• Petőfi, Arany és kortársaik a Facebook-on

    Internet a tanórán - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    A minap bejelölt Petőfi Sándor és Prielle Kornélia. Meglepődtem kicsit, de azért belenéztem a profiljukba - elvégre Kossuth Lajos nevű tanítványom már volt - és valami nagyon érdekeset, élőt, izgalmasat találtam. Azon vettem észre magam, hogy már Aranynál járok és olvasom az életrajzát egy Facebook profilon. Sokszor csinálok olyan projektet, ahol a diákok érzik, hogy ez valószínűleg hasznos lehet nekik, és tisztességesen megcsinálják. Néha aztán kifejezetten élvezik, és ez meg is látszik a végső produktum minőségében. Az alábbi rövid levelet küldő Vajda Éva projektjéből viszont sugárzik az, hogy mennyire szerethették ezt a gyerekek csinálni. Íme a levél, illetve néhány Facebook profil (Petőfi Sándor, Arany János, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály, Prielle Kornélia, Szendrey Júlia - a szerk.)

    Kedves Kollégák!
    Vajda Éva vagyok, a budapesti Madách Imre Gimnáziumban tanítok irodalmat. Az emelt szintű csoportom projektjéről írnék néhány sort.
    11. évfolyamon négy-öt fős csoportokban dolgoztunk, XIX. századi költők Facebook-profilját készítettük el. A csoportok a költők neveit kihúzták, és hat órában, egy hét alatt hozták létre a profilokat: Kölcseyt, Vörösmartyt, Petőfit, Aranyt. A feladat meghatározásában az szerepelt, hogy a profilok alkalmazkodjanak a költők személyiségéhez, és feltétlenül tartalmazzanak széleskörű irodalmi-közéleti i ismereteket. (Létrehoztak többek között Prielle Kornélia, Szendrey Júlia profilt is, hogy a kommenteket bővíthessék.)
    A diákok bevallása szerint nagyon sokat tanultak az egy hét alatt, rengeteg szakirodalmat olvastak el, hogy hiteles legyen az adott profil.

  • Valódi adatok

    Internet a tanórás - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A 21. századi tanulás, amiről részletesen ITT ÍRTUNK egyik fontos része a valós életből vett problémák megoldása. Nem elég, ha megoldandó feladatok elé állítjuk a diákokat, az az igazán jó, ha ezek a feladatok valódi, létező helyzetekről és problémákról szólnak. Ez elsősorban azért fontos, hogy a diák számára a tudás ne olyasmi legyen, amit csak az iskolában kell, sőt lehet használni, hanem valami olyan dolog, ami a mindennapi életben is hasznos. Gyermekkorom matematika példái Nekeresden és Kukutyinban játszódtak, a benne szereplő fizetőeszköz pedig a kizárólag a fitying és a fabatka volt. Nem véletlen, hogy mennyire meglepődtem, amikor először találkoztam olyan fizikapéldával, aminek nem lett egész szám a végeredménye, biztos voltam benne, hogy én rontottam el valamit.

    Ha azonban valós adatokkal akarunk dolgozni akkor érdemes felkeresni a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság oldalát, ugyanis egészen hihetetlen adathalmazt tettek elérhetővé és jól kereshetővé (IDE KATTINTVA). Az Egységes hírközlés-, média- és mozgókép-statisztikai adatbázis egészen hihetetlen mennyiségű valós adatot tartalmaz, ráadásul olyanokat, amik akár még érdekelhetik is a diákokat. Hogyan változott a bűnügyi hírek aránya a hírműsorokban? Mekkora a különbség a tévézéssel töltött időben az egyes régiók között? Hogyan változott a reklámokkal kapcsolatos panaszok száma? Ha statisztikákat, függvényábrázolást akarunk tanítani, itt van hozzá bőven alapanyag. Természetesen nem csak a matematika lehet hasznos ez az adatbázis, hanem média órán és informatikán is.

  • Open Culture - a nyitott kultúra oldala

    Letölthető anyagok - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Érdemes havonta visszanézni az Open Culture oldalára (ITT TALÁLHATÓ), hiszen mindig valami érdekességbe boltik az ember. Most egy érdekes film kapcsán látogattam meg az oldalt, amely IDE KATTINTVA nézhető meg, és még a tűzvész előtti, 17. századi Londont járhatjuk be egy izgalmas animáción. Nem kell hozzá angolul tudni és valóban elég látványos. Természetesen ez csak egy csepp a kultúra tengerében, hiszen most már 575 filmet nézhetünk meg és tölthetünk le, vagy éppen szemezgethetünk a leghasznosabb YouTube csatornák között. Most már egészen megdöbbentő az ingyenesen elérhető tananyagok, alkalmazások mennyisége, az Open Culture abban is segít, hogy menetet vágjunk az információ dzsungelének vasába.

  • Kísérletek az érzékeléshez

    Internet a tanórás - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Az érzékelés olyan témakör, amivel minden diákot meg lehet fogni, ami mindenkit érdekel. Akár a látásról, akár a hallásról van szó, az hogy mit és miként érzékelünk, mennyi köze van az érzeteinknek az objektív valósághoz mindenkit érdekel. Az illúziók mindenkit csodálattal töltenek el, mindenki szereti átélni az érzést, hogy milyen könnyen lehet őt becsapni. ha éppen ennél a tananyagrésznél járunk, érdemes némi időt rászánni arra, hogy mindezt be is mutassuk.

    Az internet tele van érzékcsalódás gyűjteményekkel, a most bemutatott oldal azonban kiemelkedik bizonyos szempontból ezek közül. Nem azért mert annyira szép lenne (elég csúnyácska, Java alkalmazásokkal van tele), hanem azért mert itt az illúziókon kívül kísérleteket is találunk. Ehhez elég ellátogatnunk a Hanover College Experiencing Sensation and Perception című oldalára (IDE KATTINTVA). Itt találunk interaktív illusztrációkat és kísérleteket (experiments) is, ez utóbbiak azok, amiket máshol nem nagyon találhatunk meg.

  • Portrék nőkről, lányokról - Rania Matar képei

    Internet a tanórás - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Nemrégiben ajánlották nekem Rania Matar, libanoni származású USA-ban élő fotóművész oldalát, ahol elsősorban portrékat találunk nőkről és lányokról. A művész több projektet is készített, talán a tanórán leginkább a Tinédzser lányok a saját szobájukban használható, ahol összehasonlíthatjuk, hogyan élnek, mit gondolnak lányok a világ különböző részein. Ezt akár nyelvórán, akár osztályfőnöki, vagy történelem, média, magyar, de még földrajz órán is fel lehet használni. Fontos, hogy némi angoltudás nem árt, mert van egy-két kép, ahol disznóság van a falra írva, érdemes gyorsan ellenőrizni (akár Bing vagy Google fordítóban). A többi portfólió is érdekes, bár a L'enfant-Femme című furcsa is, hiszen itt 8-13 éves kislányok pózolnak nőként. A Family moments is érdekes, de itt is válogatni kell a képek között.

  • Tananyagdömping Halloween-ra

    Letölthető anyagok - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Azon gondolkodtam, hogy talán érdemes lenne Halloween alkalmából anyagokat keresni, hátha fel lehet dobni vele a szünet utáni első órákat. Aztán végig néztem a TanárBlog eddigi Halloween kínálatát, és azt gondoltam, hogy talán felesleges lenne ehhez még újabbakat írni. Végül kaptunk eg levelet Szalay Katától (ex-PIL Akadémia), aki nem keveseb mint 8 újabb érdekességet, anyagot, feladatlapot osztott meg velünk. Kata anyagait IDE KATTINTVA lehet elérni a SkyDrive-on (és persze letölteni), íme egy SMART Notebook tananyag, ITT egy interaktív tökvájós játék, ITT TALÁLHATÓ egy A1 szintű kezdő tananyag, EZ egy durvább játék (interaktív kvázi-horror), de azért talán annyira nem vészes, EZ PEDIG egy gyűjtemény 10 ötlettel, végül pedig a New York Times teljesen kimerítő tananyagcunamija a témakörben. Azt gondolom, ebből lehet szemezgetni bőven!

  • Arany, Petőfi, Office 365

    Internet a tanórás - 10 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Izgalmas és a tanításban is jól használható módon népszerűsíti az Office 365 szolgáltatást a Microsoft: elképzelték, hogyan használta volna a programcsomagot Arany János és Petőfi Sándor. IDE KATTINTVA nézhetjük meg, miként leveleznek, Skype-olnak, szerkesztenek közösen dokumentumokat. Megnézhetjük Sándor esküvői meghívóját és a közös honorárium elszámolásukat is Excelben.

    Mindez hasonlít a Facebookos márciusi ifjakra, amit a Tényleg történelmi ismeretterjesztő oldalon jelent meg (ITT TALÁLHATÓ). Úgy látszik, Petőfi nagyon alkalmas lehet a korszerűsítésre, hiszen ilyesmi volt a Red Bull Pilvaker is, ahol rappesítették a verseit (ERRŐL ITT ÍRTUNK). Jó hír, hogy 2014-ben is lesz valami hasonló.

  • Élő kultúra és angol

    Nyelvoktatás - 10 éve

    Írta: Prievara Tibor

    Egy beszélgetésbe csöppentem a minap, ahol arról volt szó, hogy a gimnáziumi (középiskolai) nyelvoktatás abban különbözik egy nyelviskolától, hogy kultúrát is tanít. Egyrészt azon töprengtem el, hogy egy tanár, aki hisz abban, hogy fontos kulturális (ne adj isten interkulturális) értékeket közvetíteni a tanórán, az vajon hogyan tudja ezt szétválasztani, de az sem volt világos számomra, hogy mit is értünk pontosan kultúrán. Mint kiderült mindketten hiszünk a kultúrában, csak mást gondolunk kultúrának. Számomra fontosabb (bár nem kizárólagos fontosságú) a kis betűvel írt 'kultúra', ami nem annyira történelmi események, a Big Ben és egyéb fontos épületek és emberek (pl. királyok) mentén halad, hanem a mindennapok kultúráját próbálja meg bemutatni. Tegnap pont egy ehhez nagyon szépen illeszkedő weboldalba akadtam az Oxfam oldalán (ITT TALÁLHATÓ), ahol több, teljesen kidolgozott, nagyon profi projektet tölthetünk le, feladatlapokkal, anyagokkal, tanári útmutatóval együtt. Én most az Our world - our food tananyaggal dolgozom, nagyon jól működik (ez  IDE KATTINTVA érhető el). Érdemes körbenézni, a food-os projekt már B1 szinten is jól használható.

  • Autóversenyzés és matek

    Internet a tanórás - 11 éve

    Írta: Nádori Gergely

    A ma bemutatott oldal címe Motorsports Mathematics (IDE KATTINTVA) címe tulajdonképpen mindent elmond, bár valójában lehetne autóversenyzés és fizika meg matematika is. A lényeg, hogy az autóversenyzéshez kapcsolódó matematikai és fizikai ismereteket és feladatokat találunk itt. Külön oldal szolgál a tanároknak és természetesen a diákoknak is. Találunk ismereteket az egyes versenyekhez, autókhoz és versenyzőkhöz kapcsolódóan is.

    Mint ahogy ez a brit tantervekben megszokott, az ismeretek szintekre vannak bontva (key stages), egy-egy szint nagyjából két tanévnek felel meg, így az ötödik szint az, amit tizenegyedikben kell tudniuk. A leírásokon, feladatokon kívül posztereket is találunk, amit kinyomtathatunk az osztályterem falára és persze vannak kinyomtatható feladatlapok is. Az biztos, hogy a fiúkat jobban fogja érdekelni, ha a mozgásokat így, az autóversenyzésen keresztül tanuljuk együtt, de talán a lányok érdeklődését is fel lehet kelteni.

  • Ne csak őrizd, gyűlöld is!

    Internet a tanórás - 11 éve

    Írta: Nádori Gergely

    Ez a hátborzongató mondat volt az Államvédelmi Hivatal (ÁVH) jelmondata és ebben a szellemben hozták létre az ország több pontján kényszermunkatáboraikat. Ezek megismerését segíti az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának oldala a munkatáborok.hu (IDE KATTINTVA). Érdemes az oldalt felhasználni akár az 50-es éveket tanítva, akár a kommunizmus áldozataira emlékezve.

    Találhatunk itt általános leírást a táborok rendszeréről, valamint egyes táborok részletes leírását is. A legtöbbet (természetesen) Recskről tudhatjuk meg. A recski tábornak a 3D-s modelljét is bejárhatjuk, megnézhetjük a barakkokat, az őrtornyokat, az őrök házait. bizonyos szempontból ez többet is megmutat, mint a terület ma, hiszen jelenleg csak egy rekonstruált barakk és egy emlékmű van ott.