek nekünk, hanem a tudósok. Arkhimédesz, Galilei és Newton mutatják be nekünk főbb kísérleteiket. Láthatjuk működés közben Arkhimédesz csigáját, Galilei lejtős kísérleteit és Newton fényt bont nekünk.
zíthetünk. Így készít tehát fényből hangot, a következő berendezés is igazi sufni-dizájn, tévéből kiszerelt tranzisztorral, szénkefével, a szerkezetre szerelt lámpa a hangnak megfelelően változtatja a fényerősségét. Természetesen hangból alakított fényből is lehet újra hangot kapni és ezt hatalmas tapsvihar fogadja. Mindezt egészen kiváló balzírt humorral fűszerezi az előadó és hiába magas a levegő páratartalma néha, a siker garantált.
tovább őket, éppen most kerülnek sorra. Azonban nem a szokásos focistákra kell gondolnunk, ezek a robotok fizikai mérésekben segédkeznek. Van olyan, ami a lencse fókusztávolságát méri, van amelyik a Naprendszer modellt vezérel és még egy hőtermlésen alapuló titrálás is van. A kísérletek bemutatását a diákok végzik. Az egész bemutatónak nagyon jó hangulata van, mint egy igazán jól sikerült fizika órának.
írásvetítőn egy Word dokumentumot nézhetünk kinyomtatva! Ezen kellene követni a komoly és izgalmas számításokat, de én nem tudom, elvesztem. Ezután egy víz-olaj rendszeren mutat belső hullámokat, készít alufóliából tengeralattjárót.






