21. századi iskola - az előszó

Hírek - 2018. június 9.

Írta: Nádori Gergely

konyvunkReméljük, már sokan hallottak róla, hogy megjelent a TanárBlog szerzőinek könyve, a 21. századi iskola. A könyvet meg lehet rendelni IDE KATTINTVA, vagy a Könyvhéten is megvásárolható (10% kedvezménnyel!) a Koinónia kiadó standjánál (28. számú).

Kedvcsinálónak itt közöljük a könyv előszavát:

Kiskamasz korában, a nagy klasszikus kalandregényeket olvasva szinte mindenki elképzeli, hogy milyen lehet felfedezőnek lenni. Sőt talán még azt elhatározza, hogy majd maga is az lesz, ha felnő. Aztán persze idővel kiderül, hogy nem sok felfedeznivaló maradt már a Földön, zászlók lobognak a sarkokon, megjárták már a Csomolungma csúcsát és a Mariana-árok legmélyét is, sőt már a Holdra is elmentek előttünk, nincsenek fehér foltok a térképeken.

Most mégis felfedezésre invitáljuk az olvasókat, kollégákat, egy új kontinens, Digitália várja a bátor kalandorokat. Senki sem tudja igazán, hogy pontosan mit is tartogat a számunkra, de remélhetőleg vannak, akikben munkál a kíváncsiság. Mi, ennek a kötetnek a szerzői több mint egy évtizede már itt járunk és megpróbáljuk megosztani a tapasztalatainkat másokkal. Ha úgy tetszik tehát, útikönyv ez,vagy éppenséggel a felfedezők naplója, ami reményeink szerint másokat is arra csábít, hogy nekivágjanak az útnak.

Két évtized tapasztalatai kerültek itt összefoglalásra, ez alatt a két évtized alatt sokat változott, hogy mit is gondolunk a technika iskolai használatáról. Ma már úgy látjuk, hogy nem csak az órák színesítője, nem is csak egy hatékony eszköz, hanem mindennél jóval több, egy új pedagógia megvalósításának lehetősége, ami a kezünkben van. Ez az új pedagógia a tudásközvettés és a tudás szerkezetének változásában gyökerezik, amit a technikai fejlődés idéz elő. Ahhoz, hogy ezt az új paradigmát követő pedagógiát alkalmazzuk, szükséges az iskola digitális átalakítása, transzformációja, ez a folyamat van könyvünk fókuszában.

Három, egyenként is megálló részre bontottuk mondanivalónkat: az első rész az új pedagógia elméleti alapjait taglalja, megvizsgáljuk, hogy miként változnak meg a tanulás különféle szereplői: a diák, a tanár, a tananyag, a tanulási terek. Közös gondolkodásra hívjuk itt az olvasót, ezt is szolgálják az egyes fejezetek végén a kérdések, feladatok. A második rész az új pedagógia megvalósításának gyakorlati kérdéseivel foglalkozik, itt tárgyaljuk az infrastruktúra, a digitális tanulási terek kérdését és itt kapott helyett a továbbfejlesztett gamifikációs szisztéma leírása is. A harmadik rész lépésről lépésre kísér végig az iskola digitális transzformációjának folyamatán. Végezetül a függelék kiegészítő információkkal, anyagokkal szolgálja a sikeres innovációt.

Számtalan tanárképzésen történt már meg velünk, hogy miközben mi nagy lendülettel próbáltuk volna elmondani pedagógiai elméleteinket, a jelenlevők leginkább csak a másnapi órájukon felhasználható ötletet, alkalmazást, tippet szerették volna hallani. Most nem kell az előadó savanyú képét nézni, nyugodtan előre lehet lapozni a második vagy akár a harmadik részhez, megígérjük, hogy sok olyan dolog van benne, ami felhasználható a holnapi órán is. Titokban azért abban reménykedünk, hogy azoknak, akik a végén kezdik az olvasást megjön a kedvük az első részek elolvasásához is.

Kedves felfedező társaink, mi mást is mondhatnánk, mint amit a halhatatlan Bizottság együttes is: Kalandra fel!